"Újra tekerhettem, így már mindent sokkal szebbnek látok" - A Lengyelországban óriásit bukó Filippo Baroncini a visszatérés útján

Filippo Baroncini két hétig volt mesterséges kómában, a csigolyatörés mellett az arca is súlyosan megsérült, de szeptember elején már biztató hírek érkeztek róla, sőt, akkor már mesélni is tudott a balesetéről.

Az UAE Emirates olasz versenyzője még augusztus 6-án, a lengyel körön csapódott falnak nagyjából hatvan kilométeres sebességgel.

Az arccsontja mellett két nyaki csigolyája is eltört, Milánóba érve pedig átesett egy hosszú és összetett, tizenegy órás idegsebészeti beavatkozáson. Baroncinit fokozatosan ébresztették fel a mesterséges kómából (két hétig volt altatásban), de a baleset minden pillanatára emlékszik.

"Egy veszélyes és szűk volt lejtmenetben voltunk, amikor valószínűleg rámentem valamire az úton. Talán egy nagyobb kavicsra, ami megdobta a kerekemet. Mivel a bukás után nehezen kaptam levegőt, egyből arra gondoltam, hogy bordatörésem van, de mivel mindkét lábamat tudtam mozgatni, egyből megnyugodtam. De közben fájdalmaim voltak, szóval éreztem, hogy valami nem oké. Valószínűleg centiken múlt, hogy nem sérült meg jobban a csigolyám. Utólag azt mondták az orvosok, hogy Lengyelországban a lehető legjobb ellátást kaptam" – mesélte Baroncini, aki nemrég már a kerékpárra is felülhetett, és találkozott az UAE-s csapattársakkal.

Ennek köszönhetően mindent máshogy látok, minden sokkal szebb lett. Nagyon feldobott a közös tekerés. Ez volt az utolsó lépés, már amennyiben részekre osztjuk a rehabilitációt: kórházi időszak, otthonlét, az első erősítések, végül visszatérés a kerékpárhoz. A családom minden nap mellettem volt a kórházban, és ez mentálisan rengeteget segített, de az orvosok és az ápolók is elképesztően kedvesek voltak. Emiatt a napjaim sokkal jobban teltek, bár elég lassan ment az idő. Próbáltam minél kevesebbet gondolni a negatívumokra, és pozitív emberekkel körülvenni magam.

A csapattal együtt döntöttük el, melyik központ lenne a legjobb számomra, végül a Fisiology Centert választottuk Forliban. A felépülés gyorsan ment, különösen izomzatilag: hamar visszaszedtem, amit elvesztettem, pedig ettől tartottam a legjobban.

A csontok teljesen jól vannak, minden stabil, így viszonylag gyorsan visszatérhettem a normális kerékvágásba.

A kórházban csak erősítő gyakorlatokat végeztem, az állóképességem nyilván visszaesett, így most ezen dolgozom. Az a cél, hogy a pulzusom visszatérjen a normális szintre. Sétával kezdtem, aztán szobabiciklivel, majd görgőzéssel, végül kimentem az útra. A fő probléma most az izom- és ízületi merevség, ezen dolgozom az osteopatákkal és a gyógytornászokkal.

Igen, mindenre.

Erre volt a legnagyobb szükségem, hogy újra köztük legyek. Mindenki meglepődött, hogy milyen jól halad a felépülésem. Bár a srácok folyamatosan írogattak nekem, szóval sokat beszéltünk.

Azt el sem tudom mondani: szél az arcodban, halad a kerékpár, ezt az érzést vártam a legjobban.

Igen, a hajtókarokat lecseréltem. 172,5 mm-esről 170 mm-esre váltottam, hogy új érzéseket próbáljak ki. Most ez a tendencia, és kihasználtuk az alkalmat. Még mindig próbálom megszokni, de szinte el is felejtettem, milyen érzés volt a régi.

Szépen lassan, napról napra növeljük a terhelést, figyelve a testem visszajelzéseit. Néha duplázok: reggel edzőterem, délután bicikli, vagy fordítva.

Nagyon figyeltem rá, hogy motivált maradjak, és távol tartsam magam a negatív gondolatoktól. Van egy kiskutyám, vele foglalkoztam, elkezdtem olvasni Agassi életrajzi könyvét, és Covi PlayStationje is újdonságot jelentett.

Persze, régi barátok, csapatvezetők, Gianetti, Covi, de még a szövetség elnöke, Cordiano Dagnoni is volt nálam. Nagyon jól esett, hogy ennyi embernek fontos vagyok.

(Bicipro)