Richard Carapaz a tavalyi Giro d'Italia megnyerésével valódi nemzeti hőssé avanzsált hazájában, Ecuadorban –

 pedig sokan az utolsó pillanatig kételkedtek a győzelmében. Az Ineos versenyzője bepillantást enged az ecuadoriak sajátos létszemléletébe, beszél gyerekkoráról, kerékpáros karrierje kezdétől, és arról, hogy kovácsol erőt a személyes tragédiákból.

Juan Carlos Rosero volt Ecuador legeredményesebb kerékpárosa – Richard Carapaz feltűnéséig. Háromszor nyerte meg hazája körversenyét, és 1992-ben, pályafutása legsikeresebb évében ő lett az első külhoni győztese a szomszédos Kolumbiában rendezett Vuelta a Boyacának, majd ötödikként zárt a kontinens csúcsversenyen, a kolumbiai körön. Ő volt Richard első edzője a carchi csapatnál, egyben „barátja, testvére és második apja” is.
2013. január 23-án hunyt el – a nap, amit Richard sose fog elfelejteni. Azon a reggelen Rosero, a 19 éves Carapaz és néhány csapattársa edzeni indult a környező hegyekbe, az új szezonra készültek.
Giro d'Italia
Remco Evenepoel, akit néha muszáj megvédeni saját magától
18/01/2021 14:28
„Az emelkedőkön leszakítottuk, de mindig utolért bennünket a lejtmenetben, mígnem rosszul kezdte érezni magát és inkább visszafordult. Később felhívtam, hogy el tud-e jönni értünk. Először nemet mondott, aztán visszahívott, hogy ’Úton vagyok’. Felvett minket és hazavitt, majd három órával később megcsörrent a telefonom. Azt hittem, tévedés történt, ez csak valami rossz vicc. Rohantam a sürgősségire, de a hallotasházba irányítottak, ahol már ott találtam a gyászoló családot. Ez volt az első közeli tapasztalatom a halálról.”

ecuador-carchi-la-playa

Fotó: Eurosport

Richard családja már négy generáció óta él La Playában, mióta katonaként szolgáló egyik dédapja gyalogszerrel érkezve itt telepedett le, és kezdett földművelésbe. A tengerszint feletti magasság a 3200 métert súrolja („Rosero mondta is nekem, hogy ’Itt nincs magaslati edzőtábor, a mi szervezetünk alkalmazkodott ehhez a létformához’”).
A fehér, ötszobás házhoz, ahol felnőtt, meredek földút vezet föl. Szemben egy kialudt vulkán kráterje. Reggelente kolibrik látogatják édesanyja, Anita orchidea-ültetvényét. A lelkes horgász Carapaz – aki gyerekként maga fogta ki a reggelire szánt pisztrángokat –, olyan őshonos fákra és gyümölcsfajtákra hívja fel a figyelmet, amelyek az európai fülnek szinte teljesen ismeretlenek: a papayához hasonlító chinguacánra, az áfonyára hajazó mortiñóra; a taxo névre hallgató passiógyümölcs-fajtára, ami kizárólag a magasan fekvő őserdőkben terem; és az édesburgonya-félék családjába tartozó ovóra.
„Tíz éves koromig nem tudtam, hogy van-e világ ezen kívül. Édesanyám mindig azt mondta, ’Menj, hallgasd meg, hogy énekelnek a madarak!’, vagy ’Menj, számold meg a pillangókat!’, és én mentem. Néha úgy érzem, mintha más bolygóról jöttem volna. Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem tudok elmagyarázni a csapattársaimnak. Ide kell jönnöd ahhoz, hogy megértsd.”

carapaz-la-playa

Fotó: Eurosport

A La Playa fölött magasodó hegyeket sűrű őserdő borítja; a biológiai rezervátumhoz tartozó területen ritka, védett állatfajok, mint például tapírok, guanakók (teveféle), pápaszemes medvék és hegyi pakák (rágcsálóféle) élnek. A hegyoldalakon természetes források törnek a felszínre. A kolumbiai határ csupán néhány kilométerre van innen.
„Ez az ideális terep a gerilla-csoportok számára, hogy elrejtőzzenek. Amikor gyerek voltam, mindennaposak voltak a kolumbiai fegyveres erők támadásai, autóba rejtett pokolgépek robbantak a közelben” – emlékszik vissza Carapaz, hozzátéve, hogy édesapját a ’90-es években több alkalommal is foglyul ejtették a gerillák.
Richard La Playában járt általános iskolába, majd 11 évesen a szomszédos Sucumbíos tartomány határán fekvő El Playónban tanult tovább, ahová csak kilenc kilométernyi aszfaltozatlan úton lehetett eljutni. Eleinte az iskolabusznak kinevezett ócska terepjáróval tette meg ezt az utat, ahogyan minden playa-i gyerek, 14 évesen azonban rábukkant egy jó állapotú kerékpárra az ócskaságok között, amiket fuvarozással foglalkozó édesapja, Antonio szedett össze munkája során.
„A régi bringám tropára ment, úgyhogy felmásztam a platóra, és találtam ott egy másikat, ami szinte tökéletes állapotban volt. Felkeltettem édesapámat, és közöltem vele, hogy szeretném megtartani. Addig használtam, amíg az összes gumi elkopott rajta, és már a fém felniken tekertem a suliba.”

carapaz-father-home

Fotó: Eurosport

A középiskolában kitűnő tanuló volt, és mielőtt felfedezte volna magának a kerékpározást, atletizált, rendszeresen részt vett az iskolák közötti futóversenyeken. Azonban kishíján lemaradt élete lehetőségéről. 2007-ben a nemzeti hős Juan Carlos Rosero tehetségkutató programot indított, hogy továbbadja tudását a fiatal ecuadori versenyző-palántáknak. Carchi tartomány is csatlakozott az akcióhoz, de azon a napon, amikor Rosero személyesen látogatott el Carapaz iskolájába, hogy diákokat toborozzon az új kerékpáros klubjába, Richard épp nem volt jelen.
Édesanyját nem sokkal ezelőtt mellrákkal diagnosztizálták, és amíg apja mindent megtett, hogy ő a lehető legjobb ellátást kapja, a farm körüli teendők Richardra és nagypapájára maradtak. Nyolc tehenet kellett kézzel megfejnie minden reggel, aznap pedig a szokásosnál is hosszabbra nyúlt a procedúra, csak 9-re végzett vele. A tanításnak 12:30-kor volt vége, így már nem lett volna értelme bemenni.
Másnap az egyik osztálytársa mesélt neki Roseróról. Richard ezután maga kereste fel a legendát, és csatlakozott a csapathoz 50-60 másik gyerekkel együtt. 2008 januárjában kezdődött a közös munka a fizikai felkészítéssel – már ekkor voltak, akik lemorzsolódtak. Majd a tulcáni velodromban folytatták az edzéseket, ahol a sok bukás miatt még tovább zsugorodott a létszám, de Richard kitartott.
Az első igazi versenye a Vuelta al Retorno nevezetű volt, ami három napon át zajlott: időfutammal kezdődött, 90 km-es dimbes-dombos szakasszal folytatódott, és egy kőkemény hegyi etappal zárult Ibarra város környékén. Richard trófeával tért haza, mellé pedig járt egy kosárnyi étel és némi pénzdíj is. A nyereményét új felszerelésekre költötte.

carapaz-medals-champion

Fotó: Eurosport

2009-ben óriási szenzációnak számított, hogy az akkor Alexandre Vinokourov nevével fémjelzett Astana Carchiba érkezett edzőtáborozni. Vinokourov még 1995-ben fedezte fel az országot, amikor a kazah válogatottat képviselve részt vett az ecuadori körversenyen, sőt, két szakaszt is nyert.
„Elmentem velük tekerni” – idézi fel Carapaz. „Ezután éveken át minden télen visszatértek. Amikor már Európában versenyeztem, egyszer Alexey Lutsenko odajött hozzám és megkérdezte, ’Nem te vagy véletlenül az a srác, akivel Ecuadorban találkoztam?’”
Richard eközben kétszeres junior nemzeti bajnok lett az országúton, és a fapályán is remekelt országos szinten: egyéni üldözésesben és a madisonban is szerzett bronzérmeket. Aztán 2010-ben edzője, Rosero úgy döntött, ideje lenne összemérni az erejét az örök rivális kolumbiaiakkal. A bemutatkozás nagyon is jól sült el, hiszen Carapaz két szakaszgyőzelemmel az összetett negyedik helyén végzett az U18-as Vuelta del Porveniren, megelőzve későbbi ineosos csapattársát, Sebastián Henaót. Néhány hónap elteltével pedig már egy bizonyos Miguel Ángel Lópezzel csatázott a kolumbiai hegyekben, akivel a horgászat szeretete kapcsán hamar összecimboráltak…
„Ekkoriban még azt gondoltam, hogy pályafutásom végéig itt maradok Ecuadorban, szóval vettem is egy telket, és elkezdtem rajta építkezni.”
A Mexikóban rendezett 2013-as Pánamerikai Játékok U23-as mezőnyversenye azonban új horizontokat nyitott meg előtte, felülírva szerény terveit. „Juan Carlos ezt a futamot jelölte ki a szezonom fő céljának. Azt mondta, ’Ez meg fogja nyitni a kaput Kolumbiába, Kolumbia pedig megnyitja majd a kaput Európába.’”

carapaz-training-ecuador

Fotó: Eurosport

Richard ennek megfelelően szólóban, hatalmas előnnyel nyerte meg a kontinensbajnokságot, csaknem két percet verve az ezüstérmesre. Ez volt karrierje egyik legsikeresebb időszaka: egy hónappal később, életében először már Franciaországban versenyezhetett az ecuadori válogatottal – Roserónak tehát igaza lett, megnyílt előtte a világ.
Ám a sokévnyi küzdelem árán elért áttörést egy komoly sérülés kis híján semmissé tette. 2014 márciusában edzés közben gázolták el, mint kiderült, az autó sofőrje épp telefonált. A jobb lábában lévő ülőideg súlyosan károsodott. A történet ismerős, az orvos ugyanis kételkedett abban, hogy valaha még kerékpárra ülhet. Két nagy operáció kellett ahhoz, hogy helyrehozzák a károsodást, a lába pedig ezután is sokáig fel volt dagadva.
A kerékpárosokat azonban kemény fából faragják, és Carapaz a javallatok ellenére, kevesebb mint két hónappal azután, hogy újra edzésbe állt, augusztusban már elindult a bolíviai körön.
„Nem gondoltam volna, hogy egyáltalán befejezem a versenyt, de egy napig én voltam a legjobb fiatal, egy másik szakaszon pedig bekerültem a szökésbe is. Ezek az eredmények motiváltak arra, hogy folytassam.”
Az újabb fordulópont 2015 áprilisában érkezett el, amikor is ő lett a Vuelta de la Juventud (a kolumbiai körverseny U23-as kiadása) első nem-kolumbiai bajnoka. Tulcánban valódi hősként fogadták. A népünnepély öt órán át tartott.

carapaz-giro-ecuador-fans

Fotó: Eurosport

Innentől exponenciálisan ívelt felfelé a karrierje. A 2016-os szezont már Kolumbiában, a kontinentális Strongman-Campagnolo Willier csapatnál kezdte. „Azt gondoltam, hogy itt töltöm a profi éveimet. Aztán a korábbi profi Juanjo Oroz személyesen hívott fel egy ajánlattal.” Hamarosan le is igazolta őt a Movistar utánpótlás-csapata, így átkerült Pamplonába. A Movistarnál pedig nem gondolkodtak sokat: augusztusra hivatalossá vált, hogy Carapaz lesz az első ecuadori versenyző a WorldTour-mezőnyben.
Két év múlva országából elsőként Grand Tour-szakaszt nyert a Girón, 2019-ben pedig már magát, a Girót nyerte meg. Nem kis előrelépés.
Ebből is sejthető, hogy Richard nem azért nem jutott el 23 éves kora előtt a WorldTourig, mert későn érő típus lenne, hanem legfőképp azért, mert Ecuador a világ sporttérképnek perifériáján helyezkedik el, és a kétmilliós dél-amerikai államtól merőben idegen a győzelem gondolata. Carapaz édesapja elárulta, a helyiek az utolsó pillanatig a fia ellen fogadtak.
Ahogyan Richard fogalmaz,
„Az emberek azt hitték, hogy egy ecuadori sosem nyerhet. De Ecuador már csak ilyen: a vereség a kultúránk szerves részévé vált. Amikor rajtam volt a rózsaszín trikó, itt mindenki azt gondolta, hogy előbb-utóbb elesek, vagy valami rossz dolog történik.”

carapaz-giro-win

Fotó: Eurosport

„Carchi ellátja Ecuadort burgonyával, csemegekukoricával, újhagymával, illetve kerékpárosokkal” – folytatja. „Amikor megnyertem a Girót, a nép magának akarta a sikert. Máris a független carchi köztársaságról kezdtek el beszélni.”
Carapaz kiváló megfigyelő, a lehető legjobb módon hasznosítja a rendelkezésre álló információkat és a begyűjtött tapasztalatokat, amit a Giro három hete alatt is bizonyított: tökéletesen időzített támadásainak köszönhetően vette át a rózsaszín trikót, majd okos védekezéssel őrizte meg előnyét. Nem volt lehetősége bejárni a teljes útvonalat, ám ehelyett műholdfelvételeket és utcaképeket tanulmányozott, kielemezve a másnapi szakasz kulcsfontosságú részeit, így például a Sormano technikás lejtmenetét is. „Megszámoltam a kanyarokat – nagyjából 80 volt belőlük. A képek alapján meg tudtam saccolni, mikor kell fékezni, és végig ott tudtam maradni Nibali kerekén, aki minden kanyart jól ismer.”
Richard Carapaz, aki elhozta a győzelmet az örök vesztesnek hitt ecuadori nép számára | Eurosport
Richard Carapaz Movistaros csapattársa, Mikel Landa árnyékában érkezett az idei Giróra. A vége azonban az lett, hogy történelmet írt hazája számára azzal, hogy megnyerte a versenyt. Egycsapásra ő lett Ecuador első számú sportolója. Győzelmét annak köszönheti, hogy megfontoltan agresszív volt, nyugodt és taktikus. Visszavert valamennyi támadást, így aztán Veronában ő ünnepelhetett.
A gyalogló Jefferson Pérez 1996-os olimpiai aranyérme óta Ecuador nem örülhetett ekkora sportsikernek, de van valami, ami még különlegesebbé teszi Carapaz Giro-győzelmét, egyszersmind egy újabb kivételes képességére is rámutat: élete győzelmét ugyanis beárnyékolta szeretett nagyapja halálos betegsége. Abban az időszakban, amikor első ecuadoriként megnyerte az U23-as kolumbiai kört, anyai nagymamáját gyászolta. Kerékpáros karrierje kezdete pedig gyakorlatilag egybeesett édesanyja rákdiagnózisával.
Mindezek Carapaz különleges mentális erejéről árulkodnak: képes erőt meríteni a tragédiákból, pozitív energiává alakítani a negatívumokat. Vagy, másként fogalmazva, a kerékpározás, versenyzés és a győzelem segít számára feldolgozni a veszteségeket.
„Lehet, hogy így van. Talán azért, mert hiszek Istenben, és abban, hogy minden okkal történik.”
kivonat a Rouleurcikkéből
Giro d'Italia
Inkább a Giro, mint a Tour - ha a háta is megengedi, Bernal inkább Olaszországban villantana
15/01/2021 09:48
Giro d'Italia
Valóságshow helyett inkább a sövénynyírás - Ganna nem szeretne sztár lenni, de a Giróra visszatérne
13/01/2021 09:04