Volt, nincs – a túl merész álmok és a politika nullázta le a francia bringás csapatot
2022 végén szinte egyik napról a másikra lehúzta a rolót a francia B&B Hotels-KTM kerékpáros csapat. A Jérôme Pineau vezette klub mintegy ötven alkalmazottja munkanélküli lett, a versenyzői pedig mehettek, amerre láttak. A L’Équipe segítségével bepillantunk a kulisszák mögé, és megnézzük, mi lett azokkal a versenyzőkkel, akiknek gyorsan lépniük kellett.
Bryan Coquard-nak gratulál Jerome Pineau csapatfőnök
Fotó: AFP
Rengetegszer foglalkoztunk már a B&B Hotels – lánykori nevén Vital Concept – csődjével, meghallgattuk (igaz, csak érintőlegesen) olyan nagy nevek tolmácsolásában a történteket, mint Mark Cavendish vagy Audrey Cordon-Ragot, mégis van némi hiányérzetünk azzal kapcsolatban, hogy tényleg ennyire nem lehetett előre látni az eseményeket?
Alexis Gougeard profi versenyző volt. Még csak most, márciusban lesz 30 éves, az új csapatához, a VC Rouenhoz szerződve viszont azzá vált, ami tíz évvel ezelőtt volt: amatőrré. A B&B Hotels mintegy húsz másik versenyzőjével együtt decemberben lett csapat- és munkanélküli, amikor Jérôme Pineau, a csapatfőnökük Zoomon bejelentette, hogy ennyi volt.
„Volt egy 1.5 órás Zoom megbeszélésünk, ahol minden versenyző és alkalmazott ott volt. Pineau elmondta, hogy bár Párizs önkormányzata nagy pénz ígért, politikai okokból végül kiszálltak, ő pedig nem tudott új szponzort találni. Szóval mindenki szabadon igazolhatóvá vált, és nyugodtan kereshet magának új csapatot” – mesélte decemberben Eliot Lietaer, aki az elmúlt két idényben volt a csapat versenyzője.
A csapat története 2017-ben kezdődött, és elég csúnyán ért véget. December 8-án bejelentették a csődöt, szinte azonnal megjelentek a felszámolók, a versenyzők és a munkatársak pedig mehettek, amerre láttak. „Amikor meghallottam a hírt, rosszul lettem” – mondta Gougeard, aki ugyan megpróbált csapatot találni, nem járt sikerrel, mindenhol tele voltak már a sorok.
„Ez egy igazi tragédia” – mondja Pascal Chanteur, aki a Profi Kerékpárosok Országos Szövetségének (UNCP) elnöke. „Eddig mindössze öt olyan versenyzőről tudok, aki talált munkát, a többiek pályafutásának úgy tűnik, vége.”
Közük van például a 36 éves Pierre Rolland, aki a csapat egyik kapitánya volt. „Eredetileg úgy terveztem, még egy évet tekerek majd” – mondja Rolland, aki most a L’Équipe-nél dolgozik tanácsadóként.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2020/09/13/2885879.jpg)
Pierre Rolland 2020-ban a Tour de France-on.
Fotó: Getty Images
De hogy mi lett a többiekkel? A csapat 2022-es, 27 fős kerete szó szerint szétszéledt, heten bejelentették a visszavonulásukat az év végével, de többen Gougeard példáját követve amatőrként folytatják tovább.
Gougeard egyébként azóta is a munkaügyi központba jár, ahonnan – nyilván a magyar viszonyokhoz képest más formában – kap némi támogatást, de azt azért elmondta, hogy a karácsonyi időszak nem volt egyszerű számára. A novemberi és a decemberi fizetéseiket csak nemrég kapták meg a versenyzők, a stábot igyekeztek először kifizetni, de aztán jöttek a bonyolultabb ügyek, például azok a versenyzők, akiknek még hosszú évekig élő szerződésük volt a csapattal – ők kártérítést is követelhetnek. A 24 éves Luca Mozzato, aki az Arkéa-Samsichoz tudott csatlakozni a csőd után, például biztos élni fog ezzel, neki 2025-ig volt szerződése a csapattal.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/07/22/3420182.jpg)
Fred Wright, Alexis Gougeard és Jasper Stuyven szökésben a 2022-es Touron.
Fotó: Getty Images
De más problémák is vannak, egy, az ügyet ismerő ügyvéd szerint több versenyző azért kezdett különböző jogi procedúrákba, mert még a szponzorok sem voltak hajlandóak kifizetni nekik azokat a pénzeket, amiket a fotóik felhasználásáért kellett volna. Állítóleg ketten is százezer eurót meghaladó összegű kifizetésre várnak, de csak annyit mondanak nekik, hogy legyenek türelmesek.
De hogy mi történt pontosan? Nos, ezt nem igazán lehet tudni, de a L’Équipe igyekezett bemutatni a csapat (és Pineau) történetén keresztül, hogy min tud elcsúszni egy ilyen történet.
A 43 éves Pineau egyébként azt ígéri, egyszer csak meg fog szólalni az üggyel kapcsolatban. Eddig ugyanis semmit nem mondott, hiába kérdezték meg ezren, hogy mégis hogyan jutottak idáig?
„Túl korai még. De beszélni fogok erről, néhány héten belül tájékoztatok mindenkit” – mondja Pineau. „Bízom benne, hogy még a Párizs-Nizza előtt sor kerül erre (március 5.), mert muszáj lesz, tisztáznom kell néhány dolgot.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2015/06/27/1624738.jpg)
Jérôme Pineau még versenyzőként
Fotó: Panoramic
Nagyon sokan várnak a válaszokra, a versenyzők, a korábbi alkalmazottak és a bringás közvélemény is, Pineau pedig – érthető okokból – szeretné, ha mindenki tudná, hogy a bukásért nem ő egyszemélyben felel, és hogy tényleg mindent megtett azért, hogy megmentse a csapatot.
Henri Le Bobinnec, a csapat ügyvezetője szerint Pineau naivitása, az ambíciói és sokszor a mohósága nagyban hozzájárult ahhoz, hogy így érjen véget a történet.
„Amikor Jérôme ezzel a projekttel fordult hozzánk, komolyan gondolta. Minden készen állt, és működőképes lehetett volna. De türelmetlen lett, és elvakították az ígéretek” – mondta. Pineau sikereket akart, méghozzá gyorsan. „Egy nap megnyerjük a Tour de France-t" – kürtölte tele a médiát a vízióival.
2021-ben járunk. Jérôme Pineau és a testvére, Sébastien óriási szponzor- és támogatóvadászatban van, a sikerek viszont elmaradnak. A gazdasági helyzetük romokban, a covid miatt teljesen kifogytak a tartalékaik, a hiány pedig egyre csak nő, a L’Équipe információi szerint évente több mint kétmillió eurót bukott a csapat.
Aztán jött a segítség, 2021 nyarán Bretagne régió egy 900 000 eurós kölcsönnel támogatta a csapatot, amivel addig is szoros együttműködésük volt.
Pierre Pouliquen, a régió sportért felelős alelnöke is megerősítette: „Minden évben 50 000 eurót adtunk a csapatnak a partnerségi megállapodásunk szerint, mert azt szerettük volna, ha Bretagne is része lesz ennek az egyébként kiváló projektnek. Ezt az összeget is épp ezért adtuk, ez egyébként annak az 1,2 milliós letétnek fedezte a nagyobbik részét, amit a UCI-nak kellett befizetni, a kisebb részt pedig a B&B Hotels állta” – mondta.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2012/01/13/799060.jpg)
Jérôme Pineau
Fotó: Eurosport
De aztán Pineau mert nagyobbat álmodni. Párizsban, egy Didier Quillot nevű üzletember, aki korábban az Orange France telekommunikációs multi vezérigazgatója volt, azután pedig az LFP (Francia Labdarúgóliga) feje lett, teljesen véletlenül imád kerékpározni, egyszer csak úgy döntött, hogy vesz egy kerékpáros csapatot, ahogy egyébként foci csapatokat is szokás venni.
Találkoztak PIneau-val, aki épp – mint rendesen – befektetőket keresett, onnantól pedig éjt nappallá téve együtt dolgoztak, álmodoztak a Tour-győzelemről, a női csapatról, és persze a párizsi/bretagne-i nagycsapatról, menő edzőközponttal, utánpótlás-nevelésről, üzleti modellekről, meg a szokásos pénznyelőkről. Az üzletember felcsapta a telefonkönyvét (bocs, 2023 van, szóval átpörgette a kontaktlistáját), és nekiállt annak, amihez ért: a biznisznek. Megállapodtak a B&B Hotelsszel, de mivel Párizs beleegyezése is kellett, leültek tárgyalni a fővárossal, és talán itt lett igazán nagy a cipő, amit kinézett magának Pineau.
A városi tanács hajlandóságot mutatott az együttműködésre, sőt, a tárgyalások elég jól indultak, úgy nézett ki, hogy évente több mint 10 millió euróval támogatja majd az önkormányzat a csapatot, de valami félrecsúszott, és kiderült, hogy a sporttörvény tiltja ezt. Így lett a tízmillióból először 1,6 millió, utána pedig egy nagy, kövér nulla. A főszponzor pénz nélkül pedig nem igazán tűnt életképes ötletnek. Közben persze a politika is megjelent szereplőként, kiváló játszmázási lehetőségnek tűnt minden, a „másik oldal” által támogatott projekt. Ezt ismerjük.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2020/12/12/2953812.jpg)
Didier Quillot
Fotó: Getty Images
Eközben a különböző cégek a párizsi megállapodáshoz kötötték, hogy beszállnak szponzorként, de egészen a Tour-rajtjáig nem történt semmilyen hivatalos bejelentés.
Bretagne persze semmit nem tudott erről, a bejelentés előtt egy nappal, egy bennfentestől kapták meg sms-ben, hogy új együttműködése lesz a csapatnak, egy lényegesen nagyobb hallal. Teljesen ledöbbentek, úgyhogy nem volt csoda, hogy meg akarták szakítani a kapcsolataikat a csapattal, és szerették volna visszakapni a kölcsönt.
A touros nyüzsgés közben, a július 24-i bejelentéskor kívülről úgy tűnt, Párizs ott van Pineau-ék zsebében.
Ő és Quillot vidáman tervezgették a jövőt a fővárosban (a B&B Hotels szállodai szobáiban), elkezdtek versenyzőket castingolni a projekthez, nyilván brutális fizetésekért – akkor került a képbe Mark Cavendish is. Kibéreltek klubhelyiségeket, rendezvényeket szerveztek, mezeket terveztettek, októberben pedig bemutatták az új BMC-bringákat a csapatnak is.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2019/07/29/2647299.jpg)
Tour de France
Fotó: Getty Images
Pierre Rolland azt mesélte, hogy annyira biztosnak tűnt minden, hogy megkapták az edzésprogramjukat és a soron következő versenyek időpontját is, még senki sem érezte, hogy mekkora a baj.
A háttérben pedig tovább folyt a szponzorvadászat, egy Excel-táblázatból kiderült, hogy 115 különböző céget kerestek meg az ajánlataikkal, köztük pár igazán nagy névvel: Decathlon, Amazon, Leroy Merlin, Casino, Vinci, La Poste, Air France, Bouygues... Sokat mi is ismerünk közülük, némelyiket épp a kerékpársportból. A vállalatok nevéhez megjegyzéseket fűztek, viszont nem sokuk mellett volt pozitív válasz, ahol igen, ott is különböző feltételek teljesüléséhez kötötték a folytatást. Csak sejteni lehet, hogy innen-onnan ezek a cégek is kaptak sms-eket, hogy kétszer is gondolják át, kinek adják a pénzüket.
Mert hogy a végén úgy alakult, hogy a szponzorok nem jöttek. Quillot elmondása alapján összesen 1200 ajánlatot küldtek szét különböző franciaországi vállalatoknak, ami után negyven találkozót hoztak össze, a célegyenesbe pedig mindössze öt-nyolc céggel jutottak el.
„Volt egy sor egyeztetésünk, beszéltünk a költségvetésről, mezeket gyártattunk le” – mesélt az üzletember, de azt már nem akarta elárulni, milyen márkákkal dolgoztak együtt.
„Kifutottunk az időből. Október 15-ig be kellett adni a licenszkérelmet a UCI-nak, de egy ilyen projekthez ez túl rövid idő volt. Sújtott minket a gazdasági és az energiaválság, az infláció. A hirdetők és a szponzorok a marketingköltségvetésüket kezdték el csökkenteni, és mindenki inkább a 2024-es olimpiára kezdett fókuszálni, még akkor is, ha az jóval többe került nekik.”
„Azt már nem is említem, hogy egy olyan profi kerékpáros csapatot kell finanszírozni, amelynek nincsenek televíziós jogai és jegybevétele..." – folytatta Quillot.
Ítéletet nem fogunk mondani, Pineau álláspontját és történetét még nem is hallottuk, de ha összegezni kellene, akkor Patrice Etienne szavait kölcsönöznénk. A Vital Concept tulajdonosa, aki alapítóként még azután is támogatta a csapatot, hogy nem ők voltak a főszponzorok, így foglalta össze a történteket:
„Bonyolult volt a megálmodott gazdasági modell, ez biztos, és mindenki tudja ezt, többek között Pineau is. Talán előbb kellett volna elgondolkodnia, és elfogadni, hogy egy kicsit tovább maradjon a helyén, Bretagne-ban, a nyugalomban, a peloton legnagyobb és leggazdagabb csapatainak árnyékában. Nyilván van mindenkiben némi keserűség.”
Forrás: L’Équipe
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-de5031ce-4074-491f-a474-2672824b033b-68-310-310.jpeg)