A budapesti vb-ről lemarad, az olimpiával már nem számol - bizonytalan a magyar judós jövője

A budapesti cselgáncs-világbajnokságról lemaradó Tóth Krisztián a szakmai stábjával közösen hoz majd döntést az állapota és a formája alapján arról, hogy folytatja-e a pályafutását, illetve ha igen, mikor lép újra tatamira, a Los Angeles-i olimpiával azonban nem számol.

Tóth Krisztián ipponnal vereséget szenvedett. Magyarország kiesett a cselgáncs csapatversenyében

Videó forrása: Eurosport

Az ötkarikás bronzérmes, világbajnoki második, illetve harmadik helyezett versenyző csütörtökön a közmédiában először arról beszélt, hogy milyen sérülés miatt kell kihagynia a jövő pénteken kezdődő hazai vb-t. Emlékeztetett rá, hogy 2016-ban rotátorköpeny-szakadást szenvedett a vállában és "az azóta eltelt tíz év sem tett jót".
"Nagyon régóta szenvedek vele, de preventív jellegű gyógytornával karban tudtuk tartani, illetve majdnem tíz évet kibírt" - mondta Tóth Krisztián, majd úgy folytatta, "túlzás lenne azt állítani, hogy mindig kiújul" a sérülése, genetikailag szerencsés, mert két csavarral egy tízéves karriert végig tudott csinálni küzdősportban. Ugyanakkor, amikor előjön a probléma, makacs gyulladással jár, nehézkesen tudja emelni a karját.
"Jövök most már kifele belőle. Az a fajta gyulladás, amit említettem, már szerencsére nincs benne, voltaképpen teljes a mozgástartományom, mágnesezni kell, meg sokat gyógytornázni" - árulta el.
A visszatérését illetően úgy fogalmazott: ez a szakmai stábbal együtt meghozott döntés lesz és az általános állapotától, illetve a formájától függ majd.
"Közös megegyezés, megállapodás alapján fog történni, átrágjuk, hogy milyen kedvem van, milyen állapotban vagyok, van-e effektív értelme annak, hogy egy nagyon erős sportolói karriert folytassak. És akkor majd ez ügyben nyilatkozni fogunk a későbbiekben" - mondta.
picture

Tóth Krisztián megnyerte a bronzmérkőzését

Videó forrása: Eurosport

Azzal viszont már nem számol - ismételte meg korábbi kijelentését -, hogy ott lesz a Los Angeles-i olimpián.
"Nincs a tervek között. Ha jól emlékszem, talán már a párizsi előtt is lenyilatkoztam, hogy még egy olimpiai ciklust nem tervezek. Harmincegyet töltöttem idén, nagyon régóta benne vagyok a küzdősport élbolyában, azon belül is a felnőtt élbolyban, szerintem több mint tíz éve top 10-es versenyző vagyok a 90 kilogrammban. A Los Angeles-i ötkarikás játékok már nagyon messzinek tűnnek" - magyarázta.
Kitért rá, hogy két gyermeke van, főiskolát végzett a sportpályafutása mellett, igyekszik elhelyezkedni a civil életben.
"Amikor már nem kifejezetten egy adott dolgon van a fókusz, egyre nehezebb" - mondta, azzal kiegészítve, hogy a regenerálódás jelenti számára a legnagyobb nehézséget.
Fájó pontnak nevezte, hogy nem indulhat a hazai vb-n, ugyanakkor szerencsésnek tartja magát, hogy korábban ifjúsági korúként egyszer, majd felnőttként kétszer, 2017-ben és 2021-ben versenyezhetett világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában. Utóbbi alkalommal bronzérmet nyert. Akárcsak az az évi tokiói olimpián. A felnőtt vb-ezüstje 2014-ből, Cseljabinszkból van.
Az idén 90-ről 100 kilóra váltó Tóth Krisztián úgy véli, a budapesti vb-n hazai részről Pupp Rékának (52 kg) és Özbas Szofinak (70 kg) van a legkomolyabb éremszerzési esélye, de hozzátette: "lehetnek meglepetések is".
(MTI)
Borítókép: Tóth Krisztián a magyar cselgáncsválogatott edzésén a Megyeri úti jégcsarnokban 2025. április 29-én. MTI/Bodnár Boglárka
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés