„Már nem láttam a fényt az alagút végén” – 502 nap kihagyás után stílusosan tért vissza a 2021-es Giro egyik hőse

A Betcity Elfstedenrace nem a legrangosabb verseny a naptárban. A teljes sík holland egynapost Idén mindössze harmadik alkalommal rendezték meg Leeuwarden környékén, sokan bizonyára még sosem hallottak róla korábban. De Taco van der Hoorn számára talán ez marad minden idők legszebb versenye. És tett róla, hogy mi is megtanuljuk a nevét.

Az ő neve persze már nem ismeretlen a kerékpárrajongók számára, hiszen az Intermarché-Wanty holland versenyzője a 2021-es Giro d’Italián egy örökké emlékezetes szóló szakaszgyőzelmet szerzett, a 2022-es Tour de France roubaix-s szakaszán pedig másodikként zárt Simon Clarke mögött. De a 2023-as Flandrián kis híján véget ért a karrierje.

Bukása után Van der Hoorn összetörten ült az út szélén, arcát a tenyerébe temette, miközben felszakadt szemhéjából ömlött a vér. Az hamar egyértelművé vált, hogy nem tudja folytatni a versenyt. Az igazi rémálom azonban csak ezután következett.

Van der Hoornt súlyos agyrázkódással diagnosztizálták – ez már a második eset volt pályafutása során, akkor is majdnem egy teljes idényt kellett kihagynia 2017 novembere és 2018 augusztusa között –, így nem tehetett mást, minthogy türelmesen vár arra, mikor kapja meg a zöld lámpát a szervezetétől arra, hogy újra versenyezhessen. És csak vár. És még többet vár.

Eközben a 2023-as szezon elrepült. Nemhogy a mezőnybe nem tudott visszatérni, de még a normális életéhez sem. „Tilos az olvasás, a buli a haverokkal, nincs tévénézés és nincs társasági élet sem, mert túl megterhelő lenne. És akkor mi marad? Nem sok minden. A napok pedig így rettenetesen hosszúnak tűnnek” – nyilatkozta tavaly novemberben a Wielerflitsnek.

Amint ezeket a fájóan üres hétköznapokat végre maga mögött hagyta, elkezdődött a rehabilitáció következő fázisa: visszaépíteni a fizikumát. Persze ez sem ment zökkenőmentesen. „A legtöbb tünetem már csak akkor jelentkezett, amikor felment a vérnyomásom és a pulzusom” – magyarázza Van der Hoorn. „A szabályozási zavaraim többsége az agyi véráramlásomra vezethető vissza. Úgyhogy logikus, hogy amikor a véráramlás felgyorsul, jobban szenvedsz a tünetektől.”

Ez is érdekelhet:

Megpróbált ugyan visszaülni a kerékpárra, de minden egyes tekerését kínzó fejfájás követte: egy 30 perces edzés olyannyira visszavetette, hogy másnap már csak 15 percet bírt, rákövetkező nap pedig egy percet sem. Kénytelen volt visszavonulót fújni, és a tekeréseket könnyed sétákra cserélte – egy WorldTour-szintű bringás, aki ahhoz szokott, hogy a legjobbakkal harcol a mezőnyben a pozíciókért, most gyalog jár-kel Andorrában. „Ez nagyon földhöz tudja vágni az embert. Az agyrázkódás igazi szívás, mert sosem tudhatod, meddig tart a felépülés. Éppen ezért elkezdtem pszichológushoz járni, hogy átsegítsen ezen a szar időszakon.”

Eljött az első edzőtáborok ideje 2024-ben, és ezeken ugyan Van der Hoorn nem tudott tevékenyen részt venni, de már az is nagy szó volt, hogy egyáltalán el tudott utazni. „Jelenleg semmi biztosat nem tudunk mondani azzal kapcsolatban, meddig nem leszek bevethető, előbb az állapotomnak kell stabilizálódnia annyira, hogy képes legyek intenzív edzésmunkát végezni. Ez a sok kérdőjel néha frusztrálóan hat, de megpróbálok a biztató jelekre és a hosszú távú fejlődésre koncentrálni” – idézték Van der Hoornt az Intermarché-Wanty honlapján megjelent közleményben.

A 2024-es Flandria brutális mérföldkő és emlékeztető volt a számára: már egy egész év eltelt, és ő továbbra sem lehet ott a rajtlistákon. „Nagyon fáj, hogy még mindig nem tudok versenyezni, hiszen ez az, amit a világon a legjobban szeretek csinálni” – mondta el a Sporzának.

Mindez érthető az idegtépően lassú felépülés fényében: Van der Hoorn tavasszal nagyjából másfél órás tekerésekre volt képes, mielőtt újra beütött volna a krach, vagy ahogy ő fogalmazott, a „brain fog”. „Ez nem is nevezhető igazi edzésnek. Ez inkább csak biciklizgetés. Természetesen semmit sem akarok jobban, mint versenyezni. De még nem nevezhetem magam újra profi kerékpárosnak” – tette hozzá akkor.

Végül lassan, de biztosan, szigorúan betartva a felépülését felügyelő orvosi csapat utasításait, visszanyerte a korábbi formáját. Augusztus 13-án ismét ott állhatott a rajtvonalon, igaz, még csak egy Heusdenben megrendezett kermesse-futamon, de a legfontosabb, hogy célba is ért. Két nappal később pedig Van der Hoorn már egy UCI-szintű versenyen is elindult, az 1.1-es leuveni körön, amit ugyan nem fejezett be, viszont szerencsére nem egészségügyi okból – egy technikai probléma miatt szakadt le. „Jól éreztem magam verseny közben, ilyen szempontból minden rendben ment. De akkora hátrányba kerültem, hogy már nem volt sanszom visszazárkózni a mezőnyre” – mondta el a Wielerflitsnek.

Van der Hoorn végre újra profi kerékpárosnak érezhette magát, és már egy kicsit felszabadultabban tekinthetett vissza az elmúlt közel másfél éves kálváriájára. „Hónapokba, sőt, majdnem egy egész évbe telt, mire visszakaptam a normális életemet. Volt, amikor jól viseltem, de voltak olyan pillanatok is, amikor már nem láttam a fényt az alagút végén” – mesélte.

Augusztusban és szeptemberben Van der Hoorn főként kisebb egynaposokon indult, majd az ötnapos német körversenyt is teljesítette, lassacskán visszaszokva a mezőnyben való csatározásokhoz, de közben egyre nagyobb nyomás helyeződött rá amiatt, hogy 2025-re még nincs szerződése. Elmondása szerint az Intermarché-Wanty nyitott a hosszabbításra, az pedig csak a formáján múlik, tarthat-e több vasat is a tűzben. „Eddig nem tudtam 2025-tel foglalkozni. Ha nem versenyzel másfél évig, senki nem fog neked szerződést ajánlani” – mondta néhány héttel korábban, bízva abban, hogy még fordíthat a sorsán egy jó eredménnyel.

És így jutunk el az október 2-ai Betcity Elfstendenrace-ig (korábban Elfstendenronde), ahol olyan nagy nevek is indultak, mint Jakobsen, Laporte, Walscheid vagy Groenewegen. Az élcsoport a végéhez közeledve 15 fősre zsugorodott, és innen aztán hatan tudtak ellépni, köztük Van der Hoorn is, aki pontosan tudta, ha sprintre kerül a sor, nincs esélye a győzelemre. Ezért mindent feltett egy lapra – 4 kilométerre a befutótól bekínálta őket, éppúgy, ahogy a régi, girós Van der Hoorn tette volna. Sikerült egy jó kis előnyt kialakítania, és nem is kellett több: szólóban száguldott tovább a cél felé, bőven volt ideje az ünneplésre is. Mindkét kéz a magasban, Taco van der Hoorn ismét megnyert egy kerékpárversenyt.

„Egy ideig még az is kérdéses volt, hogy élhetek-e újra teljes életet… Nagyon kemény időszak volt” – mondta célbaérkezése után, kissé hitetlenül és döbbenten, ünneplő csapattársaival körében. „Magabiztos voltam, hogy be tudom fejezni. Mindig kell egy kis szerencse is, de végül jól sült el.”

Kétségtelen, megérdemelt egy kis szerencsét. 78 hétnyi fájdalom és türelem után egy négykilométeres szökéssel Van der Hoorn kiszabadult a purgatóriumból.

Forrás: Escape Collective