A Taylor Swift-hatást valósította meg a női fociban a visszavonuló amerikai klasszis, Alex Morgan
A múlt hétvégén játszotta utolsó profi mérkőzését a (női) labdarúgás ikonikus alakja, Alex Morgan. A kétszeres világbajnok, olimpiai aranyérmes amerikai focista 35 évesen, második gyermekét várva mondott búcsút a sportágnak, melynek már karrierje közepén a legendája lett. Klasszisként szerepelt a pályán, azon kívül pedig példamutatóan, örökségét az általa inspirált játékosok vihetik tovább.
Alex Morgan elbúcsúzott az aktiv futballtól © Kaelin Mendez / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Fotó: AFP
A női labdarúgás egyik legnagyobb alakja, Alex Morgan 35 évesen, második gyermekét várva vonult vissza.
Így szólt a közönséghez utolsó profi mérkőzése után a visszavonuló Alex Morgan, minden idők egyik legkiválóbb (női) labdarúgója (sportolója).
Múlt csütörtökön egy négyperces videóban jelentette be, hogy második gyermekét várja, ezért felhagy a profi futballal. Az Egyesült Államok válogatottjával két világbajnokságot és egy olimpiát is nyerő 35 éves támadó vasárnap érzelmes búcsút vett a pályán a sportágtól, az utolsó mérkőzését játszotta a National Women’s Soccer League-ben (NWSL).
Ő volt a San Diego Wave csapatkapitánya a North Carolina Courage elleni 4-1-es hazai vereség alkalmával. A szinte mindig rózsaszínű fejpántban focizó Morgan, akinek Charlie nevű lánya 2020-ban született, a 10. percben kihagyott egy büntetőt, majd három perccel később lecserélték, így a 26 516 néző álló ovációval ünnepelhette a sírva levonuló klasszist. 13 percet játszott, ódaként az általa híressé tett 13-as számú mezhez.
15 évet játszott a női foci legmagasabb szintjén, tagja volt az Egyesült Államok csapatának, amely 2015-ben és 2019-ben, két egymást követő világbajnokságot nyert meg. A 2012-es londoni olimpián pedig aranyérmet szerzett hazája színeiben.
"Szeretnék köszönetet mondani a csapattársaimnak, akik folyamatosan kihívást jelentettek számomra minden nap, és jobbá tettek. Annyi hihetetlen pillanat akadt a pályafutásom során, de ezt az utolsó pillanatot, amit a pályán osztok meg veletek, örökre meg fogom becsülni. Szóval szívből köszönöm nektek!" – folytatta fent már idézett beszédét Morgan.
Nem csak a futballban volt világklasszis, nyilatkozni is pazarul tudott. Az utolsó meccsén is igazolta ezt:
"Mindent a pályán hagytam. Mindent megtettem, amit valaha is akartam, és még annál is többet. Megnyugodtam, mert készen állok arra, hogy családot alapítsak. Készen állok arra, hogy szögre akasszam a csukát, és hagyjam, hogy a következő generáció felvirágozzon, és csak élvezzem a reflektorfényt. Egyszerűen készen állok."
Már azért a legnagyobbak között a helye, amilyen hatással volt bármelyik csapata játékára a gyepen, legyen az a Portland Thorns FC, az Orlando Pride, a Lyon, a Tottenham, a San Diego Wave, vagy az amerikai válogatott. Mia Hamm méltó örököseként futballozott a már korábban visszavonult Megan Rapinoe-val együtt az amerikaiak sikeréért.
A pályán kívüli tevékenységével pedig - ahogy Rapinoe is - rengeteget tett a női fociért, a női sportért, a nőkért. Ő volt az egyik kulcsszereplője a USWNT egyenlő bérezéséért és juttatásaiért folytatott küzdelemnek, amelynek eredményeképpen 2022-ben mérföldkőnek számító kollektív szerződés született.
2021-ben pedig segített fényt deríteni azokra a visszaélésekre, amelyekkel a játékosok az NWSL-ben szembesültek. Ő volt az egyik olyan játékos is, aki a liga játékosai közül követelte, hogy az NWSL fogadjon el zaklatásellenes politikát. Nyilvánosan is a korábbi csapattársai mellett ült, és gondoskodott arról, hogy meghallgassák őket.
"Miközben megnyerték a világbajnokságot, a nemek közötti egyenlőség, a nemek közötti bérszakadék tekintetében is történelmi jelentőségű lépést tettek. Kérlek, támogassátok Alex Morgant és csapattársait, mert ennek még nincs vége. Még nem oldódott meg. Ami velük történt, az igazságtalan. Mindenhol ez történik, és ők hősök és ikonok, mert kiálltak" – intézett felhívást honfitársaihoz korábban Taylor Swift.
Morgan rengeteg kislányt, nagylányt, focistát, sportolót, hétköznapi embert, férfit (legyen az mondjuk egy magyar újságíró) inspirált a játékával, a viselkedésével, az alázatával és az elkötelezettségével.
A napokban interjút készítettünk Csiki Annával, a Tottenhamhez (Morgan egykori klubjához) igazoló magyar válogatott középpályással, aki szintén ezt hangsúlyozta, amikor Morganről kérdeztük.
"Úgy gondolom, hogy Alex Morgan, Megan Rapinoe és Marta azok, akik a legtöbbet tették a női labdarúgásért. Azért, hogy ez a sport elfogadottabbá váljon és fejlődjön minden értelemben. Az olyan játékosok, mit ők, akik ennyi mindent elértek pályafutásuk során azok, akik a legjobban tudnak hatni az emberekre, a közegre.
Az ilyeneknek véleményem szerint kötelességük változást eredményezni, felszólalni a női labdarúgás érdekében és úgy vélem, Alex Morgan ebben is maximálisan helytáll. Szomorú voltam, mikor megláttam, hogy egy ilyen legenda, mint ő, távozik a pályáról. Nagy álmom volt egyszer ellene is játszani.
Az biztos, hogy rengeteget köszönhetünk neki mi, női sportolók, de természetesen leginkább a női labdarúgók. Bízom benne, hogy a pálya mellől, még több energiával folytatni fogja a tevékenységét értünk, a női sportolók érdekében."
2023-ban a negyedik világbajnokságán lépett pályára, először édesanyaként. Érhető módon egy ideje a fontossági sorrend megváltozott az életében.
"A lányom miatt más került a középpontba. Az anyja vagyok, nem egy játékos, aki a keretbe kerülésért, a vébé-címért harcol. Csak egy anya vagyok, és ez nagyon boldoggá tesz, megnyugtat" – említi Morgan a Netflix Nyomás alatt: Az amerikai női labdarúgó-válogatott című, tavalyi dokumentumsorozatának első epizódjában. Népszerűségéből azonban mit sem vesztett az elbukott nyolcaddöntőt követően sem.
Ahogy a Guardian írja cikkében, "az Egyesült Államokban minden stadion, ahol Morgan játszott, hatalmas tömegeket vonzott. Amikor megérkezett, a lelkes tömegek Morgan-felszerelésbe öltöztek, AM13-feliratú táblákat vittek magukkal, és minden mozdulatára örömujjongva kiabáltak. Olyan volt, mintha a Beatlest látnánk a városban. A Morgan-mánia valódi volt".
Minket inkább Taylor Swift elképesztő sikerére emlékeztet Alex Morgan népszerűsége. Már csak azért is, mert ők nagyon jóban lettek, az egymás munkája és személye iránti rajongásból mély barátság született. Morgan bevallotta, hogy annyit hallgatta már Swift dalait, hogy a férje nagyon megunta a világ jelenlegi legnagyobb popsztárjának a dalait, mert mindig azok szóltak a kocsiban.
Az amerikai focistának a Reputation a kedvenc Swift-albuma, és gyakran hangot adott annak, mennyire imádja honfitársa lemezeit. Ezt a kapcsolatot és kettejük népszerűségét kihasználva, tavaly Swift jelentette be, hogy Morgan ott lesz a 2023-as világbajnokságon is.
Már a civil életre is készült, az edzősködést ugyan kizárta, de megjegyezte, hogy a női sportba való befektetésben találta meg új céljait. Morgan társalapítója a Togethxr nevű médiavállalatnak, és befektetett az új női 3×3-as kosárlabdaligába, az Unrivaledbe is, amely 2025 januárjában kezdi meg működését.
"Annyit teszek, amennyit csak tudok, hogy minél nagyobb platformot adjak a női sportnak. Úgy látom, hogy ott fogom a legnagyobb hatást gyakorolni" – mondta. Word.
Amíg játszott, e sorok írójának Mia Hamm volt a kedvenc női focistája, majd az ő visszavonulása után Alex Morgan lett az. Utóbbi méltó követője előbbinek úgy szakmailag, mint emberileg.
"Alex nagyon emlékeztet Mia Hammre, mert kitör a sport határai közül. Gyönyörű. Ha megkérdeznénk az utcán valakit, aki semmit sem tud a fociról, hogy mondjon egy játékost, régen Miát mondta volna, ma pedig Alex Morgant. Akkor is, ha gőze sincs a fociról, vagy a női válogatottról. Alexet ismerné" – hangsúlyozta Julie Foudy, kétszeres világbajnok, olimpiai aranyérmes amerikai válogatott labdarúgó a fentebb már idézett doksiban.
"Ha megnézzük, közszereplőként áttörte a futball határait. Szinte olyan, mint egy politikus" – tette hozzá ugyanott az Arsenal legendája, Ian Wright.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/14/4039806-81933768-2560-1440.jpg)
Alex Morgan az amerikai válogatott mezében idén áprilisban © ANDY LYONS / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Fotó: AFP
A Twittert már ellepték azok a bejegyzések, miszerint hátha az ő második eljövetelének is szemtanúi lehetünk, ahogy korábban Michael Jordan esetében. Szivós Márton 43 évesen gondolta úgy, hogy újra vízilabdázik a nevelőegyesületében, a KSI-ben.
Soha többé nem lesz olyan, mint Alex Morgan - de az örökségét az általa inspirált játékosok viszik tovább – így szól az olympics.com róla szóló cikkének címe. Régóta óriási befolyása van a női labdarúgásra, korunk egyik legfontosabb sportolójaként vonult vissza.
"A következő lépésem a labdarúgásban az, hogy a San Diego Wave szurkolója legyek. Az, hogy továbbra is a játékosokért szálljak síkra, és az, hogy a klub, valamint az NWSL színvonalát növeljem. Az, hogy az amerikai női válogatottnak szurkoljak" – említette Morgan.
Alex Morgan úgy lépett le, ahogy mindig is focizott: elegánsan, és mély nyomot hagyva maga után.
Bye, Alex!
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/14/4039814-81933928-2560-1440.jpg)
Akiket szintén inspirál Alex Morgan © Meg Oliphant / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Fotó: AFP
Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/12/03/image-366a44b5-89c0-41d4-9eca-a6a5ed6580ab-68-310-310.jpeg)