Az előző szezon megváltoztatta az életét, most Vingegaard oldalán akar bizonyítani a Visma sztárja, Matteo Jorgenson
A Team Visma | Lease a Bike amerikai versenyzője, Matteo Jorgenson 2024-ben megnyerte a Párizs-Nizzát majd a Dwars door Vlaanderent is, de hozott még pár értékes top 10-es eredményt a szezon során. Most viszont azt mondja, még nem áll készen arra, hogy kapitányként vezesse a csapatát egy háromhetesen, de a Párizs-Nizzát azért szeretné újra megnyerni.
Létezik tökéletes támadás: így tarolta le Jorgenson és Evenepoel a Párizs-Nizza zárószakaszát
Videó forrása: Eurosport
Egy éve, amikor a Team Visma | Lease a Bike versenyzője, Matteo Jorgenson rajthoz állt a Párizs-Nizzán, még csak nem is álmodott arról, hogy dobogóra állhat a verseny végén.
Aztán persze így lett, sőt, magára öltötte a sárga trikót, ami csak egy álomnak tűnt számára, de nem állt meg itt a csodás emlékek és eredmények gyűjtögetésével. Az új csapatával szinte tündökölt a 25 éves amerikai, és úgy érzi, itt végre ki is tudja aknázni a benne rejlő lehetőségeket.
Jorgenson 2020 és 2023 között a Movistarnál tekert, miközben rengeteg időt és energiát fektetett a saját fejlődésébe. Azóta viszont a Vismánál még többet kapott, ami érezhetően hatalmas motivációt jelent a számára.
"Hihetetlen, ez a tökéletes hely" – mondta a csapatáról.
"Ez a csapat nagyszerű az olyan versenyzőknek, mint amilyen én is vagyok, az a típus, aki minden részletre figyel, és aki a pályafutása nagy részét mindig is azon agyalva töltötte, hogy hol és hogyan lehetne ezeken még tovább javítani.
Itt bekerül az ember egy struktúrába, ahol mindig van körülötte valaki a stábban, aki már sokkal többet agyalt nála, aki okosabb, és akiben meg is bízik, ez pedig rettentően megkönnyíti az életet" – magyarázta Jorgenson.
Csak a napi működésre kell koncentrálnom, és közben élvezni ezt az egészet.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/03/09/image-368618d7-3754-4e4f-840b-ca51633a14a9.jpeg)
Matteo Jorgenson
Fotó: Getty Images
Jorgenson azt mesélte a L’Équipe-nek, hogy a tavalyi év "megváltoztatta az életét" ebben az új környezetben.
"Egyáltalán nem számítottam arra, hogy megnyerem a Párizs-Nizzát, egy ilyen korai győzelem a szezonban pedig rengeteg mindent megváltoztatott" – mesélte.
Magasabb szintre emelt, mint amire gondoltam, hogy képes vagyok, és nem is álltam meg ott.
Miután megnyerte a Párizs-Nizza összetettjét és a Dwars door Vlaanderent, második lett a Dauphinén, valamint top 10-ben zárt a Touron és az olimpián is, előbbinél ráadásul parádés segítője volt Jonas Vingegaardnak.
| "A leglenyűgözőbb dolog az, hogy ennyire erős tud lenni a legkülönbözőbb típusú versenyeken" - mondja róla honfitársa, Neilson Powless (EF Education-EasyPost). "Ebből is látszik, milyen sportoló." |
Jorgenson még mindig csak 25 éves, de pontosan tudja, hogy eljön majd az az év is, amikor már nem fog tudni fejlődni tovább. Egyelőre azonban ennek nyomát se látni, azt reméli, hogy 2025-ben meg tudja ismételni 2024-et – majdnem ugyanazzal a versenynaptárral készül, úgyhogy akár még össze is jöhet neki ez.
A Párizs-Nizzán ő lesz az, akinek az 1-es rajtszám áll majd a hátán, a versenyről pedig elmondta, hogy "nagyon magabiztosnak érzi magát".
Meg akarom nyerni a Párizs-Nizzát, ez a célom.
2024-hez képest azonban ezúttal ott lesz mellette (előtte-mögötte) a verseny egyik favoritja, Jonas Vingegaard is, akivel a nizzai utakon edzettek az elmúlt hetekben.
"Jonas és én nagyon jól kijövünk egymással. Nagyon hasonló gondolkodásmódunk van, és jó barátok is vagyunk, szóval szerintem nagyon jó versenyt megyünk majd mi ketten" – mondta Jorgenson.
A tavalyi Touron is kiválóan dolgoztak együtt (a Tadej Pogacar-faktortól most tekintsünk el), az amerikai srác pedig szeretné, ha ez a felállás megmaradna idénre is köztük, egyelőre inkább segítené a kapitányát.
"Ő egy nagyszerű srác, aki hihetetlenül sokat tett hozzá a csapatunkhoz és nekem személy szerint is sokat segített a Touron" – mondta róla Vingegaard.
Jorgenson tehát úgy döntött, idén még nem vállalja be a kapitányi szerepet: "Azt mondtam magamnak, hogy idén még nem akarom meglépni" – utalt a Giro d’Italia esetleges kapitányi szerepére. "Szükségem van még egy évre, hogy segítsek Jonasnak, hogy felfedezzem önmagam a Touron, remélve, hogy fejlődni fogok még, és nem lesz olyan három rossz napom se, mint tavaly, amikor időt veszítettem. A következő szezonban 26 éves leszek, akkor már vezethetem a csapatot" – mondta Jorgenson.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/01/24/image-e7de517c-da06-4e31-908f-374b352c9c65.jpeg)
Matteo Jorgenson
Fotó: AFP
Egyébként most, miután hónapokig elhessegette a gondolatot, már kezdi elhinni ő is azt, hogy egy háromhetesen ott állhat majd a neve végig az első helyek valamelyikén.
"Nem félek kimondani. Igen, ez egy valódi cél lehet nekem. Számomra egyébként elérhetetlennek tűnik, de a körülöttem lévő emberek szerint viszont képes vagyok rá, ugyanúgy, ahogy ment a Párizs-Nizzán is."
Néha jobban kell hallgatnom másokra, mint magamra.
Vingegaard egyébként már tavaly is ezt mondogatta neki, és továbbra sem hagyott fel ezzel: "Biztos vagyok benne, hogy képes megnyerni egy Grand Tourt. És most jobban hisz benne, mint egy évvel ezelőtt."
Hogy sikerül-e neki a címvédés Nizzában, hamarosan kiderül: A Párizs-Nizza március 9-én kezdődik, az Eurosporton és a Maxon élőben, magyar kommentárral lehet követni a teljes versenyt.
Forrás: L'Équipe
EZEK A CIKKEK IS ÉRDEKELHETNEK:
- Jorgenson figyelmeztette Pogačart: „Az idén erősebbek leszünk a Touron, mint tavaly”
- Jorgenson: „Vállalnám a kihívást, és mennék az összetettért egy Grand Touron”
- Jorgenson: „Az a generáció vagyunk, akiket Lance Armstrong inspirált. Engem biztosan”
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-de5031ce-4074-491f-a474-2672824b033b-68-310-310.jpeg)