Sipi basszus, megérdemelted volna, hogy ezt lásd!

Legyünk őszinték, amikor elkezdtük az Eurosporton kommentálni magyarul, ez a sportág nálunk, Magyarországon nem nagyon létezett. Tudtuk páran, hogy ez mekkora dolog, hogy milyen csodálatos sportág, hogy mekkora játék, de amikor a Pantani-Tonkov meccset közvetítettük együtt '98-ban, talán ha párszáz nézőnk lehetett.

Persze tudjuk, hogy amit elértünk, abban a legnagyobb érdem a csatornáé – ezért is dolgozunk mi még itt, és nem másutt -, tudjuk, hogy kitehettük volna a lelkünket, ha nem mutathatjuk meg most már lassan negyedszázada a Grand Tourokat, és nem a miénk az összes valamirevaló kerékpáros jog most már vagy tíz éve.

De azt is tudom, hogy azért valami más is kellett. Más is kellett ahhoz, hogy ebből az egészből egy ekkora népünnepély legyen. Hogy egyáltalán felmerüljön, hogy volna értelme elhozni ide a Grande Partenzát. Az, hogy az emberek szeretik és értik a bringát, az rajtunk múlik, és ennek az alapjait te raktad le.

Szerintem te is tudtad, de Jenő biztosan, hogy az én ízlésemtől eléggé távol állt az, ahogyan a kerót közvetítettétek, amit csináltatok belőle. Tudtátok, hogy én nálatok picit jobban hiszek a munkaórákban, a felkészülésben, és ha én közvetítenék kerékpárt, akkor valahogy úgy közvetítenék, mint Gergő, Dani, Lanti és a többiek, akik utánatok jöttek.
Talán nem véletlenül jöttek éppen ők utánatok.

Az emberek szerették, elkezdték nézni a Tourt, aztán a Girót, aztán szépen lassan mindent, ami kerékpár. És ami még ennél is sokkal fontosabb: az emberek felültek a bicajra. Elkezdtek tekerni, nem csak munkába, hanem mindenhova. Egyre többen tekintettek sporteszközként a bicajra, egyre többen vettek országútit is. Hétvégente százával látni komoly gépeket a Dunakanyarban és a Balatonon, felnőtt egy olyan kerékpáros generáció, amelynek tagjai WorldTour-csapatokban tekernek, akikért érdemes leülni a tévé elé.

Ebben a Nagy Rajtban nem az volt a nagy dolog, hogy itt voltak, mert az, hogy itt voltak, az csak pénzkérdés. Oda mennek, ahol megfizetik őket. Az volt a nagy dolog, hogy volt miért itt lenniük.

Leginkább erre gondoltam akkor, amikor tekertünk haza Visegrádról. Voltunk több ezren, csapatkocsik, buszok kerülgettek minket óvatosan, türelmesen, ahogyan az Európában szokás. És tudtam, hogy nélküled ez aligha lenne így. Hogy ezt az egészet valahogy te indítottad el. És ez az, aminél feljebb egy kommentátor aligha juthat. Van egy portékája, amiről ő tudja, hogy jó, és el tudja adni azoknak, akik még nem ismerik. És azok nem csak megveszik, hanem meg is szeretik.

Nem mondom, hogy nem voltatok Jenővel néha a határon, vagy sokszor azon is túl, nem mondom, hogy nem fejeltem le az asztalt néhányszor, hogy mit mondtatok már megint, de ez már mindegy.

Legtöbbször a végeredmény minősít. És a végeredmény ez a három nap volt. Az Eurosport magyarországi történetének három legszebb napja. Amikor valahogy minden értelmet nyert, amit eddig csináltunk. És ebben három napban a szereped vitathatatlan.

Köszi és vigyázz magadra!

Pantanit üdvözöljük, Marcsit pedig pusziljuk!