"Tadej úgy nyert Tourt, hogy sört ivott és pizzát evett" – az UAE-segítő szerint Seixasék kiéghetnek
Frissítve 14/03/2026 - 11:30 GMT+1
A Tirreno-Adriatico egyik szakasza előtt rövid interjút adott a szlovén Siol.net portálnak Domen Novak. A 30 éves versenyző évek óta Tadej Pogačar egyik legfontosabb segítője az UAE-nél, így közelről láthatja, miben és miért jobb a honfitársa a mezőnynél. Novak ennek kapcsán Paul Seixasról és a fiatalokról is őszintén elmondta a véleményét.
Rekordgyőzelem rekordátlaggal – így nyerte Tadej Pogačar negyedszer is a Strade Bianchét
Videó forrása: Eurosport
A Tirreno végére már 20 versenynapod lesz idén, ezzel a mezőny egyik legsűrűbb programjával rendelkező versenyzője vagy. Ott voltál az AlUla Touron, a jaéni egynaposon, az andalúz körön, a Trofeo Laigueglián és a Strade Bianchén is. Hogy érzed, milyen a hangulat a csapaton belül?
Röviden: nagyszerű. Már több győzelmünk van, mint tavaly ilyenkor, pedig Tadej még csak most kezdett el versenyezni. Személy szerint is nagyon jól érzem magam, mert nyugodt a légkör és mindannyian nagyon motiváltak vagyunk. Szerencsére nem lettem beteg a felkészülés alatt, minden simán ment, így jó a formám. Sokat készültem Cipruson a tavaszi versenyekre, és hála az égnek a számok is azt mutatják, hogy minden rendben.
Sűrű lesz a következő pár heted is, hiszen a Tirreno után indulsz a Milánó-Sanremón és a baszk körön is, aztán jönnek az ardenneki egynaposok, majd a Romandia és a svájci kör.
Igen, elég zsúfolt a programom a szezon elején, aztán nyáron kicsit lazább lesz, de nagyon boldog vagyok ezzel. Annak, hogy megpróbálunk a lehető legtöbb versenyen jól teljesíteni, az a kulcsa, hogy a lehető legtöbbet is pihenjünk, és ahol lehetséges, energiát takarítsunk meg. Amikor tavaly júliusban betöltöttem a 30-at, elkezdtem azon gondolkodni, hogy egy kicsit... nem azt mondom, hogy öreg vagyok, hanem inkább tapasztaltabb. A csapat bízik bennem, Tadej is bízik bennem, és ezt nagy megtiszteltetésnek tartom. Régóta a WorldTourban vagyok, nekem tökéletes a jelenlegi helyzet.
Akkor a fiatal versenyzők nem öregítenek, hanem fiatalítanak téged?
Igen, néha szoktam is viccelődni, hogy vannak gyerekeim a csapatban, főleg, amikor Jan Christennel együtt versenyzem és egy kicsit külön foglalkozni kell vele. A srácok meghallgatnak és tisztelnek engem, ez nagyon jó érzés.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/03/14/image-0c007f7c-ba82-4508-972e-98ae17963854-85-2560-1440.jpeg)
"Ezt a versenyt csak szeretni lehet" – ilyen volt a 2026-os Strade Bianche
Videó forrása: Eurosport
Ha már fiatalok: Paul Seixas 19 évesen elképesztő eredményeket ért el az utóbbi hetekben. Mi a véleményed róla? Ő egy olyan versenyző, aki meghatározhatja a jövő kerékpársportját?
Szerintem igen, mert tényleg nagyon jó a srác. Mindenki Tadejhez hasonlítja, és a korát tekintve még jobb is, mint Tadej volt annak idején. Csakhogy ez nem csak erről szól. Amennyire én tudom, Tadej annak idején semmilyen magaslati edzést nem végzett, 19 évesen a Ljubljana csapatánál versenyzett, és azt is elmondhatom, hogy 2020-ban úgy nyert Tourt, hogy sört ivott és pizzát evett, és közben a PlayStationjén játszott.
Szerintem Tadej egy igazi őstehetség, míg ezek a fiatal srácok, mint Seixas is, már ennyire fiatalon nagyon kidolgozottak, csiszoltak, pedig csak most érkeztek meg a WorldTourba.
Mindannyian többhetes magaslati edzőtáborokban vesznek részt, alig vannak otthon, szinte gépszerűen teljesítenek. Nagyon profi légkört teremtenek, ami egyrészt tök jó, másrészt viszont aggódom, hogy mentálisan ez sokba kerülhet nekik. Ezek a srácok már annyira fel vannak pörgetve 19-20 évesen, hogy nem tudom, képesek lesznek-e versenyezni mondjuk 30 éves korukig.
Végül egy kérdés a Milánó-Sanremóról, amit Tadej nagyon szeretne megnyerni. Hogyan készültök csapatszinten, hogyan áll össze a mozaik? Tadej többször is hangoztatta, hogy Sanremót nyerni az egyik, ha nem a legnehezebb feladat.
Mindig azt mondom, hogy egy csapat annyira erős, amennyire a leggyengébb láncszeme erős. Az első perctől az utolsóig dolgoznunk kell érte, és nagyon fontos, hogy mindannyian, akik benne vagyunk a keretben, csúcsformában legyünk a rajtnál. A Strade Bianchét az első kilométertől kézben tartottuk, az összes murvás szektort mi kezdtük elsőként. Mi boldogok voltunk, Tadej is, és ennyi kell a sikerhez.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- "Amikor az UAE így összeáll, nem tudsz mit kezdeni velük" - Pogačar más dimenzióban versenyez, de a csapata is megkeseríti az ellenfelek életét
- Vingegaard: "Hogy Pogačar verhetetlen? Az elemzők azt mondanak, amit akarnak"
(Siol.net)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés