Thibaut Pinot: „Szeretném ha tudnátok, mennyit számítanak a segítők”

Thibaut Pinot egy nagyon szép írással búcsúzott volt csapattársától, a 17 szezon után visszavonuló William Bonnet-től.

Thibaut Pinot

Fotó: AFP

„William Bonnet befejezte a profi pályafutását. Még mindig nem könnyű belegondolni, és elég furcsa leírni. Egészen idáig nem kellett azzal foglalkoznom, hogy ott lesz-e velem valamelyik versenyen, mert egyszerűen ott volt. Ez nem lehetett kérdés. Utoljára október 6-án, a Milánó-Torinón mentünk együtt.
Nem tudok úgy visszaemlékezni William pályafutására, hogy ne jönne elő a 2015-ös Tour de France. Az a bizonyos bukás, a 3. szakaszon. Miattam esett el, és azt a pillanatot nem tudom elfelejteni. Miattam történt az egész, mert jó helyre akart vinni a mezőnyben. Egyszerűen biztonságban szeretett volna tudni a szakasz végén.
Azóta is sokszor gondolok vissza arra az esetre, néha éjszakánként is, amikor nem tudok aludni. Haragszom magamra, és arra a helyzetre, hogy a bukása miatt korházba került, majd aggódnia kellett érte a családjának.
Az adósa vagyok, mert tényleg annyi mindent tett értem a pályafutása során. Azon a napon is feláldozta magát miattam.
A szurkolók sokszor talán bele sem gondolnak az ő szerepükbe, de nélkülük semmi nem lenne lehetséges.
picture

Thibaut Pinot és William Bonnet

Fotó: AFP

William is egy ilyen versenyző volt, sőt, talán az egyik legjobb ebben a kategóriában, akit valaha ismertem. A síkon néha teljesen egyedül végezte el 3-4 ember melóját. Az emelkedőkön kitartott, ameddig csak tudott, hogy a lehető legtovább ott lehessen mellettem. Elképesztő személyiséggel rendelkezik, ő egy olyan srác, aki mindig képes volt felállni a padlóról. Legyen akármilyen nagy a baj.
Képtelen vagyok úgy beszélni róla, mint egy sima csapattársról. Ő nekem ennél sokkal többet jelentett, mintha az idősebb testvéremről mesélnék. William inspriált engem arra, hogy jobb és jobb legyek, vele bármikor tudtam beszélni taktikai kérdésekről is. Képes volt arra, hogy olyan hangulatot teremtsen körülöttem, amiben élmény volt dolgozni, és ahol jól éreztem magam. Ha vele voltam, szinte nem is éreztem a rám nehezedő nyomást.
Elképesztően érti ezt a sportágat, remélem valamilyen formában velünk marad, és átadja a tudását a fiatalabbaknak. A ’fater’ befejezte, soha nem felejtjük el neki, ami értünk, értem tett. Higgyétek el, valaki nem feltétlenül attól lesz igazi vezér, hogy ránézel az eredményeire, és azt látod, hogy sokat nyert.
Willam Bonnet egy igazi vezér volt, és ezt nagyon szeretném ha tudnátok.”
Thibaut Pinot
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés