Ahol Pogačar volt a kivétel, Evenepoel pedig megizzadt - a szökőkirály elárulta, mitől olyan extra verseny a Katalán kör

"Nem lehet nem észrevenni, hogy a Volta a Catalunya mindig sok olyan versenyzőt hoz össze, akiknek nagyon különböző céljaik vannak. Még az összetett győzelemre hajtó csoporton belül is vannak olyanok, akik a Giro d'Italián szeretnének jól szerepelni, de még olyanok is, akik már a Tour de France-ra koncentrálnak.

Aztán persze ott vannak azok is, akik az ardenneki klasszikusokat célozzák meg, akik előbb a Catalunyán, azután a baszk körön szeretnének indulni, mert ez a kombináció extra előnyt ad nekik az Amstel, a Flèche és a Liège előtt.

Mindezen különböző érdekek hatására a Volta egy nagyon trükkös verseny, amelynek sajátos dinamikája van. Ez leginkább az első napra érvényes: az összetettben érdekelt versenyzők csapatai nem akarnak túl korán elkezdeni üldözni, mert akkor felfednék a céljaikat, és ez azt jelentené, hogy egész héten üldözni kell őket.  De még a sprinterek csapatai sem mindig érdekeltek annyira a szökevények üldözésében. Ez azt jelenti, hogy Catalunya általában nagyon jól fekszik a szökevényeknek is.

Ötször nyertem ott szakaszt, többször, mint bármely más versenyen, és ebbe beletartozik a 2019-es első szakasz is. Már előző nap beszéltünk erről a csapattal a hotelben, aztán magán a szakaszon nagyon korán belekerültem egy szökésbe, és az volt a tervem, hogy az utolsó emelkedő tetején legalább 3:15-öt kell mennem – ami sikerült is, és akkor már tudtam, hogy haza fogok tudni érni.

Ez azért volt, mert ahogy a Catalunya 1. szakaszán szokás, az összetettben érdekelt csapatok egymásra figyeltek, és nem akartak kezdeményezni, így a sprinterek csapatain múlott, hogy dolgozzanak, én pedig 400 wattot teljesítettem a nap utolsó hosszú emelkedőjén.

A 400 watt olyasmi, amiről tudtam, hogy a jelenlévő három legjobb sprinter – Andre Greipel, Nacer Bouhanni és Alvaro Hodeg – nem fogja tudni tartani vele a lépést. Így biztos voltam benne, hogy a csapataik nem lesznek képesek nálam gyorsabban menni, mert ha így tettek volna, a saját sprintereiket rázták volna le.

Ez végül jól sikerült, de ilyen siker csak az olyan versenyeken fordulhat elő, mint a Catalunya, ahol három-négy igazi sprintercsapat van, és ahol a többi csapat nem akar olyan korán elkezdeni dolgozni.

De ettől lett a kedvenc versenyem, mert mindenkinek jut belőle valami – és személy szerint nekem, mint szökésspecialistának, több esélyem van a győzelemre, mint más versenyeken.

A másik verzió, hogy egy Tadej Pogačarhoz hasonló versenyző érkezik Katalóniába, ahogy az történt például 2024-ben, és sikerül rengeteg szakaszt nyernie – ez esetenként még lehetséges is. Nem mondanám, hogy az UAE tavaly Katalóniában is már arra edzett, hogy az ő Touros csapatát próbálják le, de mindenképp szorosabban kontrollálták a szökéseket, mint a korábbi években. Ebben az értelemben a tavalyi Catalunya egyfajta teszt lett nekik júliusra.

Az is igaz, hogy bármi is történjék, a Catalunya egy nagyon kemény verseny.

A Katalán körre nem küldesz olyan versenyzőt, aki nem tud jól hegyre menni, mert ha egy húszperces emelkedőt 400 wattos átlaggal tekersz le, akkor mindenki ott lesz veled a hegy tetején. Csak egy pár olyan másik verseny van, mint mondjuk a Baszk kör is ilyen, ahol gyakorlatilag senki sem szakad le, miközben pár másik, igazán nagy versenyen, még a Tour de France-on is, ha 400 watton mész, szinte azonnal leszakítasz 60-70 embert.

Ez is mutatja, hogy milyen magas a színvonal Catalunyán. Talán be kellene iktatniuk egy időfutamot az útvonalba – én csak egy egyéni TT-t csináltam a 12 vagy 13 versenyem közül –, de szerintem a hegyi szakaszok bőven elég kemények ahhoz, hogy valódi különbséget jelentsenek. Nem igazán van szükségük semmi másra.

Amikor még szakaszokat nyertem, a belgák nagyon csendben voltak ezzel kapcsolatban, azt hitték, hogy ez csak egy kis spanyol verseny. Aztán amikor Evenepoel részt vett rajta, hirtelen rengeteg elemzés lett a sajtóban, és rájöttek, hogy Catalunyán igazi hegyi szakaszok vannak, 4000 vagy 5000 méteres emelkedőkkel, amiknek néha havazik a tetején, és nagyon nehéz nyerni.

Még Evenepoel is azt mondta, hogy ez volt az egyik legnehezebb egyhetes verseny, amin valaha is részt vett, és a hegyi menőknek is szinte 100%-os teljesítményt kell nyújtaniuk ahhoz, hogy esélyük legyen egy jó összetett eredményre.

És egy gyors említés a Montjuic körüli utolsó szakaszról is, amelyet kétszer is megnyertem, és a parkon átvezető két különböző útvonalról, a könnyebbikről és a meredekebbről, amelyet néhány évvel ezelőtt hoztak be. Általában nem vagyok nagy rajongója a körpályáknak, de a Montjuïc csak emelkedőkből és lejtőkből áll, és ettől különleges.

Egy szökésben lévő versenyző számára ez az egyik legkönnyebben teljesíthető pálya, mert egy ilyen útvonalon a mezőnyben nem tudnak sokkal 400 watt fölé menni, és a lejtmenetekben sem nyernek vissza túl sok időt. Szóval egy szökésnél, ha volt egy egyperces előnyöd, és keményen tudtad tartani a tempót, akkor megőrizhetted az előnyödet.

Aztán a Montjuic emelkedőin a tömeg miatt mindig nagyon jó a versenyzőknek versenyezni, miközben a nézők is örülnek, hogy ötször-hatszor is láthatják a versenyzőket… és azt is, hogy mindenki szenved. Szóval szerintem a közönség számára a Montjuic a legjobb szakasz a Katalán körön, amire kimehetnek. Biztos vagyok benne, hogy ezért vannak ott mindig olyan sokan!"