Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Balesetezett, újra kellett éleszteni, kómába került a Jumbo-Visma versenyzője

Nagy Benjámin

Publikálva 12/09/2023 - 18:53 GMT+2

Miközben a Jumbo a Vueltán Valter Attilával a csapatban az összetett győzelemért harcol Sepp Kuss-szal, Jonas Vingegaard-ral és Primoz Rogliccsal, míg Wout van Aert vasárnap megnyerte a brit körversenyt, sajnos messze nem olyan hír érkezett kedden, ami ezekre fordítaná a figyelmet. Nathan Van Hooydonck ugyanis belgiumi otthonában vezetés közben rosszul lett, balesetezett és kómába került.

Nathan Van Hooydonck

Fotó: AFP

A Sporza információi szerint a 27 éves belga a brit körről hazament, kedd reggel pedig autóba ült Kalmthout városában.
Az anyósülésen utazott mellette a terhes felesége. Az egyik kereszteződésnél várakozva Van Hooydonck rosszul lett, majd a gázpedált nyomva egyenesen áthajtott.
A rendőrség tájékoztatása szerint Van Hooydonck szívrohamot kapott, és egyből újra kellett éleszteni őt. A gyors beavatkozásnak – a rendőrség defibrillátor-készülékét használta egy közelben lévő ápoló – köszönhetően megmentették az életét, majd az antwerpeni kórházba szállították.


Az orvosok elővigyázatosságból mesterséges kómába helyezték, majd kedd délután felébresztették. Az állapota a jelenlegi hírek alapján stabil és reményt keltő, a vizsgálatok szerint agykárosodást nem szenvedett.
A felesége nem sérült meg. A balesetben öt jármű volt érintett, három személy, köztük egy kisgyermek kisebb horzsolásokat, ütéseket szenvedett.
Van Hooydonck ebben a szezonban második lett a Kuurne-Brüsszel-Kuurnén, végigtekerte a Tour de France-t, és indult volna a jövő heti Európa-bajnokságon.
A Jumbo-Visma a közösségi médiában megköszönte a támogató üzeneteket, és amint további információk érkeznek a belga állapotáról, azokról egyből beszámol majd.
Mindeközben a Vueltán az egyik legjobb barátja, Jonas Vingegaard neki ajánlotta a győzelmét, Valter Attila pedig arról nyilatkozott az Eurosportnak, hogy az utolsó emelkedő megkapták a hírt, hogy Van Hooydonck felébredt a kómából, ami plusz motivációt adott nekik.
picture

Valter Attila: "Nathan miatt nagyon akartuk ezt a mai szakaszt"

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés