Juan Pedro López az Etnán vette fel a rózsaszínt, csakúgy, mint mentora és egykori csapatfőnöke, Alberto Contador 2011-ben.
Ha a korábbi bajnok honfitárs mentalitásából indulunk ki, akkor a 24 éves dél-spanyol Trek-versenyző szívét-lelkét kiteszi majd az országútra, hogy megtartsa a rózsaszínt. A pénteket kipipálta, szenvedős volt a dolog nagyon, de a csapat hatalmasat dolgozott és összességében könnyedén megoldották.
Nem lesz azonban könnyű dolga még szombaton sem, amikor a Nápoly körüli dombokon teker majd a mezőny, vasárnap pedig pláne nem, amikor hegyibefutóval, a Blockhaus tetején zárul majd a szakasz. Ő mindenesetre fogadkozik, tutira kihajtja magát teljesen.
„Védeni fogom a trikót az utolsó csepp véremig” – mondta López. „Ez sosem könnyű feladat, de beleadok majd 200 százalékot. Nem fogják rólam levenni olyan könnyen, nem fogom hagyni.”
Giro d'Italia
Blockhaus, a magyar srácok és a Giro első 9 kilenc szakasza - ESB podcast
16/05/2022 08:13
López nagy focidrukker, természetesen a helyi Betis nála a favorit és a helyzet az, hogy korábban ő maga is játszott. Mint kiderült, a kerékpár csak azért jött a képbe, mert elég sok fölösleg volt rajta, és fogynia kellett.

Juan Pedro López rózsaszín trikóban

Fotó: AFP

„Tíz-tizenkét kiló plusz volt rajtam, és apu, aki szeretett bringázni, rátett a görgőre, hogy segítsen lefogynom. Aztán elmentünk együtt edzeni, és én rákaptam a kerózásra.”
Természetesen a kaja is szóba jött mint téma, és López elmesélte, hogy a Trek egyik olasz szakácsa készített egy cassata nevű kiváló olasz desszertet a rózsaszín trikó örömére, amelyért ő odáig volt meg vissza.
„Iszonyatosan finom volt.”
Érdekesség viszont, hogy bár sok szálon kötődik Contadorhoz, mindig is Alejandro Valverde volt a példaképe.
https://i.eurosport.com/2022/05/14/3372289.jpg
„Nagyon sokat dumáltunk az elmúlt napokban, Jose Joaquin Rojasnak pedig gratuláltam, mert két napja született gyermeke. De a movistaros srácok mind a barátaim. Amint vége a szakasznak, megyek hozzájuk, hogy váltsunk néhány szót.”
Rózsaszín trikó ide vagy oda, López legfontosabb célja, hogy a jelenleg 2:32 hátránnyal a 20. helyen álló Giulio Cicconét segítse az összetettben. Ettől függetlenül, ameddig csak lehet, szeretné kiélvezni azt, hogy ő vezeti a Girót.
Forrás: cyclingnews
Giro d'Italia
Valter Attila: „Gyönyörű három napunk lesz, élvezzük ki az egészet!”
05/05/2022 08:13
Giro d'Italia
A magyarok és a nagy sztárok, a fontos szakaszok, a közvetítések – minden, amit a Giróról tudni kell
03/05/2022 16:39