A Giro d’Italián második Isaac del Toro úgy érzi, nem szupertehetség, sokkal inkább a kemény munkának köszönheti az áttörést jelentő 2025-ös szezont
Publikálva 10/12/2025 - 13:53 GMT+1
Isaac del Toro parádés szezont tudhat maga mögött; több mint egy tucat győzelmet szerzett, úgyhogy nyugodtan mondhatjuk, hogy 2025 meghozta az áttörést a számára. Már csak azért is, mert ezek a győzelmek nagyrészt minőségi sikerek; jól ment például nagyon az őszi olasz egynaposokon, tavasszal pedig a Giro d’Italián múlt fölül minden várakozást.
Pogačar után Del Toro is győzelemmel hangolt a Lombardiára
Videó forrása: Eurosport
Fáj még egy kicsit, hisz az ember nem akar így elveszíteni egy versenyt, miután olyan sokáig az élen állt
– mondta Isaac del Toro arra utalva, hogy az idei Giro d’Italia utolsó igazán fontos szakaszán veszítette el a rózsaszín trikót.
"Másképp akartam befejezni. Már csak egy lépés választott el a győzelemtől. A Giro előtt persze nem hittem volna, hogy ilyen komoly sikert érhetek el. Ez a teljesítmény hatalmas lépést jelent a pályafutásomban."
Fizikálisan is rengeteget fejlődött, hisz emlékezhetünk, hogy a mini Strade-szakaszon milyen hihetetlenül jól tartotta magát. Jól ment a hosszabb hegyeken is, versenyben volt a legjobbakkal. Sőt, mentálisan is állta a sarat, hisz a média nem csak a győzelmi esélyeiről faggatta folyamatosan, hanem a Juan Ayusóval megosztott kapitányi szerepről is állandóan kérdezték.
Akkor vesztette el a Girót, amikor Simon Yates meglépett előle és Richard Carapaz elől a Finestrén, és ők nem tudták utolérni, mert egymással voltak elfoglalva.
Ezek a cikkek is érdkelhetnek:
- Tom Dumoulin: „Hálás vagyok, hogy kerékpáros lehettem, de örülök, hogy korán visszavonultam”
- "Ugyanaz vagyok, mint eddig" – Magdeleine Vallierest nem változtatta meg a vb-győzelem és a hírnév
Del Toro azt mondja, igyekszik tanulni a történtekből.
"Ez a csalódás sokat tanított nekem, plusz megmutatta, milyen versenyző és ember szeretnék lenni a jövőben. Nagyra értékelem az összes lehetőséget, amit az életemben kaptam. Tudom, hogy ezek gyorsan eltűnhetnek, úgyhogy hálás vagyok értük."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/15/image-2fffbe85-1f94-429d-8e71-55cebb7c5a72-85-2560-1440.jpeg)
Micsoda meglepetés: Del Toro újabb olasz egynapost nyert
Videó forrása: Eurosport
Beszélt arról is, milyen a kapcsolata Carapazzal a történtek után. Az ecuadori dühös volt rá, amiért nem működött vele együtt a Finestrén.
"Nem tudom, hogy dühös-e még. Nem beszéltünk azóta, de részemről nincs semmi személyes. Nagyon sok barátom van a mezőnyben, problémám nincs senkivel, vele viszont nem igazán van semmilyen kapcsolatom."
Az UAE hamarosan bejelenti majd a jövő évi programot. Úgy tudni, hogy Del Toro visszatér a Giróra. Tadej Pogačar és Juan Ayuso megy majd a Tourra úgy, hogy utóbbi szem előtt tartja a lehetséges Vuelta-indulást is.
Del Toro reagált arra is, hogy mekkora tehetségként tartják őt számon.
Ha látnátok mennyit melózok, akkor ezt nem szupertehetségnek hívnátok.
"Bizonyos versenyzőkben talán van valami, ami jobbá teszi őket a többieknél, de ez főleg mentális dolog. A legtöbben kőkeményen dolgoznak, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/04/image-98acb845-4f1b-407b-ac48-d9ed1547487e-85-2560-1440.jpeg)
Pidcock talán már elhitte, hogy az UAE is verhető, aztán megjött Del Toro
Videó forrása: Eurosport
"Nem hiszem, hogy szupertehetség vagyok. Inkább azt szeretném hinni, hogy elég sokat melózok ahhoz, hogy ott legyek a legjobbak között."
"Kiváltságos helyzetben vagyok. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem normális, úgyhogy köszönöm a segítséget a körülöttem lévő embereknek. Látom a számokból, hogy nagyot léptem előre, de emberileg is sokat fejlődtem."
via cyclingupdate
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés