Negyedik hellyel robbant be a Tour de France-on a skót Oscar Onley, akinek higgadtsága a legnagyobb fegyvere

Több mint négy hónap telt el azóta, hogy 23 éves Oscar Onley negyedik lett a Tour de France-on. A Skót-határvidékről származó fiatal bringás franciaországi teljesítményével végleg bejelentkezett a háromhetes-esélyesek közé. Az egy dolog, hogy szülővárosában, Kelsóban egy csapásra sztár lett, de már második otthonában is felismerik az emberek.

Azt eddig is tudtuk, hogy Onley tehetséges hegyimenő, de akármilyen közhelyes is, a Tour, az a Tour, és ha valaki ott alkot nagyot, a hatás semmi mással össze nem hasonlítható. Kinyílik a világ, a munkának azonban a szelfiző rajongók és az interjúkérések mellett is mennie kell tovább, és ami még fontosabb, nem szabad hagyni, hogy a siker a fejedbe szálljon.

"Ez nekem még nagyon furcsa" – mondja Onley. "Amikor este elmész fagyizni Andorrában vagy Gironában, nem számítasz arra, hogy fotózkodnak veled. A Brit körversenyen döbbentem rá, hogy a Tour mennyire széles tömegekhez jut el."

Kapcsolódó:

A hirtelen jött ismertség sokakat meg tud változtatni: nagyképűség, túlzott önbizalom, arrogancia. A zord és sivár skóciai télben edződött Onley esetében ezektől nem kell tartani: ahonnan ő jön, ott a kemény munkában hisznek, így ő is úgy teszi a dolgát, ahogyan eddig.

A skót bringás juniorként nem volt az a tipikus csodatini, akinek már 18 évesen millió eurós szerződést kínál egy nagy csapat. Onley fejlődésére inkább ’a lassan, de biztosan’ volt a jellemző, folyamatosan vált egyre jobbá, mint ahogy azt a Touron is láthattuk tőle. Hajlamos magát alábecsülni, ahogy fogalmaz, "csapnivaló" volt, amikor a suliból frissen kikerülve a DSM utánpótláscsapata helyet ajánlott neki, a holland sornál viszont elég jók abban, hogy kiszúrják a feltörekvő tehetségeket és a hozzá hasonló csiszolatlan gyémántokat.

Négy év alatt Onley egy küszködő U23-as versenyzőből nem csupán a profi mezőny stabil tagja lett a DSM-nél, hanem generációja egyik legígéretesebb hegyimenője is. Ma már egy megbízható, kiegyensúlyozott és megfontolt többnapos-menőről beszélünk, aki érettebb a koránál és három héten át is elviseli a nyomást.

"Szerintem az, hogy nyugodt tudok maradni a versenyhelyzetekben, abból fakad, hogy nem vagyok túl magabiztos, és nem igazán hiszem el, hogy amit csinálok, nagy dolog. Utólag, amikor mondják neked, hogy harmadik lettél egy Tour-szakaszon, vagy hogy tudtad tartani a világ két legjobbjának a tempóját, hatalmas dolognak tartanám, ha ezt valaki más érte volna el a kortársaim közül" – mondja Onley.

Onley számára a kerékpározás nem pusztán a nyerésről szól. Ha jó eredményt ér el – a Tour-4. helyén túl a top 5-ben zárt olyan World Tour-egyheteseken is idén, mint a Tour Down Under, az UAE Tour vagy a svájci kör – az csak hab a tortán, hiszen bármilyen furcsa, még a sikereknél is jobban élvezi a sikerekig vezető utat. Fiatalon két sportág között kellett választania, de az edzések miatt a két kerék nyert.

"Egyszerűen imádok tekerni. Hogy őszinte legyek, az edzést jobban élvezem, mint a versenyzést. Akkor vagyok a legboldogabb, amikor elmegyek egy hatórás tekerésre és közben felfedezek új utakat és feszegetem a határaimat" – magyarázza. "Élvezem magát a folyamatot. Összetett-menőként szerintem fontos is, hogy ezt élvezze az ember, mert számtalan hetet töltünk el a hegyekben egy-két másik ember társaságában az edzőtáborokban. Ez nem valami izgalmas, de én szeretem."

Noha Onley jól érzi magát az ardenneki klasszikusokon és szökésből is képes szakaszokat nyerni, azonban a legnagyobb álma mindig is az volt, hogy dobogóért küzdjön a háromheteseken, és 2025-ben eljött az ő ideje: csapata, a Picnic-PostNL megadta neki a lehetőséget, hogy szakaszok helyett az összetettre koncentráljon.

"Tavaly szakaszgyőzelmekért mentem a Tourra, ami ugye azt jelentette, hogy szándékosan veszítettem időt összetettben. Ez olyasmi, amit a szezon többi részében, a rövidebb többnaposokon sosem csináltam, úgyhogy a Touron nehezen ment az átállás. Idén viszont sokkal komfortosabban éreztem magam a francia körön így, hogy rámehettem az összetettre, még akkor is, ha ez sokkal több stresszel jár és fizikailag is többet követel az embertől" – mondja Onley.

A nyugodt, látszólag kizökkenthetetlen természete ellenére Onley is csak ember, és elismeri, került olyan szituációba a Tour során, amikor úgy érezte, elúszik a versenye. Paradox módon éppen azt a szakaszt nevezi meg a legstresszesebbnek, amikor az egyik legjobb eredményét érte el: a Col de la Loze-on végül ugyan negyedik lett a győztes Ben O’Connor, valamint a Tadej Pogačar, Jonas Vingegaard duó mögött, de ehhez nagy mentésre volt szükség a csapattól.

"Az egyetlen pillanat, amikor kicsit bepánikoltam, az pont azon a szakaszon volt, amikor végül a legjobb teljesítményemet tudtam nyújtani. A Col du Madeleine-en volt [a nap utolsó előtti emelkedőjén], amikor Pogačar és Vingegaard támadott, én pedig próbáltam nyugodt maradni és nem követtem őket, mivel még 60 kilométer volt hátra, és tudtam, mennyire nehéz az utolsó hegy. A völgyben aztán ott találtam magam három-három vismással és UAE-ssel, akik a kapitányukhoz akartak visszazárkózni, engem viszont nem akartak magukkal vinni koloncnak" – idézi fel Onley.

Onley Tour de France-on mutatott teljesítményét nyugodtan nevezhetjük áttörésnek, és a 4. helyet természetesen boldogan aláírta volna a rajt előtt, de épphogy csak lecsúszott a párizsi dobogóról, ami nagyon nem mindegy. A skót bringás viszont azt mondja, nem bán semmit, hiszen nem tudott volna többet tenni azért, hogy eltüntesse az 1:12-es különbséget a harmadik Florian Lipowitzcal szemben.

"Ha tíz másodperc lett volna, akkor talán csalódott lennék, így viszont nem látom, hol tudtam volna visszahozni azt az egy percet. Oké, mondjuk, ha az első oldalszeles napon sikerült volna elöl maradnom, az jelenthetett volna 40 másodpercet, de ilyenkor az ember mindig felteheti a kérdést, hogy ’mi lett volna, ha…’? Ha nagyon elmerülsz ebben, végül oda is kilyukadhatsz, hogy akár a Tourt is megnyerhetted volna" – fejti ki.

Ez is érdekelhet:

Az elégedettség egy kétségtelenül fontos dolog, de Onley elismeri, hogy komoly hátrányból indul az olyan szupercsapatokkal szemben, mint az UAE, a Visma vagy a Bora, hiszen a Picnic sokkal szerényebb költségvetésből dolgozik, amiből egyelőre nem futja 3-4 luxussegítőre a hegyekre. Miközben rendkívül hálás csapattársainak a segítségért, hozzáteszi, még jobb Grand Tour-eredményekre lehetne képes, ha nem maradna egyedül a kulcspillanatokban. Van tehát tér az előrelépésre.

"Már a Tour előtt is szóba került, hogy körém építenének csapatot, és most már úgy érzem, hogy rá is szolgáltam erre. Így, hogy bizonyítottam, képes vagyok jó eredményt elérni, egy kicsit többet is kérhetek a csapattól, és szeretnék majd több támogatást" – árulja el.

Ha már szupercsapatok, a győzelmek számában hatalmas szakadék tátong a 2025-ben rekordot döntő UAE Team Emirates XRG és a Picnic PostNL között: Pogačar és társai 97-ig jutottak, míg Onley-ék mindössze 4-gyel (!) zárták a szezont. Ez, és főként a szlovén sztár egész éves dominanciája demoralizáló lehet, különösen akkor, ha az ember a sárga trikóról álmodik, Onley mégis bizakodó, sőt, Pogačart sem tartja utolérhetetlennek.

Onley munkamorálját és elhivatottságát nem érheti kritika, a sportág szeretete pedig átlendíti minden nehézségen, viszont most már a kapitányi szereppel járó nyomással és a növekvő elvárásokkal is meg kell birkóznia. Az egészséges egyensúly megtalálása kihívás lehet, van azonban segítsége ebben.

"Köszönetet kell mondanom Casper van Udennek, aki a lakótársam, hogy segít megtalálni a balanszot. Ebben nem voltam túl jó, amikor profinak álltam, mert olyan ember vagyok, aki hajlamos már-már a megszállottságig túltolni az edzést. Casperrel gyakran megyünk el együtt kajálni vagy a tengerpartra, és kezdek rájönni, miért olyan fontos ez" – mondja nevetve.

Amint Onley arról kezd el beszélni, mit csinál akkor, amikor éppen nem az Alpok csúcsaira teker fel és nem intervall-edzéseken hajtja ki magát, egy másik, sokkal lazább oldala mutatkozik meg. De vajon hol tud a leginkább kikapcsolódni?

"Amikor hazamegyek az Egyesült Királyságba, mindig golfozunk egy kicsit apuval és a nagypapámmal. Max Poole-lal is játszottam nemrég, de ő elég béna. Ez mindenképp legyen benne a cikkben" – kacsint ki a Rouleur riporterére. "Szeretek kávézni is, új helyeket kipróbálni. Van saját gépem is, úgyhogy sok időm – meg pénzem – megy el erre a hobbira."

"Skóciában most nincs bringám, szóval ez egy jó módja annak, hogy távol tartsam magam az edzéstől. Az otthon az egyetlen hely, ahol úgy istenigazából el tudom engedni magam. Ez pedig nagyon fontos" – teszi még hozzá Onley.

Rá is igaz a mondás: Onley-t ki lehet venni Skóciából, Skóciát viszont nem lehet kivenni Onley-ból: gyökerei tették őt azzá a versenyzővé, akit most látunk kibontakozni. Mindaz, amit otthonról hoz, a Tour de France 4. helye után is két lábbal a földön tartja. Mindennapjai talán megváltoztak, de higgadt, józan személyiségén egyetlen verseny eredménye sem változtathat.

Az eredeti cikk a Rouleur oldalán jelent meg.