Filippo Baroncini először adott interjút súlyos bukása után: "Ismerem magam, egy állat vagyok, vissza akarok térni"

Egy kis tál tészta.

Múlt szerdán Filippo Baroncini három hét után végre újra valami szilárdat ehetett. Ez pedig esetében az első nagy lépés a visszatérés felé vezető úton.

Az UAE 25 éves versenyzője még a milánói Niguarda kórház idegsebészeti osztályán lábadozik, de már mosolyog, nyilatkozik, és látja a fényt az alagút végén.

"Igen, szerintem csoda, hogy életben vagyok. Eleinte nem értettem, mennyire súlyosak a sérüléseim, de lassan kezdem felfogni" – mondja Baroncini, aki augusztus 26-án még a születésnapját is a kórházban töltötte.

Húsz nappal korábban súlyos balesetet szenvedett a Lengyel Körversenyen, miután hatvan km/órás sebességgel csapódott egy falnak. Az arccsontja mellett két nyaki csigolyája is eltört, Milánóba érve átesett egy hosszú és összetett, 11 órás idegsebészeti beavatkozáson. Baroncinit fokozatosan ébresztették fel a mesterséges kómából (két hétig volt altatásban), de most már ott tartunk, hogy egészen gyorsan javul, amivel alaposan meglepte az orvosait.

Igen, gyakorlatilag mindenre. Ulissi ment előttem, elég veszélyes és szűk volt a lejtmenet, egészen addig, hogy megjött a mentő, minden megvan. Valószínűleg rámentem valamire az úton, talán egy nagyobb kavicsra, ami megdobhatta a kerekemet.

De közben fájdalmaim voltak, szóval éreztem, hogy valami nagyon nem oké. Valószínűleg centiken múlt, hogy nem sérült meg jobban a csigolyám. Bár egy kisebb kórházba szállítottak, utólag azt mondták az orvosok, hogy Lengyelországban a lehető legjobb ellátást kaptam.

Carlo, az apukám, kivett a milánói kórház közelében egy szállást, anyu fel-le ingázott kocsival Milánó és romagnai lakásuk között, de ismerték a helyet, mert a tesómat, Matteót nemrég itt műtötték a kulcscsonttörése után.

Na, az durva volt. Folyamatosan kerestek és biztattak, még Tadej is állandóan írogatott. Nemrég Gianetti, majd Covi nézett be hozzám személyesen. Elképesztően sok szeretetet kaptam tőlük, ezért nem győzök eléggé hálás lenni. Sokat segítettek.

Nyilván mennék vissza tekerni, de ez még nagyon messze van. Ilyen sérülések után semmit nem lehet elsietni, tudom, hogy türelmesnek kell maradnom. A csigolya mellett az arccsontom is megsérült, nem véletlenül műtöttek ilyen hosszan. Ráadásul elég sokat fogytam, főleg izmot veszítettem.

Igen, de ennyire durva még soha. Őszintén szólva nem szoktam ezeken gondolkodni, mert az élet olyan, hogy egyszer ad, egyszer meg elvesz.

Dátumot illetően nincs, de ismerem magam, tudom, hogy ilyen értelemben véve egy állat vagyok. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a lehető leghamarabb versenyezhessek. Mert most csak ez érdekel, a visszatérés.

(Gazzetta)