Egykerekűről a kerékpársport csúcsára – Tadej Pogačar szülei és első edzője mesélnek a komendai kezdetekről

Mi és legfőképpen kik tették Tadej Pogačart azzá a versenyzővé, bajnokká, akit ma láthatunk? A CyclingWeekly munkatársai Szlovéniában jártak, hogy Tadej szüleit, Mirkót és Marjetát, illetve első edzőjét, Miha Konciliját kérdezzék a kezdetekről. Milyen gyerek volt Pogačar, és hogyan talált rá a kerékpározásra? Vajon megváltoztatták a családot a hatalmas sikerek?

cycling - compilation - Pogacar career compilation in audiowave (15mn)

Videó forrása: Eurosport

Tadej Pogačar nyughatatlan kis srác volt – akár egy Duracell-nyuszi. Minden új sport vagy mozgásforma, amit kipróbált, azonnal beszippantotta, és mindent tudni akart róla. Így történt ez akkor is, amikor először látott valakit egykerekűzni. "Volt egy srác a szomszédságunkban, akinek volt egy egykerekűje, és egyszer azzal jött el egy rendezvényre" – meséli Tadej édesanyja, Marjeta a szlovén fővárostól, Ljubljanától 20 kilométerre fekvő Komendában, ahol a család él.
"Az illető megmutatta a helyieknek, hogyan kell vele menni, és a gyerekeket nagyon érdekelte. Meg akarták tanulni használni, úgyhogy vettünk nekik egyet." A testvérek közötti versengés gyorsan odáig fajult, hogy venni kellett még egyet, hogy aztán a 10 éves Tadej és bátyja, Tilen monociklivel tekerjenek fel-alá a 6000 lelkes kisvárosban. "Ha most adnál nekik egy egykerekűt, még mindig tudnának vele menni. Állandóan gyakoroltak" – teszi hozzá Marjeta.
A monocikli nem túl praktikus szállítóeszköz, de a Pogačar fivérek az apai nagyszülők farmjára is azzal mentek, ha épp tejre volt szükség otthon. "Amikor megkértük Tadejt és Tilent, hogy hozzanak tejet, azt mondták: ’gyalog túl nehéz lenne, a bringával könnyebb’, így hát mindig az egykerekűekkel mentek át."
Eezen a ponton Tadej talán közelebb állt a cirkuszi porondhoz, mint a WorldTour-karrierhez, de az egykerekű kalandozások váratlanul félbeszakadtak: "Egészen addig használták az egykerekűeket, míg egy nap valaki ellopta őket… Vagy talán csak elveszítették őket. Sosem tudjuk meg. Amit tudunk, hogy volt két monociklink, aztán hirtelen egy sem."
Az ezt követő két évtizedben Tadej Pogačar ügyesen monocikliző kisfiúból korunk minden idők egyik legsikeresebb kerékpárversenyzője lett. Gyerekként a szülei nem is tudtak volna ilyen fantasztikus pályafutást elképzelni, de azzal kapcsolatban nem volt kétségük, hogy a sport az élete része lesz. "Tadej mindig nagyon aktív volt" – folytatta Marjeta. "Ha épp nem volt semmi program, hát csinált magának. Mindig kitalált valamit, és bevonta a testvéreit is."
picture

Pogačarra elfogytak a jelzők, egy elképesztő szólóval megnyerte a világbajnokságot is

Videó forrása: Eurosport

A család szóvivője, most 55 éves Marjeta franciatanárként dolgozott, míg férje, Tadej édesapja, a 62 éves Mirko a helyi székgyár főnöke volt – tavaly nyáron azonban mindketten otthagyták addigi munkahelyüket, hogy a Tadej Pogačar Alapítványt vezessék.
"Négy gyermekünk van, két lány és két fiú" – mondja az édesanya. "A legidősebb, Barbara villamosmérnök lett; Tilen, a második legidősebb, kontinentális szinten tekert, aztán a logisztikai szektorban helyezkedett el; majd jött Tadej és a nála 8 évvel fiatalabb Vita, aki most végzős gimnazista." Nem csoda, hogy a családi házban mindig nagy volt a nyüzsgés, a hangzavar. "És Tadej volt a ház bohóca" – fűzi még hozzá Marjeta.
Komenda egy átlagos szlovén településnek számít: a Júlia-Alpok uralják a horizontot az egyik-, míg zölden hullámzó dombok a másik irányban. A legtöbb házhoz tartozik egy kis gazdaság is, a kapukon túl pedig bármerre indulunk, a természetbe jutunk, így a Pogačar-csemeték és szüleik sosem unatkoztak. "Mi is együtt játszottunk a gyerekekkel, legyen szó sportról, kártyáról, társasjátékokról – még Mirko szüleinek farmján is közösen szedtük a krumplit. A fiúk sokat legóztak, videójátékoztak vagy animéket néztek." Volt viszont valami, ami nem kötötte le a srácokat: a franciatanulás. "Meg is tudom érteni, miért" – fejti ki Marjeta. "Amikor rosszul viselkedtek, mindig franciául kezdtem el hozzájuk beszélni, úgyhogy amikor francia szót hallottak, azt hihették, ’ó-ó, valami rosszat csináltunk.’"
Amikor feszült volt a hangulat otthon, Tadej igyekezett jobb kedvre deríteni a családot. "Mindig próbált felvidítani minket, hogy jobban érezzük magunkat" – mesél tovább az anyuka. "Mindig csinált valamit, hogy feloldja a feszültséget." Született vezető lenne? "Sosem láttuk őt vezetőként" – ért egyet a két szülő. "Talán jó vezető, de ezt nem érezteti másokkal. Nem parancsolgat, hogy ’csináld ezt, csináld azt’, de mindig megcsinálja azt, amit kell. Ha megkérdeztem, hogy ki hoz vizet a boltból, ő mindig elsőként válaszolt, hogy ’indulok’.
Mindig ilyen volt, példát mutatott másoknak. Összetartotta a családot, ahogyan most a csapatát is.
picture

Giro d'Italia : Wholesome Pogacar best moments

Videó forrása: Eurosport

Tilen volt a nagytesó, akire a két évvel fiatalabb Tadej mindig felnézett. "Tilen elkezdett focizni, úgyhogy Tadej is" – magyarázza Marjeta. "De amikor Tilen rájött, hogy Tadej milyen jól focizik, abbahagyta, és csatlakozott a kosárcsapathoz." Tadej még egy ideig kitartott a focinál, de Marjeta nem bánta, amikor végül ő is befejezte. "A pálya széli hangulat nagyon barátságtalan volt, a szülők sokszor elég agresszívan viselkedtek, ami nem tetszett."
Marjeta nagy örömére ekkor új fejezetet kezdődött a család életében, köszönhetően Miha Koncilijának, a helyi kerékpáros klub, a Rog Ljubljana edzőjének. Amikor Tilen 11 éves volt, Koncilija – Marjeta korábbi tanítványa – tartott egy foglalkozást az iskolájukban, és egy kétperces felmérést is csináltatott a gyerekekkel.
Tilen "nagyon jó" eredményt produkált. "Nem volt még olyan sok gyerek a csapatban, úgyhogy azt mondtam Marjetának és Mirkónak, hogy örülnék, ha Tilen elkezdene nálunk edzeni" – mondja az edző. És a báty éppen ezt tette, majd hat hónappal később a 9 éves Tadej is követte – egy kis zöld Billato bringát kapott a klubtól, ami még Koncilija szerint is túl nagy volt neki. "Nekünk sem volt ennél kisebb!"
A családnak azonban nem lett volna elég pénze a két fiú kerékpáros felszereléseire. "Nagyon boldogok voltunk, hogy mindketten elkezdtek kerékpározni, de ez nem volt olcsó mulatság" – veszi vissza a szót Marjeta. "Szerencsések voltunk, hogy a csapat biztosított bringát, cipőket és sisakokat, máskülönben mi nem engedhettük volna meg magunknak." Nem túl állítani, kölcsöncuccok még sosem kerültek ilyen jó helyre. "Tadej világában a kerékpározás volt a legfontosabb dolog. Azt a kis zsebpénzét, ami volt neki, mindig napszemüvegekre, zoknikra és kerekekre költötte. Amikor 12 évesen megnyert egy versenyt, kapott érte 5 vagy 10 eurót, és ez az összeg aztán folyamatosan nőtt, ahogy egyre idősebb lett – egészen addig, hogy már bármit meg tudott venni, amit csak akart."
picture

Totális őrület a hegyen, a hatalmasat szólózó Pogačar sárga trikóban húzta be a királyszakaszt

Videó forrása: Eurosport

Tadej 11 évesen mászta meg az első emelkedőjét, a Krvavecet, egy síterephez vezető meredek (11.7 km, átlag 8.3%) utat, mely a hátsó kertjükből is látszott. "Ez volt az egyetlen alkalom, hogy U12-es versenyt rendeztek ezen az emelkedőn" – mondja Koncilija. "És ott láttuk először, hogy… ’oké, ő tényleg különleges.’" Tadej megszerezte első győzelmét – és innen nem volt megállás.
Imádott versenyezni, legyőzni másokat – ez egy nagyon mély szenvedély, ami még most is munkál benne
– folytatja az edző. Vajon a szülőktől örökölte az ügyességét? "Á, nem" – vágja rá Marjeta. "Mountain bike-okat szoktunk vinni a Tour de France-ra, hogy feltekerjünk olyan emelkedőkre, ahová autókat nem engednek be, de ő felfelé is gyorsabban tekert, mint mi lefelé."
Pogačar első találkozása a Tourral a véletlen műve volt. "Nem azért mentünk, hogy megnézzük a versenyt – csak Lyonba próbáltunk eljutni" – idézi fel Marjeta a 2011-es eseményeket. "Az Olaszországból Franciaországba átvezető alagút túl drága lett volna, úgyhogy a Sestriere-en keresztül mentünk. De amint odaértünk a hegy lábához, az utat lezárták a verseny miatt, így volt lehetőségünk élőben látni a szakaszt. Ez volt a nyaralásunk legjobb napja."
A kis Tadej, akivel szembejöttek legnagyobb hősei, Alberto Contador és Schleck testvérek, néhány percre belekóstolhatott a jövőjébe.
Amikor 14 éves volt, kijelentette, hogy el akar indulni a Tour de France-on, és hogy mindent meg fog tenni, hogy elérje a célját
– árulja el az édesanya. "Próbáltuk visszahúzni a földre – szerettük volna, ha befejezi a középiskolát, hogy legyen egy szakmája, de a suli nem volt fontos neki. Amikor 15 évesen választania kellett, mit akar tanulni, a gépkezelést választotta, mert az nem volt olyan nehéz."
picture

Pogačar az időfutamot is megnyerte, hat győzelemmel zárta a Tourt

Videó forrása: Eurosport

Az állandóan poénkodó Tadej népszerűnek számított osztálytársai körében, így bulikba is sokszor hívták, de már tiniként is meglepően profin viselkedett. "Elment egy-két buliba, amit az osztálytársai szerveztek, de ennyi" – mondja Marjeta. "Nem igazán volt ideje ilyesmire. Mindig azt mondta, ’versenyem van, edzenem kell, nem tudok menni.’ Ritkán ivott alkoholt – nagyon komolyan vette a kerékpározást."
Ennek a kitartó munkának pedig Pogi szülővárosában is látható a gyümölcse, hiszen van egy körforgalom Komendában, melynek egyik oldalán óriási molinók vannak leterítve, míg a közepét sárga és rózsaszín sávok szegélyezik. Tadej aláírása díszíti az utat, amit ő maga fújt fel oda. "Nap mint nap jönnek ide emberek Olaszországból, Spanyolországból, Belgiumból" – büszkélkedik az anyuka.
De vajon megváltoztatta őket ez a nagy rajongás? "Nem tudom, hogyan tudnánk megváltozni. Normális életünk és munkánk van, pont, mint azelőtt." A családi ház két perc tekerésre van az ominózus körforgalomtól – oké, Tadejnek talán csak fél perc –, és ez örökre az ő bázisuk marad, melyhez felbecsülhetetlen értékű emlékek fűződnek. "Néha szoktam azzal viccelődni, hogy amikor majd idősek leszünk és nem lesz elég pénzünk fenntartani ezt a házat, eladjuk és elköltözünk egy kisebb lakásba, ami olcsóbb" – mondja Marjeta. "De ilyenkor a gyerekek rögtön közbeszólnak, hogy ’nem, nem fogjátok eladni a házunkat.’"
A családi otthontól 30 percnyi autóútra található a Pogi Team főhadiszállása (a tehetségkutató sor 2021 óta viszi tovább a Rog Ljubljana örökségét), ami csupa kincset rejt a nemzeti hőssé vált névadó eddigi pályafutásából: egy rögtönzött Pogačar-gyűjtemény, tele szintén felbecsülhetetlen értékű tárgyakkal.
picture

Az a bizonyos komendai körforgalom - Fotó: Future

Fotó: Other Agency

Itt sorakoznak azok a bringák, amikkel Tadej Tour de France-okat, Girót és Flandriát nyert, és persze nem hiányozhatnak a sárga meg a rózsaszín trikók sem. A trófeáknak pedig már se szeri, se száma. Ez a minimúzeum egy kerékpárrajongó számára olyan, mint egy műkedvelőnek a Louvre – már pletykálnak is arról, hogy a folyamatosan bővülő magángyűjteményből hamarosan egy nyilvános tárlatot nyitnak Ljubljanában.
Tadej Pogačar addig is gyűjtögeti tovább a kiállítási darabokat. A szlovénok sztárjának ugyanis, aki sisakból kikandikáló, ikonikussá vált hajtincseivel szétdominálta a tavalyi szezont a Girótól a vb-ig, nem kispályás tervei vannak a jövőre nézve – mind a három Grand Tourt szeretné többször megnyerni, kipipálná az összes nagy klasszikust, és a hét legnagyobb presztízsű egyhetes versenyt is. Magyarul besöpörne mindent, ami a kerékpársportban számára elérhető.
Hogy látják a szülők, már most ő minden idők legjobb kerékpárosa? "Mi nem úgy tekintünk rá, mint a világ legjobb kerékpárosára; ő a fiunk" – válaszol Marjeta, mire férje, Mirko is bólogat. "Számunkra ő ugyanolyan, mint a többi gyerekünk. Gyakran elmondom a gyerekeimnek, hogy ők is a legjobbak abban, amit csinálnak. Néha nehezen élik ezt meg, mert úgy érzik, nem olyan értékesek, mint a testvérük, de ez nem igaz – épp olyan értékesek, mint Tadej.
nekünk ő egyszerűen csak a fiunk, és mindig az is marad.
Forrás: CyclingWeekly
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés