Papíron csak Van der Poelék jobbak idén a belga versenyzőnél, de a pontokat csak a barátnője számolja

Pedig a Lotto Dstny csapatának 24 éves versenyzője parádés tavaszon van túl. Szinte csak nagy egynaposokon indult, de alig volt olyan verseny, ahol nem végzett volna az első ötben. A Strade Bianchén és a Fleché Wallonne-on pedig még a dobogó is összejött.

Ez pedig azt eredményezte, hogy nemcsak a tavaszra kitűzött összes célját érte el, hanem az UCI-rangsorában egészen a negyedik helyre ért fel. Csak Tadej Pogacar, Mathieu van der Poel és Jasper Philipsen vannak előtte.

De mit jelent ez számára, mennyire tartja fontosnak? Hogyan értékeli a piac, és bánja-e, hogy korán elköteleződött jelenlegi csapata mellett? Na meg mik a tervei az előtte álló Tour de France-on? Van Gils ezeket a témákat mind érintette egy belga sajtónak adott friss interjúban.

Nagyjából. Csak néhány versenyre tűzök ki célokat. A gond az, hogy idén már majdnem mindent elértem tavasszal. Meg is kérdeztem az edzőmet, hogy most mit kéne csinálnom?

Egy szakaszgyőzelem még jó lenne, de szerdától jönnek a nagy hegyek, ahol szeretnék az összetettre is menni. Egész jól érzem magam a hegyek között, egy top10 vagy top5 akár összejöhet.

Valóban egész jó voltam a hegyekben. A fura az, hogy később meg se próbáltam ilyen terepen jól menni. A szint olyan magas a profik között, hogy ha ki akarsz emelkedni, rá kell feküdnöd. Szóval inkább a robbanékonyságomra mentem rá.

Azért kíváncsi vagyok. Az igazán hosszú hegyek jelentik a problémát. Látnom kell a hegytetőt, hogy vonzzon engem. Ha nem látom, mentálisan gondba kerülhetek.

És még 200-zal több pontom kéne, hogy legyen. A Ruta del Solon minden szakasz elmaradt az időfutam kivételével, és hiába ígérték, végül csak azért osztottak pontokat. Mondjuk az összetettért járó trikó ott lóg a falon otthon. Ha később azt mesélem majd a gyerekeimnek, hogy megnyertem a versenyt, senki nem köthet bele.

Viszont azt gondolom, ez relatív. Szerintem a teljesítmény fontosabb, mint a pontok. Bár a csapatnál nyilván fontosnak látják. Meg fura módon a barátnőm is. Amikor megismerkedtünk, nem sokat tudott a sportágról. Elmagyaráztam neki mindent, beleértve az UCI-pontokat. Ne kérdezzétek, miért, de azóta is ez maradt meg benne leginkább. Folyton nyomon követi, a csapattársaimét is. Aztán néha megszólal egy programot látva, hogy ő a helyében nem az adott versenyre menne, mert ott nem fog sok pontot szerezni.

Ha megnézzük, mik voltak a céljaim, igen. Először egy dobogót szerettem volna, de az már a Stradén összejött. Aztán harmadik hely a Flèche Wallonne-on is. Utána egy top5-öt szerettem volna egy nagy klasszikuson, a Liège-en pedig sikerült is. Közben ráadásul a Sanremón is hetedik lettem.

Már mondtam is Stéphane Heulot csapatvezetőnek, hogy jó üzletet kötöttek. Talán kivárhattam volna, kicsit korán írtam alá. Ugyanakkor nem hiszem, hogy máshol ilyen jól teljesítenék. Itt az a Maxim lehetek, aki szeretnék.

Télen elgondolkodtam, listáztam a csapatokat, akik érdeklődtek. Jó esély van rá, hogy azokon a helyeken tavasszal segítő lennék többnaposokon, míg itt megvan a szabadságom, hogy az egynaposokra készüljek. Na meg a pénz nyilván fontos, de azért nem minden.

Nem. Amikor iskolás voltam, nem kérdeztem meg, kapok-e szendvicset uzsira. Természetesnek vettem. Most hasonló a helyzet. Szerintem jövőre is lesz szendvicsem. A csapat elég nagy, meg fogják oldani a dolgot.

Nem, ez még talán jobb is így. Így nem vagyunk kötelesek minden nagy versenyen ott lenni. WT-csapatként azért lennének problémáink. Még nem vagyunk elég erősek, de 2026-ra ez más lesz.

Igazából csak egy. Szakaszt akarok nyerni a Touron. Már megnéztem az útvonalat, az első hétvége fekszik nekem. Akár a negyedik szakasz is. A tapasztalatom viszont az, hogy a Touron még pár százalékkal magasabb a szint, mint tavasszal.

Forrás: Het Nieuwsblad