Milan: "Pogačar simán mondhatná magáról, hogy ő a legjobb, de én biztosan nem"

Mivel már a Giro nyitónapja is lehetőséget ad arra, hogy megszerezze a rózsaszín trikót, különösebben nem szomorú amiatt, hogy idén lemarad a Tour de France-ról.

Mint mondja, ez a mez minden tekerni kezdő olasz gyerek álma, de mostantól számára nem csak egy álom, hanem a 2026-os szezon nagy célja.

Bár sokan a mezőny egyik legjobb és legerősebb sprinterének tartják, Jonathan Milan ezzel nem ért egyet. Sokan éppen ezért kedvelik: mindig is rendkívül szerény versenyzőnek számított.

Ha azt mondjuk, hogy még nem láthattuk a legerősebb Jonathan Milant, akkor egyetértesz?
Persze, szerintem is így van. Minden évben igyekszem fejlődni: ha kell, másként edzek, vagy többet járok konditerembe. De ilyen kérdés az aerodinamika is. A fejemben mindig ott van az elképzelés, hogy tegyek még egy lépést előre. Úgyhogy igen, azt válaszolnám, hogy szerintem is van még bennem, aztán majd az idő eldönti, hogy igazam lett-e.

Az egyik erősséged, hogy nagyon szerény vagy, miközben azért maximalistának tűnsz.
Igen, tényleg ilyen vagyok. Már csak azért sem lehet kimondani valakiről, hogy a legjobb, mert nincs olyan versenyző, aki soha nem hibázik. Talán Pogačar mondhatná ezt magáról, de én biztosan nem.

Akkor tegyük fel úgy a kérdést, hogy szerinted most kik a legerősebb sprinterek?
Merlier, Philipsen és Kooij. Plusz a fiatalok, mint például Magnier, akinek szerintem mennie kellene a Giróra. De ott van Brennan is. Legyünk realisták és mondjuk azt, hogy én ezek között a srácok között próbálok a legjobb lenni. Ennyit mernék kimondani.

Ha csak egy valakit említhetnél, mint legjobb?
Akkor Merlier. Ő egy nagyon jó srác, szeretek ellene versenyezni, van köztünk egy egészséges rivalizálás, de mindig azonnal gratulálunk a másiknak, ha épp nyerni tud. Mindhárom Grand Tourról hozott már el ponttrikót, ami nem kis dolog. Ráadásul sokszor nem is indult mindegyiken.

Volt olyan napod háromhetesen, amikor annyira szenvedtél, hogy veszélybe került a limitidő?
Talán sosem került nyilvánosságra, mert próbáltuk eltitkolni, de volt ilyen a 2023-as Girón. A Tre Cime di Lavaredo előtti estét végig ébren töltöttem, másnap reggel enni sem tudtam. Miközben mentünk a rajthoz, elaludtam a buszon. A csapattársaim csomagoltak ki helyettem, és készítették elő nekem a rajtszámot. Teljesen üresnek éreztem magam, végig rosszul voltam. Aznap az egész csapat a rendelkezésemre állt, és így megmenekültem.

Ez a mez minden olasz gyerek álmai között szerepel, de az idei útvonal miatt nekem mostantól nem álom a rózsaszín trikó, hanem egy nagy cél.

A 2026-os szezonban mire helyezed a hangsúlyt?
A pozícióm javítására. És nem a rengeteg komment miatt, amit hallottam, mindenki úgy beszél a sprintemről, mintha biomechanikus lenne. Én is sokat egyeztettem erről a specialistákkal, és lépni fogunk. Más lesz a vázméretem és a kormányom is, így sokkal alacsonyabban tudok maradni, és jobban le tudom engedni a fejem.

Most mennyi esélyt látsz arra, hogy októberben ott legyél a pálya-világbajnokságon?
Sokat. Idén visszatérek a pályás edzésekhez, gyakran beszélek Dino Salvoldi szövetségi kapitánnyal. Szeretném szépen befejezni a szezont: egyéni üldözésben és a 4000 méteres csapatban is szeretnék ott lenni.

Huszonöt éves múltál el, 2000-ben születtél, mégis nagyon szereted a hagyományokat, azzal kezdve, hogy van egy régi Vespád.
Ebben a szemléletben nőttem fel. Az ünnepek alatt sok időt töltöttem a családommal, elmentem a nagyszülőkhöz, és együtt ettünk egy pizzát, amit otthon, a fatüzelésű kemencében készítettünk. Tudom, hogy ez már nem igazán szokás, de én például továbbra is kinyomtatom a legszebb, számomra sokat jelentő fotókat. Nekem valahogy ez a normális.