Amikor Hinault és LeMond tűzszünetet kötött az Alpe d’Huez hajtűin

2022-ben már 31. alkalommal mássza meg a Tour mezőnye az Alpe d’Huezt, mely noha nem a legnehezebb francia emelkedő, sokszor még csak nem is sorsdöntő, mégis egy olyan felszentelt helye a kerékpársportnak, mint a tenisznek a wimbledoni centerpálya, a labdarúgásnak a Wembley, vagy az alpesi sízésnek a Streif; ahol legendák születnek és bajnokok buknak el.

Akkor, 1986. július 21-én, az Alpe nagyon is sorsdöntő volt, pedig nem itt rendezték az utolsó hegyi befutót az extrém hosszú, 23 szakaszos (plusz prológ) Tour programjában – amely kétségkívül ott van minden idők legizgalmasabbjai között. Viszont itt zajlott egy botrányokkal tarkított rivalizálás utolsó fejezete: mindenki arra számított, hogy a két topfavorit, Bernard Hinault és Greg LeMond lemeccseli egymás között a győzelmet. Az igazi meccs azonban – a francia közönség általános döbbenetére – elmaradt.

A szakaszt sárgában kezdő LeMond, a szőke, kék szemű kaliforniai srác arra készült, hogy ő legyen az első, Európán kívülről érkező kerékpáros, aki megnyeri a Tour de France-t, míg a harcias természete miatt a „Borz” (The Badger) becenévre keresztelt francia, Bernard Hinault lehetett volna az első hatszoros bajnok a verseny történetében.

LeMond és Hinault lebilincselő párharca azonban cseppet sem volt szokványos, elvégre ők ketten csapattársak voltak az akkor domináns La Vie Claire-nél, az pedig külön pikantériát ad a történetnek, hogy két rendkívül ellentétes személyiségről beszélünk. „Hinault olyan volt, akár egy bulldog; egy határozott fickó, aki mindig tudta, mit miért csinál, LeMond pedig olyan törékenynek és feszültnek tűnt, akár egy kismadár. Az volt az ember érzése, hogy bármelyik pillanatban összetörhet” – fogalmazott egy francia újságíró.

Ilyenek voltak tehát ők, a bulldog és a kismadár. Miután 1985-ben LeMond beállt Hinault mögé, hozzásegítve az ötödik győzelméhez, a veterán francia nyilvánosan tett ígéretet a fiatal amerikainak arra, hogy ’86-ban szerepet cserélnek, azaz LeMond lesz a kapitány a Tour de France-on. Ígéret szép szó, ám Hinault 12 hónappal később mindent felrúgott és az első két héten többször is nyíltan betámadta csapattársát, akit úgy kellett győzködni, nehogy puszta dühből kiszálljon a versenyből.

A belviszály a harmadik héten is folytatódott, sőt tovább durvult, és egyre inkább úgy tűnt, az Alpe d’Huez döntheti el az összetett győzelem sorsát. LeMond az előző, 17. szakaszon vette le Hinault-ról a sárga trikót, és fél perces hátrányából csaknem három perces előnyt csinált – a csapatfőnök Bernard Tapie állítólag hajnali négyig sem tudta megbékíteni két, „egymás torkának eső” versenyzőjét.

Az Alpe d’Huez megmászása előtt a vérszemet kapó Hinault újabb korai támadással próbálkozott a Galibier-n, de LeMond, aki tisztában volt vele, hogy ezzel elúszhat a Tourja, üldözőbe vette és le is vadászta a franciát a Croix de Fer lábáig. A többi rivális ekkor már sehol nem volt, így a két csapattárs együtt, komoly előnnyel érkezett meg az első hajtűhöz.

Innentől a Slaying the Badger c. könyv kivonata következik…

Emberi sorfal az út szélén, Hinault elöl, LeMond követi. „Elképesztő volt a tömeg” – emlékezett vissza Hinault önéletrajzi könyvében. „Mind a nevemet skandálták. Greg látszólag aggódott; mondtam neki, hogy maradjon csak mögöttem, minden rendben lesz, én tudom, hogyan kell kezelni a tömeget.”

És valóban, nagyjából 300 000 ember zsúfolódott össze a hegyen, létrehozva egy, amolyan természetes amfiteátrumot, vagy, ha úgy tetszik, „egy mocskos, mániákus káoszt.”

Hinault és LeMond utat vág magának a szurkolók tengerében, akik reggel óta, sőt, a legelvetemültebbek talán már több napja erre a pillanatra vártak. Nem csoda, hogy alig tudják tűrtőztetni magukat; végre láthatják nemzeti hősüket és a sárga trikóst, ahogy darabokra szaggatják a mezőnyt és megküzdenek a győzelemért. Mindig az utolsó pillanatban nyílik szét a tömeg, akkor is csupán egy biciklikormány-szélességű folyosót hagynak. LeMond nem dolgozik, boldogan engedi át a vezetést Hinault-nak, vagy talán csak így készíti elő a bosszút az elmúlt hetek folyamatos támadásaiért, hogy aztán a végén a saját fegyverével kínálja vissza csapattársát: egy váratlan támadással.

Kívülről azonban semmi jele ennek az ellenségeskedésnek. Épp ellenkezőleg: LeMond és Hinault ezen a versenyen először igazi, jó csapattársaknak tűnnek. Hinault sem vicsorog, az arcáról inkább az erőkifejtés nehézsége olvasható le, mintsem az a tüzes harag, ami eddig hajtotta. Az egység látszatát tovább erősíti, hogy továbbra is tandemben haladnak felfelé, centikre a túlnyomórészt francia nézősereg mellett, akik teli torokból hajtják kedvencüket a rekordot jelentő hatodik Tour-győzelem felé. Olyan, mintha a sárgában tekerő LeMond láthatatlan lenne, nem is igazán vesznek róla tudomást.

Kilométerek óta változatlan a sorrend; Hinault vezet, LeMond a hátsó kerekén. Fegyverszünetet kötöttek volna? Fogynak a hajtűkanyarok, de még a tempót sem növelik: az övék volt az egyik leglassabb győztes idő az Alpe d’Huezen a Tourok történetében. Hinault, akár egy gőzmozdony, húzza fel a hegyre LeMondot, aki taktikusan megbújik a francia árnyékában, ki se néz mögüle. Vagy ez mégsem taktika?

Az igazság az, hogy a rettegés is csapattársa mögött tartotta az amerikait, aki nem mert kiborítani. „Komolyan aggódtam” – vallotta be LeMond. „Az járt a fejemben, hogy egyszer Eddy Merckxet is oldalba vágták. Attól tartottam, hogy most is lesz valaki a tömegben, aki… nagyon fenyegetőnek tűntek. Az egész olyan vad volt. És épp Franciaország legismertebb sportolója ellen versenyeztem.”

„Azt ismételgettem neki, hogy maradjon hátul” – mondja Hinault. „Tényleg semmi szükség nem volt arra, hogy előre menjen és kifárassza magát a hegyen. Hat perc előnyünk volt. Mondtam is neki, hogy ’nyugalom, ne pánikolj, együtt fogunk beérni.’”

Felérve a síközpontba, ahol már kilankul az út, LeMond a lehető legóvatosabb megindulással kibújik Hinault árnyékából, és a völgymenet óta először csapattársa mellé gurul. A francia odafordul, de látszólag nem bánja. LeMond kinyújtja a karját, hogy köszönetképp meglapogassa Hinault hátát, majd egy mosoly kíséretében át is karolja. Hinault is mosolyog. Váltanak néhány szót, mintha egy kellemes hétvégi tekerésen lennének. Ahogy egyikük beszél, a másik bólogat, újra összemosolyognak, és így, szorosan egymás mellett, sűrű bólogatások közepette közelednek a célhoz.

Aztán egymás kezét a magasba emelik egy közös ünneplésre, Hinault egy kicsit előrébb megy, hogy ő guruljon át elsőként a célvonalon, megszerezve 26. Tour-szakaszgyőzelmét, amivel mindössze egy győzelemre került Merckxtől az örökranglistán.

Hinault, kezében egy hatalmas vörös csokorral hosszasan integet a szurkolóknak a dobogóról, aztán visszaballag a La Vie Claire csapatbuszába. Megborotválkozik, megigazítja a haját, és felkap egy fehér melegítőszettet. Egy Ray-Ban-ben lép ki a buszból, kedélyesen elbeszélget a francia sportminiszterrel, majd a köztévé stúdiójába siet a szakasz utáni interjúra.

Az Alpe d’Huez tetején felhúzott mobilstúdióban csatlakozik hozzá sárga trikós LeMond is. Hinault talán már túlságosan is nyugodtnak tűnik, törülközővel a vállán süpped a fotelébe, és egy doboz sört iszogat. Kint a közönség „Hi-nault, Hi-nault” skandálásba kezd, a riporter pedig a mai szakaszról faggatja a franciát. „Azt hiszem, Greg ma is sokat tanult” – válaszolja Hinault két korty sör között. „Én csak azt remélem, hogy a legerősebb versenyző nyeri a Tourt.”

„Ezek szerint egymás ellen fogtok menni?” – hangzik el a mindenkit izgató kérdés. LeMondban megfagyott a vér, látszólag ledöbbent azon, hogy ez a kérdés egyáltalán még felmerülhet. Azt gondolhatta, hogy a kézfogós befutóval vége a háborúnak, és Hinault nyilvánosan is elismerte a vereségét.

„A Tournak még nincs vége” – vonja meg a vállát Hinault. „Történhetnek bukások, közbejöhet bármi.”

A riporter ekkor LeMondhoz fordul. „Tehát rá leszel kényszerítve, hogy támadj?”

„De én nem akarok támadni!” – mondja az amerikai kényszeredett mosollyal. „Tavaly is támadhattam volna, mégsem tettem.”

Újra Hinault-n a sor: meg tudja még fogni LeMondot? „Nem tudom. Meglátjuk.”

LeMond ezt hallgatva egyre idegesebben fészkelődik a fotelében. Ahogy később a Rolling Stone magazinban írták, „arca hamuszürkébe váltott.”

A bizonytalan tűzszünet azonban kitartott Párizsig. Greg LeMond előnye végül három perc fölé duzzadt, és július 27-én a Tour de France első angolul beszélő bajnoka lett. Bernard Hinault sosem tért vissza hazája körversenyére, az ötszörös győztes francia szupersztár még abban a szezonban, a szeptemberi világbajnokság után visszavonult.

Forrás: Telegraph/Richard Moore Slaying the Badger c. könyve