„Egy romantikus alkat, aki eltévedt a 21. században” – Thibaut Pinot a szezon végén visszavonul
Publikálva 13/01/2023 - 11:44 GMT+1
Az FDJ versenyzője csütörtök délután hivatalosan is bejelentette, hogy az idei lesz az utolsó szezonja, és 2023 végén visszavonul. Pinot pályafutásához a nagy győzelmek ugyanúgy hozzátartoztak, mint az óriási drámák, és az emlékezetes sérülések. Utolsó évében a Giro mellett a Tour de France-on is szeretne ott lenni.
Thibaut Pinot
Fotó: AFP
Thibaut Pinot-nak már decemberben is volt egy olyan, akkor még furcsának ható mondata, miszerint nem tudja még mit fog csinálni 2024-ben.
Most már tudjuk: biztosan nem lesz ott a mezőnyben.
A Groupama-FDJ versenyzője csütörtök délután bejelentette, hogy az idei lesz az utolsó szezonja, és 2023 végén visszavonul. Francia sajtóinformációk szerint már tavaly októberben is megemlítette ezt az ötletét a vezetőségnek, szóval alaposan átgondolt döntésről van szó.
„Izgatott vagyok, mert a pályafutásom befejezése után csomó új dolog vár rám. Azt hiszem készen állok egy új életre. Alaposan átgondoltam mindent, egy ideje már érlelődött bennem a döntés. Rég voltam ennyire motivált egy szezon előtt, mindent meg fogok tenni a szép és eredményes búcsúért. Épp ezért szeretnék ott lenni a Touron is.”
Mint tudjuk, Pinot egyik kedvenc versenye a Lombardia, így szinten biztos, hogy októberben, Olaszországban búcsúzik majd el a mezőnytől. Ott, ahol tavaly Nibali és Valverde is elköszönt.
Pinot a 2010-ben indult pályafutása során hatszor nyert szakaszt háromhetesen (ebből három alkalommal a Touron), 2018-ban behúzta a Lombardiát, de volt szakaszgyőzelme a Dauphinén, a Tour de Romandie-n, és a svájci körversenyen is.
2014-ben robbant be, amikor harmadik lett a Touron és megszerezte a fehér trikót. Legtöbben mégis a „sérülékenységé” meg a feladott versenyei miatt emlékeznek rá.”
„Az előző szezon végén éreztem, hogy hamarosan abba fogja hagyni, valahogy látszott rajta. Szóval nem lepett meg a döntése” – mondta az FDJ főnöke, Marc Madiot.
„Húsz évesen került hozzánk, mellettem nőtt fel. Mindvégig megmaradt ugyanannak a keményen dolgozó de érzelmes srácnak, akinek megismertük. Szerintem épp ezért érintette meg ennyire az embereket. Nagyon alázatos volt, soha nem utasított vissza egy fotót vagy egy aláírást. Mindig a szurkolók rendelkezésére állt. Ő egy olyan srác, akinek tényleg hatalmas szíve van” – mesélte róla az egyik legjobb barátja, Jeremy Roy.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/01/13/3525114.jpg)
Thibaut Pinot
Fotó: AFP
Marc Madiot nagyjából ugyanezt gondolja.
„Thibaut nem volt átlátszó, nem kamuzott, és ezt szerették benne az emberek. Természetesen rendkívüli potenciállal rendelkezett, de soha nem lazsálta el a munkát. Amikor jól volt, azt tisztán látni lehetett rajta, amikor viszont nem ment neki, nagyon tudott szenvedni. Nem rejtette el az érzelmeit. Ő nem tudott és nem is akart színészkedni.”
Pedig a pályafutását érte pár csapás, gondoljunk csak a 2019-es Tourra, és arra a rejtélyes combsérülésre. Vagy ott van az egy évvel korábbi Giro, ahol tüdőgyulladás miatt kellett kiszállnia, pedig 3. helyen állt összetettben.
„Talán nem volt meg a tehetségéhez illő teste meg immunrendszere" – mondja Roy. „A teste valahogy soha nem hagyta békén, ez volt a gyenge pontja, de szerintem végül megbékélt vele. Mindig ment előre, nagyszerűen reagált még a legnagyobb kudarcokra is."
Ugyan Pinot rengeteg nagy győzelmet szerzett, de GT-dobogón csak egyszer, 2014-ben állt. Marc Madiot viszont vallja, hogy igenis benne volt a Tour-győzelem.
„Talán ez volt a sorsa, ez volt a végzete. Szerintem megnyerhette volna a 2019-es Tourt, de a sorsod elől nem menekülhetsz...Egyszer megkérdeztem tőle, hogy borotválkozás közben szokott-e a sárga trikóról álmodozni, de határozott nemmel válaszolt. Szóval, lehet, hogy ő nem bánt meg semmit, mert nincs is rá oka, de én azt a 2019-es Tour de France-t akkor is sajnálom.”
„Engem az bánt egy picit, hogy soha nem viselte a sárga trikót a Touron. De ettől függetlenül csodálatos karriert futott be. Mindig mindenki többet szeretne annál, mint amit végül elért, de ilyen az élet, és ilyen a sport” – mondja Roy, aki 2018-ban vonult vissza, és 8 évig tekert Pinot mellett.
„Voltak bukásai, voltak drámái, de mindig visszajött. Szembesült a sorsával, amit talán néha nehezen fogadott el, de aztán mindig visszült a kerékpárra. Egyszer megkérdeztem Madiot-tól, hogy vajon Thibaut ekkora hőssé vált volna az emberek szemében, ha sokkal többet nyer. Szerinte nem, bár a Tour-győzelem biztosan más dimenzióba helyezte volna.”
A Tour-győzelem, amiről még maga Pinot is azt mondta, hogy nem kívánta magának. Hisz a népszerűség miatt drasztikusan megváltozott volna az élete, ő pedig ezt nagyon nem akarta.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/01/13/3525117.jpg)
Thibaut Pinot
Fotó: AFP
„Rengeteget kaptam tőle, de sok ősz hajszálat is köszönhetek neki. Néha nem volt egyszerű vele, mert a nagy győzelmeit komoly mélypontok követték. Benne azonban pont az volt a szép, hogy akkor húzott egy nagyot, amikor egyáltalán nem számítottál rá” - mondta a Groupama-FDJ-t vezető Madiot, aki tényleg mindent megélt Pinot mellett.
„Thibaut nem tudott simán nyerni. Ha győzött, ha veszített, abban volt dráma. Amikor valami kudarc érte, nagyon mélyre tudott zuhanni. Viszont, ha most kellene újrakezdenem vele, biztosan megtenném.”
Mindenki – így Madiot is - egyetért azzal, hogy Thibaut Pinot pont a temperamentuma meg a személyisége miatt vált ennyire „egyedi” versenyzővé.
"Számomra ő egy hiteles srác. Kicsit romantikus alkat, aki eltévedt a 21. században…Amikor kiszállt a buszból, az emberek csak őt figyelték, és csak rá voltak kíváncsiak. Azonosulni tudtak vele a látványos kudarcai, meg a nagy győzelmei miatt. Őt azért szerették, amilyen. Tudjuk, hogy a franciák mindig is kedvelték a jóképű veszteseket."
(Forrás: L’Équipe, Ouest-France)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés