Ullrich óta várnak a németek egy jó összetett menőre, egy exbiatlonos srác, Florian Lipowitz lehet az új reménységük

A Red Bull-Bora-Hansgrohe fiatal német bringása, Florian Lipowitz nem kerékpárosként kezdte a sportoló pályafutását, de attól a pillanattól kezdve, hogy komolyan vette az országutat, hihetetlenül ígéretes tehetségnek tűnt. Azóta csapata és hazája egyik legfontosabb versenyzőjévé vált, és ki tudja, milyen messzire juthat még.

Pogačar 99 győzelemnél jár, Martinez a Nizza után a Dauphinén is nyerni tudott - Összefoglaló

Videó forrása: Eurosport

Amikor Florian Lipowitz – a jelenlegi mezőny egyik legígéretesebb fiatal összetett menője – 2019 végén először látogatott el a Bora-Hansgrohe irodájába, hogy találkozzon a csapat vezetésével, azonnal jó benyomást tett mindenkire. Nem a számai és az adatai voltak kiemelkedőek, bár azért azok is figyelemreméltóak voltak, és persze nem is az addigi eredményei miatt volt ennyire jó a belépője (addig a pontig még csak nem is indult soha kerékpárversenyen), hanem a hozzáállása és az edzések iránti elkötelezettsége volt az, ami miatt azonnal felfigyeltek rá.
Míg a legtöbben autóval érkeztek volna egy ilyen találkozóra a csapat főhadiszállására, a német-osztrák határra, addig a 18 éves Lipowitz bringás felszerelésben, két keréken érkezett.
"Vonattal mentem oda, és mivel még mindig edzeni akartam, hazatekertem onnan egy jó 150 km-t" – emlékezett vissza a fiatal srác. "Délután 3-kor indultam el, de végig szuper erős szembeszél volt, és csak este 9-re értem haza. Egyszer sem tudtam gyorsabban menni 24 km/h-nál, tényleg borzalmas volt" – tette hozzá.
A hazaút tehát nem volt valami kellemes, de a tinédzser Lipowitz előtte úgy elkápráztatta a csapatot, azóta is emlegetik a belépőjét, pedig azóta már összegyűjtött pár emlékezetes eredményt is: második lett összetettben az idei Párizs-Nizzán, harmadik a Dauphinén, negyedik a baszk körön, vagy akár említhetnénk élete első befejezett háromhetesét is: a 2024-es Vueltán a hetedik helyen zárt összetettben.
Florian Lipowitz
Florian LipowitzFotó: Getty Images
Miközben a Red Bull-Bora-Hansgrohe valahol már a Primož Roglič utáni jövőjét tervezgeti, amihez értelemszerűen főszereplőt keresnek (a pletykák Remco Evenepoelt, Juan Ayusót emlegetik), pontosan tudják, hogy micsoda kincs van a birtokukban a halk szavú német srác személyében, aki ugyanúgy a téli sportok világából érkezett meg a kerékpársportba, mint a szlovén.
"Hét-nyolc éves koromban kezdtem el a biatlont, miután a bátyám, Philipp először kipróbálta, ráadásul elég közel volt egy biatlonaréna az otthonunkhoz" – meséli a 24 éves Lipowitz a Rouleurnek.
A délnyugat-németországi sváb Alpokban nőtt fel. "De nem volt túl sok hó, ezért amikor én 14, a bátyám pedig 15 éves volt, bentlakásos iskolába mentünk Ausztriába."
Az ausztriai Tirolban lévő síakadémiára, a Stams Ski High Schoolba íratták be őket, amely több olimpiai és világbajnokot adott a téli sportoknak az évek során.
A Lipowitz testvérek nagyon jók voltak: Florian országos versenyeket nyert és mindig a top 10-ben szerepelt, Philipp pedig 2021-ben junior világbajnok lett.
"Profik akartunk lenni és világkupákra járni, ez volt a cél" – mondja Florian, aki egy évvel fiatalabb Philippnél.
A legtöbben azt hitték, hogy biatlonos leszek.
picture

Florian Lipowitz (2016)

Fotó: Imago

2019-ben, 18 évesen két Gran Fondót nyert, egyet Svájcban, egyet pedig Ausztriában, és édesapja, Marc, aki maga is hosszútávú versenyeken tekert (édesanyja, Evelin maratont futott), felvette a kapcsolatot Dan Loranggal, a Bora egyik vezetőjével, aki korábban biatlonosokat is edzett.
"Ő szervezett néhány bringás tesztet, látta, hogy elég jó vagyok, és összehozott a Tirol KTM U23-as csapatával."
Így kezdődött Lipowtiz kerékpárversenyzői karrierje, de a dolgok nem indultak valami jól.
"Az első versenyeim Horvátországban voltak" – meséli Lipowitz, aki a 2020-as Trofej Umag és Poreč egynapos versenyeken vett részt, amiket jellemzően a feltörekvő csillagok nyertek.
"Szuper veszélyes volt, sok bukással, Umagban kétszer is elestem. Borzalmas volt. Aztán egy héttel később elkezdődött a Covid, és utána nem volt egyetlen verseny sem. Tényleg nem tudtam, hogy jól döntöttem-e, és azon gondolkodtam, hogy talán nem kellett volna átállnom a biatlonról."
Lipowitz azonban maga mögött hagyta ezeket a gondolatokat, és amint néhány hónappal később újra lehetett versenyezni, 2021 áprilisában (miután korábban mindössze 10 napot tekert kerékpárversenyzőként), a harmadik legjobb fiatal versenyző volt a Tour of the Alpson, WorldTour-ellenfelek ellen versenyezve.
"Ez volt az első igazán jó eredményem, és az első alkalom, amikor igazán élveztem a versenyzést, mert az U23-as versenyek egyszerűen szuper stresszesek voltak".
Elég jó eredményeket hozott, így nem volt meglepő, hogy felkeltette a Bora érdeklődését, már 2022-ben magukhoz csábították a szezon közepén
Florian Lipowitz
Florian Lipowitz Fotó: AFP
"Nem mondanám, hogy tisztán hegyi menő vagyok, mert ahhoz egy kicsit túl nehéz vagyok" – mondja a 68 kilós Lipowitz.
"De mindenben elég jó vagyok, elég jó időfutamokat tudok teljesíteni, jó számaim vannak síkon és a meredek emelkedők is mennek, igaz, az 5-7%-os emelkedőket részesítem előnyben" – mondja.
"A célom mindenképpen az, hogy összetett menő legyek, aki egyhetes versenyeken a dobogóért versenyez, utána pedig a következő lépés az lesz, hogy a Grand Tourokon társkapitány legyek."
A Vuelta, amelyen kulcsszerepet játszott Roglič győzelmében, nagy tanulság volt számára.
"Még soha nem töltöttem ennyi időt kerékpáron!" – mondja nevetve.
Fizikailag nem voltam annyira a határon, de mentálisan elég kimerítő volt.
picture

Roglic tavaly negyedszer nyert Vueltát.

Fotó: Getty Images

A felbukkanása elkerülhetetlenül bizonyos fokú izgalmat váltott ki hazájában, a német sajtóban különösen hiányoltak egy jó összetett menőt – gyakorlatilag Jan Ullrich óta folyamatosan.
"Én nem igazán szeretek reflektorfényben lenni, de a csapat jól kezeli a médiát" – mondja Lipowitz. "Nem tudom, mennyire leszek sikeres a jövőben, de elfogadom, hogy nagyobb figyelem irányul majd rám. Megtanulom kezelni ezt is."
Lipowitz a Critérium du Dauphinén Tadej Pogačar, Jonas Vingegaard és Remco Evenepoel társaságában állt rajthoz, két harmadik, egy negyedik és egy időfutamos ötödik helyet is összehozott a szakaszokon ebben a mezőnyben, ami elég nagy szó, ráadásul ő lett a legjobb fiatal, és az összetettben a 3. helyen zárt Pogacar és Vingegaard mögött (igen, Evenepoelt közel két perccel előzte).
"Most már egyértelműen többen ismernek a mezőnyben, és a versenyen, sőt már a versenyek előtt is figyelnek rám" – mondja.
"Amikor eredmények nélkül lépsz be a WorldTourba, vannak kétségeid, hogy oda tartozol-e, az emberek pedig pont ugyanezt a kérdést teszik fel veled kapcsolatban, de most már bebizonyítottam magamnak és másoknak is, hogy képes vagyok itt is helyt állni."
picture

Tadej Pogacar (UAE Team Emirates-XRG), Jonas Vingegaard (Visma-Lease a Bike), Florian Lipowitz (Red Bull-Bora-hansgrohe)

Fotó: Getty Images

Forrás: Rouleur
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés