Leukémiával kezelik a Tour de France legendás győztesét, az Eurosport korábbi szakértőjét
Leukémiát állapítottak meg Greg LeMond háromszoros Tour de France-győztes korábbi kerékpárosnál. LeMond hivatalosan az egyetlen amerikai kerékpáros, aki Tour-győztesnek mondhatja magát, mivel a francia körversenyt megnyerő mindkét honfitársát, Lance Armstrongot és Floyd Landist megfosztották címétől doppingesetei miatt.
Leukémiával kezelik a háromszoros Tour de France-győztes Greg LeMondot
Fotó: Getty Images
- jelentette be hétfőn a kétszeres világbajnok, 60 esztendős amerikai sportember. Greg LeMond elárulta, az elmúlt időszakban fáradékonyságot tapasztalt, ez vezette arra, hogy kivizsgáltassa magát.
"Soha senki nem akarja hallani a rák szót, nekem azonban nagy megkönnyebbülés, hogy végre tudom, miért vagyok rosszul" - fogalmazott. Kiemelte, a héten megkezdik az orvosok által kijelölt kezeléseket. Hozzáfűzte, reménykedett benne, hogy a júliusi francia körversenyt személyesen tekintheti meg, ám végül barátai körében fogja követni a Tourt, amelyet 1986-ban, 1989-ben és 1990-ben nyert meg. Ugyanakkor bizakodását fejezte ki, hogy jövőre elutazhat a Tourra, mivel elmondása szerint a "hosszú távú prognózis kedvező".
LeMond hivatalosan az egyetlen amerikai kerékpáros, aki Tour-győztesnek mondhatja magát, mivel a francia körversenyt megnyerő mindkét honfitársát, Lance Armstrongot és Floyd Landist megfosztották címétől doppingesetei miatt.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2018/03/21/2298215.jpg)
Lance Armstrong és Greg LeMond
Fotó: Getty Images
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)