"El lett ez túlozva" - Reagált a Visma a hétvége forró témájára, Jonas Vingegaard feleségének nem túl jól időzített interjújára

Trine Marie Hansen a Politikennek adott interjúja vasárnap élénk vitát váltott ki Dániában, és az egész kerékpáros világban, de a Visma | Lease a Bike sportigazgatója, Grischa Niermann diplomatikusan kezelte az ügyet a Tour de France 2. szakasza után.

Van der Poel már sárgában, Pogačarnak még várnia kell a 100. győzelemre - Összefoglaló

Videó forrása: Eurosport

A Visma | Lease a Bike mindent megtesz annak érdekében, hogy kissé tompítsa a csapat és Jonas Vingegaard közötti (létező vagy nem létező) feszültségről szóló diskurzust, ami a versenyző felesége, Trine Marie Hansen a Politiken című dán lapnak adott interjúja nyomán alakult ki.
A nem túl jól időzített - vasárnap megjelent - interjúban Hansen arról beszélt, milyen áldozatokat kellett hoznia a családjának, kiemelve, hogy Vingegaard mennyi időt tölt távol otthonától a csapat magaslati edzőtáboraiban.
"Azt mondanám, hogy Visma most már túl messzire megy. Ő pedig attól tartok, két végén égeti a gyertyát" - mondta.
"Jonasnak fel kell töltődnie, hogy a legjobb teljesítményét nyújthassa. A csapat legnagyobb vágya, hogy megnyerje a Tour de France-t, ezért készítenek terveket arra, hogy ő ezt a lehető legjobb módon érje el.
Ez magában foglalja a sok magaslati edzést is, de Jonas nem töltődik fel, amikor három hétig a csapattal együtt magaslaton van. Ő inkább otthon, Dániában szeretne velünk lenni, hogy ezt megtehesse" - folytatta Hansen.
"Nagy mértékben ragaszkodik a rutinjához, szüksége van arra, hogy ezt a lehető legnyugodtabb környezetben tegye meg, családi körben. Ez pedig része az ő személyiségének, ő ilyen, és épp ezért tud sikeres lenni."
Azt hiszem, az emberek néha megfeledkeznek a sportoló mögött rejlő emberről - és arról, hogyan lehet a legjobbat kihozni belőle. Mindez visszafelé sülhet el.
picture

Jonas Vingegaard

Fotó: Getty Images

Az interjú heves reakciókat váltott ki elsősorban Vingegaard hazájában, Dániában, de gyakorlatilag a teljes kerékpáros sajtó foglalkozott valamennyit az interjúval, ami nem túl optimális időpontban, épp a Tour de France 2. szakaszának napján került nyilvánosságra.
A befutó után nem is kellett sokat várni a reakciókra, Boulogne-sur-Mer-ben a Visma | Lease a Bike sportigazgatója, Grischa Niermann rögtön reagált az interjúra, azt mondta, hogy szerinte a sajtóban túlzásokba estek az ott elhangzottakkal kapcsolatban.
"Nyilván őt kell megkérdezni, de úgy gondolom, hogy ezt talán egy kicsit túlzásba vitték" - mondta Niermann.
"Nagyon jól együttműködünk Jonasszal, de Trine-nel is. Mindig figyelünk ezekre a dolgokra, télen például közösen döntöttünk arról, hogy Jonas februárban nem megy magaslatra, hanem maradhat a családjával" - árulta el a sportigazgató.
Itt kell megjegyezni, hogy a hosszú magaslati edzőtáborozás már többé-kevésbé kötelezővé vált a profi bringások körében a 2020-as évekre, ez pedig hatványozottan érvényes a Tourra készülő versenyzők és csapataik körében.
picture

Jonas Vingegaard (Visma - Lease a Bike)

Fotó: Getty Images

Vingegaard, de Tadej Pogacar is (UAE Team Emirates-XRG), május nagy részét a Sierra Nevadában töltötte magaslaton, és mindkét versenyző az Alpokban edzőtáborozott a Critérium du Dauphiné és a Tour között.
"Persze, szükség van arra, hogy az ember áldozatokat hozzon, Jonas pedig ezt mindenkinél jobban tudja" - mondta Niermann.
a tour-felkészüléskor sokat volt távol az otthonától, de ezért is van most ilyen formában.
picture

Jonas Vingegaard (Visma-Lease a Bike)

Fotó: Getty Images

"Szerintem ezt túlzottan felnagyították, és nem is aggódom emiatt. Nagyon jó az összhang közöttünk Jonasszal, de a családjával is. Azért van most ilyen állapotban, mert így készítettük fel őt" - tette hozzá.
Vingegaard szintén igyekezett csillapítani a hullámokat, amiket az interjú vetett, és amik a csapattal való esetleges konfliktusáról szólnak.
"Valójában nem olvastam a cikket, csak hallottam ezt-azt, szóval nem tudom pontosan, hogy mi is áll benne" - mondta Vingegaard.
Nem követem a médiát a versenyek alatt, így pedig nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni.
"Persze, az év során sok edzőtábor és magaslat van, ez nyilván megterheli a családi életet, de még mindig versenyzem, és kiégésről eddig szó sem volt" - folytatta Vingegaard.
Tudom, hogy Trine 100%-ban támogat engem, és mindent megtesz azért, hogy csúcsformában legyek. Csak a legjobbat akarja nekem.
picture

Trine Hansen junto a Jonas Vingegaard durante el Tour de Francia de 2022

Fotó: Getty Images

A Hansen-interjúnak volt még egy érdekes eleme, ahol nevek említése nélkül szóba került, hogy a Visma a kapitány mellett más versenyzőknek is ad esélyt a Touron - például arra, hogy rámenjenek a szakaszokra.
"Remélem, hogy a csapat teljes támogatását élvezi, és nem az van, hogy mindenféle más céljaik is vannak a versenyen" - mondta Hansen.
"Szerintem a csapatnak a Tour de France megnyerésére kell koncentrálnia, és semmi másra, neki akkor van a legnagyobb esélye a győzelemre."
Ha más versenyzők szakaszgyőzelmeire is fogadunk, akkor nem lehet egyszerre Jonasra is tenni.
"Elég csak Tadej Pogačart nézni. Amikor ő ott van, nem férhet kétség ahhoz, hogy ki a vezető, mindenki tudja a szerepét. Szerintem ez szuper fontos" - mondta Hansen.
Niermann erre is reagált, ő már megnevezte, hogy valószínűleg Wout van Aertra utalt Vingegaard felesége, de igyekezett eloszlatni azokat a kételyeket, amik a csapaton belüli szerepek kapcsán merültek fel.
Természetesen az a célunk, hogy megnyerjük az összetettet, de más céljaink is vannak, például szakaszokat nyerni.
"Wout a legnagyobb segítség, amit Jonas el tud képzelni, de Wout egyben nagyszerű bajnok is, és neki is meg kell, hogy legyenek saját céljai és a szabadsága. Ha ezt megadod neki, akkor megkapod azt a Woutot, akit például a Girón láttál, ahol Siman Yates győzelmében nagy szerepet játszott" – mondja Niermann.
"Ha azt mondod Woutnak, hogy menjen el a Tourra, és csak segítő legyen, akkor azt is meg fogja csinálni. Viszont nem lesz olyan jó, mint amikor ő is megkapja a saját szabadságát. A cél mindig az, hogy a csapatnak a legjobb legyen" - zárta a gondolatait a Visma sportigazgatója.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés