Lefevere: "Lassan 70 éves leszek, úgy gondolom, hogy már eleget tettem a csapatért"
Ötvenöt évet töltött el a kerékpársportban, 2002 óta vezette a Quick Step csapatát. Már korábban is utalgatott rá, de most tényleg hátrébb lépett és átadta a helyét Jurgen Forénak. A következő évtől kezdve már nem Patrick Lefevere vezeti a Quick Stepet, azt csapatot, amellyel menedzserként majdnem 1000 győzelmet szerzett.
Hazaért a szökés Van der Poelék előtt, Quick-Step-siker Luxemburgban
Videó forrása: Eurosport
TALÁN KEVESEN TUDJÁK, DE MÉG MIELŐTT BEÁLLT CSAPATFŐNÖKNEK, MAGA IS EGÉSZEN JÓ KERÉKPÁROS VOLT. PATRICK LEFEVERE MÁSODÉVES JUNIORKÉNT EGY ÉV ALATT 27 VERSENYT NYERT, DE EZT A SOROZATOT MÁR NEM TUDTA FOLYTATNI A PROFIK KÖZÖTT.
Nem is volt könnyű dolga, Roger De Vlaeminck és Freddy Maertens árnyékában. Huszonhárom éves korában azért nyert egy szakaszt a Vueltán és 1978-ban behúzta a Kuurne-Brüsszel-Kuurnét.
Egy évvel később abbahagyta a profi pályafutását, majd Walter Godefroot jobbkezeként kezdett dolgozni a IJsboerke nevű belga csapatnál.
Lefevere 1992-ben aztán a GB-MG Maglificiónál tűnt fel menedzserként, ez a sor volt a legendás Mapei elődje. Annak ellenére, hogy 2000-ben hasnyálmirigy-rákot diagnosztizáltak nála és az orvosok alig 10%-ot adtak a túlélésre, gyorsan legyőzte a betegséget, és azonnal visszatért a Lottóhoz. Két év múlva mindenkit meglepve saját csapatot alapított Quick Step-Davitamon néven, olyan versenyzők kerültek hozzá, mint Museeuw, Frank Vandenbroucke, Knaven, Virenque vagy Bettini.
Amikor 2003 januárjában bemutatták a sajtónak Lefevere új sorát, egy fiatal belga versenyző is szerepelt a keretben: ő volt Tom Boonen.
Patrick Lefevere 55 évet töltött el a kerékpársportban, 22 szezonon keresztül vezette a a Quick Step csapatát. 124 Grand Tour-szakaszgyőzelem, 22 nagy egynapos, 1 Grand Tour (Vuelta), 19 világbajnoki cím és összesen 984 győzelem fűződik a nevéhez. Még felsorolni is nehéz, hogy hány legendával dolgozott együtt, és ugye 2021 elején ő adott új lendületet Mark Cavendish pályafutásának.
Lassan 70 éves leszek, úgy gondolom, hogy már eleget tettem a csapatért. én hoztam meg a döntést, Nem kényszerített senki. amúgy sem vagyok az a típus, akinek meg lehet mondani, hogy mikor mit csináljon. Egyszerűen úgy érzem, itt az ideje abbahagyni. A csapat jövője biztos, megvan az utódom, nem egy süllyedő hajót hagyok el.
Lefevere valóban úgy távozik, hogy a Quick Step jövője 2027-ig biztos, ráadásul Zdenek Bakala sem tervezi abbahagyni a szponzorációt. Megtalálta az utódját, jövőre már Jurgen Foré hozza meg a legfontosabb döntéseket, aki idén a Soudal Quick-Step operatív vezetőjeként dolgozott.
Lefevere januárban lesz 70, messze ő a legidősebb a topcsapatokat vezető menedzserek közül. Richard Plugge (Visma-Lease a Bike) 55 éves, Ralph Denk (Red Bull-BORA-hansgrohe) 51, John Allert, az Ineos Grenadiers vezérigazgatója pedig 52 éves. Még Mauro Gianetti (UAE Emirates) is egy tízessel fiatalabb nála.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/12/12/image-f5a5254b-816b-4339-b6e4-eb95a0d8d4e1.jpeg)
Lefevere és Virenque 2001-ben.
Fotó: Getty Images
"Nem fogok hazudni, úgy érzem, hogy fizikailag már nem vagyok ugyanaz az ember, mint öt vagy tíz évvel ezelőtt. Különösen az elmúlt két év viharai viseltek meg. A vismás fúzió és Remco eseteleges távozása. Pontosabban az állandó pletykák okozta feszültség.
De az örökös szponzorkeresés sem hat nyugtatólag az emberre. Vannak menedzserek, akik már 2028-ról kérdezősködnek, miközben 2025 még el sem kezdődött. Kicsit túlnőtt rajtam a csapat, a női sorral együtt már 180-an vagyunk, és ez nekem kezdett túl sok lenni."
A stílusa miatt sokan nem kedvelik, de egy biztos, Lefevere mindig őszintén elmondta a véleményét. Ki ne emlékezne arra, hányszor állt bele az elmúlt két idény során Julian Alaphilippe-be. Állítólag voltak menedzserek, akik egy ideje le sem ültek vele tárgyalni az igazolásokaról. Az is nyílt titok, hogy Remco Evenepoel apja, Patrick sem ápol túl jó viszonyt vele, ezért ment el tavaly egyenesen Bakalához, hogy átbeszéljék a fia jövőjét.
Jurgen Foré nagy terhet vesz a vállára, de egy olyan Soudal Quick-Step vezetését vehette át, amely a szponzorai miatt nyugodtan koncentrálhat a szakmai munkára. Annak ellenére, hogy Evenepoel nemrég edzés közben törte össze magát és várhatóan április elejéig nem láthatjuk versenyezni.
"Egyszerre vagyok büszke és szomorú, mert Patrick nagyszerű személyiség, rengeteget tett értünk, épp ezért a Quick-Step örökké az ő csapata lesz. Mindent meg fogok tenni azért, hogy sikeresek legyünk, de a saját elképzeléseim szerint fogok dolgozni. Inkább leszek önmagam legjobb verziója, mint Patrick gyenge másolata. Amennyiben a jövőben felmerül egy fontos kérdés, biztosan kikérem majd a véleményét."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/12/12/image-61f39937-af74-43e2-b235-92d518b2e9ac.jpeg)
Lefevere 2002 óta vezette a Quick Step csapatát.
Fotó: Getty Images
"Egyedül építettem fel ezt a csapatot, és tettem olyanná, ahogy ma ismeritek. Harcoltam érte, néha pitbullként mentem előre, hogy védjem a versenyzőimet. Mindig biztonságban tartottam a csapatot, legyen akármekkora a vihar. És higgyétek el, sokszor volt elég rossz az idő. Természetesen nem szeretném, ha a távozásommal most mindez elveszne" - mondta Lefevere, aki először kedden beszélt arról, hogy eggyel hátrébb lép és átadja a Quick Step vezetését Forénak.
Amikor látod azokat az embereket sírni, akikkel 1992 óta dolgoztál együtt, az természetesen téged is megérint.
De mi lesz jövőre? Melyik versenyen láthatjuk Lefevere-t? Egyáltalán mennyit szeretne szerepelni?
"Nem fogok a célba érkezés után mindenkinek integetni, mint egy idióta, az biztos. De ha valaki meghív, és van is kedvem elmenni, akkor ott leszek a versenyeken. Távol tartom magam a napi munkától, nem fogom az emberek panaszkodását hallgatni, hogy régen vagy velem mennyivel jobb volt. Ez nem az én stílusom. Egy tudok: úgy adtam le a csapatot, hogy biztos a jövőnk, így én mostantól kezdve szabad ember vagyok."
Forrás: HLN.be
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/01/image-5529e560-3c61-4bf4-bb62-6001888cc173-68-310-310.jpeg)