Gyilkosság, narkóháború és a furcsa telefonok – a Rigo Urán-titkok

Az idei 10. hellyel immár négy top10-es eredmény a Tour de France-on (köztük a 2017-es 2. hely), 1,3 millió követő az Instagramon, kedvelhető karakter. Harmincnégy évesen is olyan fiatalosan mozog, mint 2006-ban, az első profi évében – hiába telt el másfél évtized, ami alatt a szívós, tehetséges gyerekből a kolumbiai kerékpársport egyik legnagyobb sztárja lett.

Pedig nem volt könnyű az út eleje.

2006 telén a kis belga sor, az Unibet csapatvezetője, Hilaire Van der Schueren elég nehéz helyzetben találta magát. "Kevés volt a versenyzőnk a következő szezonra" – kezdi a visszaemlékezést a most az Intermarché-Wantynál dolgozó, 73 éves belga szakember. „Úgy volt, hogy egyesülünk a Fassa Bortolóval, de végül ez nem történt meg, mert Giancarlo Ferretti azt gondolta, a Fassa Bortolónál szponzorként behozhatja a Sony Ericcsont, így ránk már nem volt szüksége. A valóságban aztán Ferrettit átverték és mégis egyesülni akart, csakhogy időközben a MrBookmakert teljesen átvette az Unibet, így az üzlet végül meghiúsult. Nekünk meg szükségünk volt plusz versenyzőkre, hogy egyedül folytathassuk."

Aztán jött az a Giuseppe Acquadro, aki manapság a kerékpársport egyik szuperügynöke (és Urán egyik üzleti partnere), akkoriban azonban péksegédként csupán néhány amatőr bringás karrierjét egyengette Olaszországban. "Acquadro adott nekünk egy névsort. Az egyik tag érdekelt minket: Rigoberto Urán. Tudtuk, hogy nagyon tehetséges, mert az előző évben jól versenyzett a Tenax-Salmilanóban, egy kis olasz csapatban. Aláírt nálunk, bár picit furcsán passzolt hozzánk, hisz Spanyolországban élt, és tudomásom szerint addig sosem versenyzett Belgiumban.”

Érdekesnek tűnhet, de az akkori csapattársak közül páran nem nagyon emlékeznek rá. „Nagyszerű srác volt, rendkívül tehetséges, de leginkább a spanyolokkal és a dél-amerikaiakkal lógott együtt" – mondja Baden Cooke. Gorik Gardeyn szerint úgy beszéltek róla, mint az új Merckxről, de ezen kívül nem igazán tud róla mesélni, mint ahogy Stijn Vandebergh sem: „Az egyetlen dolog, ami rémlik, hogy rendőri védelmet kapott, amikor otthon, Kolumbiában edzett.”

Persze vannak olyanok, akik végig közel álltak hozzá. Lucien van Impe csapatmenedzserként segítette őt („Barátságos fiú volt, és már akkor jó versenyzőnek számított, de nem olyan jónak, mint most. Különös figyelemmel követem őt, hisz együtt dolgoztam vele. Csodáltam a profi mentalitását.”), Laurens ten Damnak különleges emlék ugrik be róla ("Rigooow. Nagyon kedves srác, óriási karizmával. Úgy tűnt, nagyon könnyen veszi az életet. Hatalmas tehetség volt, rögtön az első edzőtáborban az egyik legjobb hegyimenőnknek számított. Emlékszem egy képre, amikor José Rujanóval és Victor Hugo Penával a kolumbiai kört hallgatták egy rádióban a szálloda folyosóján.”), a mentorának számító Pena pedig a mai napig jó barátjának tartja őt („A spanyolországi Javéában az én házamban lakott az unibetes évben. Az egyik hegyi edzésen olyan simán hagyta ott a Giro-dobogós Rujanót, hogy mindenki kérdezősködni kezdett róla: hogyan edz? Mit eszik? Durva, hogy az összes tapasztalt európai versenyző, beleértve a belgákat is, egy kolumbiai újonctól akarták tudni, mit hogyan kell csinálni.")

A titka Pena szerint épp a zöldfülűségében rejlett.

Pena szerint az otthoniakkal folytatott beszélgetések során egy dolog mindig elhangzott.

Erre ten Dam is emlékszik:

A háttértörténetét, ami meghatározta az egész életét.

"Rigoberto 14 volt, amikor az apját elrabolta és megölte egy félkatonai mozgalom a kolumbiai narkóháború éveiben. Soha nem beszélt erről nyíltan" - mondja Van der Schueren. "Amikor hozzánk igazolt, még én sem tudtam erről."

"Egyszer elmondta nekem, hogy az apját meggyilkolták” – teszi hozzá Pena. „De a csapaton belül diszkréten kezelte a dolgot. És amikor látod őt - ilyen humorral és optimizmussal -, el sem tudod képzelni, hogy mennyire nehéz sorsa volt annak a Rigónak, aki az Unibetnél kolumbiai countrydalokat énekelt a buszon. Nem volt túl szép hangja, de ez nem érdekelte." (nevet)

forrás: Het Nieuwsblad