Egy éve szerelőként a Jumbo-Vismánál, interjú Szabó Mikivel – ESB podcast

Az első, és a Tour de France-győzelem miatt kifejezeten emlékezetesre sikerült szezon végén Szabó Miklóst kérdeztük arról, milyen volt a Jumbo-Visma csapatánál dolgozni, hogyan és mennyi idő alatt építik össze a jövő évi kerékpárokat, milyen versenyeket kapott jövőre, és kivel került igazán jó kapcsolatba a nagy nevek közül.

Szabó Miklós (Fotó: Németh András)

Fotó: Other Agency

Véget ért az országúti szezon, és a crossnak köszönhetően szinte azonnal jött is a következő. Nem sokat pihent az első Jumbo-Vismánál töltött idénye után Szabó Miki, aki ütősen kezdett az új munkahelyén, hisz rögtön Tour de France-győztes csapat tagja lehetett.
Jövőre sem marad Grand Tour nélkül, a párizsi olimpia miatt várhatóan a Vueltán kap szerepet, de ami talán ennél is fontosabb, szerelőként ott lehet az év két legnagyobb egynaposán, a Flandrián és a Roubaix-n! Majd Blankával a februári cyclo-cross-vb-n és az olimpián.
Mikivel az első, Jumbo-Vismánál töltött évéről beszélgettünk, kitértünk a novemberi kerékpárszerelésekre, a Sramot illető tapasztalatokra, a WorldTour-csapatoknál dolgozó szerelők tudására, Vingegaard sárga kerékpárjára, és persze Vas Blanka 2023-as szezonjára is.
A tartalomból:
0.40 – Girona, edzőtábor, Covid1.45 – Mennyit pihenhet egy szerelő?3.05 – Akinek barátnője van egy másik csapatnál…4.20 – WorldTour-szinten is vannak gyenge szerelők?9.10 – Hány bicója van a Jumbónak?12.15 – A 2024-es Cervelók és a sramos tapasztalatok14.07 – Okos dolog profitól bicót venni?18.05 – Tour de France, Jonas kerékpárja és a prémium20.50 – Kapcsolat a nagy nevekkel23.20 – A flandriás pályajárás26.17 – Egy murvás szakasz plusz stresszt jelent?28.40 – Blanka és az olimpia35.30 – Egy kis Pannon, ki a jobb szerelő a Valter-Fetter-Dina hármasból?37.50 – Blanka, cross-vb, és az első jövő évi verseny
A legutóbbi két ESBringa podcast:
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés