Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

"Froome-nak a Tour a megfelelő"

Eurosport
Eurosport

Publikálva 21/12/2014 - 17:06 GMT+1

Sir Dave Brailsford beszélt Froome-ról, Wigginsről, az Astanáról és Oleg Tinkovról.

Fotó: Eurosport

Túlzás lenne azt mondani, hogy az idei esztendő a Sky sikereiről volt hangos. A csapat szokás szerint kevés sikert mutatott fel a tavaszi egynaposokon, ám ezúttal a nagy körversenyeken sem villogott úgy, ahogyan az elmúlt esztendőkben.
Dave Brailsford, a csapat menedzsere a Cyclingnewsnak elmondta, történt néhány személyi változás, és megpróbálták kicsit távolabbról is megvizsgálni az alakulatot: „Ez a hatodik szezonunk, sokat fejlődtünk ennyi idő alatt, de néha szükség van rá, hogy friss szemmel vizsgálódjunk. Nagyon sokat gondolkodom már 2020-on, hová kéne addig eljutnunk. Nagyon sok elemzés készült, rengeteget beszélgettünk amerikai csapatsportokban érdekelt szakemberekkel.
A jelenleg Mallorcán készülő keretben már mindenki tudja, mi lesz a jövő évi feladata. Chris Froome-nak 2015-ben is a Tour de France lesz a fő versenye. „Csapatként döntöttünk úgy, hogy a Tour a neki megfelelő. Chris egy nagyszerű hegyi menő, kiváló időfutam-specialista, szerintem nincs mitől félnie. Ha az a célod, hogy remek több napos versenyzőnek tartsanak, akkor minden terepen jól kell teljesítened. Ráadásul ott lesz Contador, Quintana és Nibali is, úgyhogy óriási izgalmak várhatóak. Mindenkinek ez volt a kívánsága, hogy végre kiderüljön, ki is a legjobb.
picture

Fotó: Eurosport

A hírek szerint Richie Porte jövőre is megkapja a lehetőséget a Girón, noha idén annyi gondja akadt a felkészülési időszakban, hogy végül rajthoz sem állt az olasz körön, utána – a klasszikus kifejezéssel élve – luxussegítője lesz Froome-nak a Touron és a Vueltán.
Ami Bradley Wigginst illeti, az időfutam-világbajnok elsősorban a 2016-os olimpia pályaversenyeire koncentrál, de közben szeretné megnyerni a Paris-Roubaix-t. „Szenzációs, hogy így rákattant erre – vélekedett Brailsford. – Ugyanolyan lenyűgözően gondolkodik a versenyről, ahogyan a korábbi nagy céljaival kapcsolatban. Ha ott is sikerül győznie, akkor örökre beírja a nevét a sportág legjobbjai közé.
Megkérdezték az Astana körüli doppingbotrányokkal kapcsolatban is: „Nem hiszem, hogy az UCI-nak adminisztratív kifogások mögé kéne bújnia. Szerintem itt az idő, hogy vezesse ezt a sportágat. Ennek a sportágnak nagy változásra, hitelessége van szüksége. Ahhoz hogy, ez meglegyen, meg kell hozni a nagy döntéseket.
A Tinkoff tulajdonosáról, Oleg Tinkovról viszont jó a véleménye: „Kedvelem őt, egy igazi személyiség, sokat tesz ezért a sportért. Elég hízelgő, hogy sokat beszél rólam.“
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés