"Még nem nyertem meg mindent" - A Tour de France győztese, Pauline Ferrand-Prévot csak olyan versenyekre menne 2026-ban, amiket meg is akar nyerni

A 33 éves Pauline Ferrand-Prévot a L’Équipe-nek beszélt a 2025-ös bravúrjairól, a 2026-os kihívásokról, bajnoki mentalitásáról és "függőségeiről".

L'Équipe: Hogyan élted meg az első országúti szezonod és a következő közti szünetet?
Pauline Ferrand-Prévot: Mindig várom ezt az időszakot, de közben azt szeretném, ha minél hamarabb vége lenne. Megcsinálom, mert tudom, hogy muszáj. Ez nagyon furcsa. Tudom, hogy pihennem kell, kicsit visszahíznom, kicsit kikapcsolni, családdal lenni, de közben végig azt érzem: bárcsak már túl lennénk rajta. Hogy újra elkezdhessem. Nem a győzelemre vagyok rákattanva, hanem az edzésre. Néhány éve még inkább a győzelem motivált. Ha holnap azt mondanák, hogy nem vagyok többé profi kerékpáros, pontosan ugyanazt csinálnám, mint most: ugyanannyit edzenék, ugyanazokat a szabályokat kényszeríteném magamra. Egyszerűen azért, mert szeretem.

Amikor egy sportoló elér egy nagy eredményt – mint neked nyáron a Tour de France volt –, nehéz lehet újra ugyanazzal az éhséggel továbblépni. Nálad hogy van ez?
Átmentem ezen a Tour után… egy napig tartott.

Egy napig?
Igen, csak egy napig. Akkor azon gondolkodtam, mit fogok csinálni, mintha már semmi dolgom nem lenne az életben. Tudom, hogy ez butaság. De akkora jelentőséget tulajdonítottam annak, hogy megnyerjem a Tourt, aztán amikor megtörtént, felmerült bennem, hogy 'na, és most mi van?'

Minden nagy győzelem ugyanazt jelenti?
Nem. Az olimpia például örökre a pályafutásom legszebb győzelme marad, bármi is történjen.

Ha nem lettem volna olimpiai bajnok, úgy éreztem volna, hogy nem sikerült a karrierem. Még a Tour de France-nál is fontosabb volt számomra – pedig az gyerekkori álmom volt. A Tour viszont végső soron elképesztően sokat jelent az embereknek. Teljesen más dimenzió. Franciaországban szerintem inkább Tour-kultúra van, mintsem kerékpárkultúra. Nyáron beszélgettem valakivel, aki azt mondta, semmit nem tud a bringáról, de a Tour az mindenkinek családi történet. Az emberek talán nagyobbnak látnak, mint amekkora vagyok – de ez a Tour miatt van. Nem voltam felkészülve erre, nem gondoltam volna, hogy ennyire erős érzelmeket vált ki.

A Tour de France mindenképpen célod 2026-ban?
Őszintén szólva nem voltam biztos benne, hogy készen állok újra végigcsinálni ezt a felkészülést. De a télen nagyon jól regenerálódtam, fizikailag és mentálisan is, így készen állok megpróbálni másodszor is megnyerni. Ráadásul kevesebb lesz rajtam a nyomás, hiszen már egyszer sikerült…

Öt hétig egyáltalán nem csináltam semmit a bokasérülésem miatt [október 3-án megműtötték a bal bokáját], és szerintem ez jót tett. Más dolgokra is volt időm, ki tudtam kapcsolni. Kompromisszumot kellett találnom a programban. Olyan versenyeken akarok indulni, amelyeket meg is akarok nyerni, nem csak felkészülésként, a kisebb versenyekhez nem igazán találok motivációt. Amikor nem vagyok százszázalékos, nem is élvezem igazán.

Más érzéseid vannak most a Visma–Lease a Bike-nál, mint tavaly?
Abszolút. Elsősorban fejben. Tavaly még nem tudtam, hol a helyem, új voltam a csapatban. Kijelöltek Tour-kapitánynak, de fogalmam sem volt, hogyan fog ez működni.

Magabiztosabb vagyok, és nagyobb a bizalmam saját magam felé is. 2025-ben nehezebb volt felvállalni a vezető szerepet, kimondani, hogy "igen, ezt akarom". Most már képes vagyok erre. A lányok is érzik, hogy megérkeztem a megfelelő szintre, és bízhatnak bennem. Még a tekintetük is megváltozott.

Kijelöltél már nagy célokat az idényre?
Idén nem indulok a Paris–Roubaix-n, meghagyom Marianne-nak [Vos, a csapattársa – nevet]! Akkor magassági edzőtáborban leszek. Ha jó akarok lenni a Liège–Bastogne–Liège-en, szükségem van egy magaslati blokkra, ezért kihagyom. Jó egy kicsit változtatni a programon. Egy Flandriai Körverseny és egy Liège–Bastogne–Liège nagyon jól mutat bárkinek a győzelmei között... És én még nem nyertem meg mindent… Ezek most klasszikusok, de ott van még a Flèche Wallonne is, amit 2014-ben megnyertem – nagyon szeretnék visszatérni és újra megpróbálni.

Őszintén szólva azt érzem, hogy a 2024-es olimpián, illetve a Touron mutatott formát akár évente többször is el tudom érni, ha minden jól van menedzselve. Ugyanazzal a mentális sémával készülök, legyen szó a Tourról vagy egy egynaposról. Így kell lennie. Már most is ezen dolgozom. A helyezkedés a mezőnyben, mikor támadok, kik vannak körülöttem, kik segíthetnek, milyen felszerelést használok… Kicsit mentálisan beteg vagyok, hogy állandóan ezen jár az eszem. De nem hiszem, hogy túlzásba viszem, mert nagyon jól alszom. Tudom, mikor kell koncentrálnom, és mikor lehet kikapcsolni. Az országút más világ, mint a monti, mentálisan kevésbé megterhelő.

Gondolsz néha a profi pályafutásod utáni életre?
Az olimpia előtt ez a téma még nagyon stresszelt. Még kompetenciafelmérésre is elmentem. Azt gondoltam, semmi máshoz nem értek, csak a bringázáshoz. Megvan az érettségim, elkezdtem gyógytornásznak tanulni, de nem szereztem diplomát, és fogalmam sincs, mit fogok csinálni az életemmel utána. Mit szeretek? Mihez értek? Nem igazán találtunk válaszokat – még mindig nincs ötletem [nevet].

Ahhoz vagyok szokva, hogy mindent kontrollálok: tudom, mit csinálok idén, hogyan edzem, mikor megyek nyaralni. De most… hosszabb távú vízió nélkül lenni ijesztő. Azt tudom, hogy ebben a csapatban fejezem be a pályafutásomat. Meghallgatnak, elfogadják, hogy van egy saját utam és tapasztalatom. Nagyon szeretem azt a szabadságot, hogy én dönthetem el, melyik versenyen indulok, melyiket akarom megnyerni, hogyan edzek.

Gyorsan telik az idő? Nagyon gyorsan. De emberileg harminc felett sokkal jobban érzem magam. Talán komolyabban vesznek minket. Könnyebb elfogadni önmagunkat. Kevésbé érdekel mások véleménye. Ez az életem kedvenc időszaka. Sportolóként viszonylag könnyű eljutni a csúcsra, de ott maradni elképesztően nehéz. Óriási energiát igényel.

Azt mondtad, szeretsz egyedül edzeni. Miért?
Azt hiszem, ez gyerekkorom óta bennem van. Mindig szerettem egyedül lenni a bringámon. Gyerekként viszont féltem egyedül lenni a biciklin kívül, kellett, hogy legyen körülöttem valaki. Most már tudom, hogy sokáig is el tudok lenni egyedül.

Azért szeretek egyedül edzeni, mert szabadnak érzem magam. A hegyekben vagy, nem kell beszélned senkihez. Számomra ez a szabadság. Négy órát tekersz, rengeteg mindent látsz, egyszerűen érzed, hogy élsz. Élvezem a körülöttem lévő csendet, és úgy vagyok vele, hogy a versenyek kemény pillanataiban is ezt a nyugalmat kell megtalálni.

Szerintem ez segített megnyerni a Tourt is.

Forrás: L'Équipe