Magyar arany a cselgáncs-Eb-n: ipponnal nyerte a döntőt Özbas Szofi

Cselgáncs Eb - Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Özbas Szofi

Fotó: Getty Images

A 23 éves magyar dzsúdós egész nap parádésan versenyzett: a dán Laerke Olsent, a tokiói olimpián harmadik holland Sanne van Dijkét, a brit Kelly Petersen Pollard-t, a tavalyi Eb-n harmadik spanyol Ai Tsunoda Roustantot győzte le.
Aztán következett a mindössze 20 éves portugál Taís Pina elleni elődöntő, amelyben szintén a 63 kilóban vb- és Eb-harmadik magyar dzsúdós akarata érvényesült, és végül másfél perc elteltével ipponnal győzött.
A késő délutáni programban rendezett fináléban a párizsi olimpia után súlycsoportot váltott, idén már két Grand Slam-viadalon is aranyérmes Özbas Szofi számára a tavalyi Európa-bajnokságon második görög Eliszavet Telcidu következett. Mindkét cselgáncsozó alacsonynak, de roppant erősnek számít súlycsoportjában, eleinte ezért is csak keresték egymáson a fogást, és nagyon "mélyen dolgoztak".
Telcidu fél perc elteltével csípődobással próbálkozott, de ez nem volt érvényes. Özbas behajolás miatt intést kapott, de ez nem zavarta meg, és amikor alig másfél perc volt hátra, kis híján ippon értékűen kontrázott, de akciójára végül vazaarit kapott. A lendület megmaradt a nap végére is, hiába jött a görög: 38 másodperc volt hátra, amikor villámgyorsan érkező, tíz másodpercig tartó leszorítással ipponnal Özbas győzött.
Ez a magyar cselgáncssport történetének 19. Eb-aranya, ezt megelőzően Karakas Hedvig nyert 2020-ban női 57 kilogrammban.

Eredmények:

női 70 kg, Európa-bajnok:
ÖZBAS SZOFI
2. Eliszavet Telcidu (Görögország)
3. Lara Cvjetko (Horvátország) és Aleksandra Andric (Szerbia)
férfi 81 kg, Európa-bajnok:
Timur Arbuzov (Oroszország)
2. Tato Grigalasvili (Georgia)
3. Matthias Casse (Belgium) és Zelim Tckajev (Azerbajdzsán)
Ungvári Attila és Tóth Botond helyezetlen.
férfi 90 kg, Európa-bajnok:
Christian Parlati (Olaszország)
2. Maxime-Gael Ngayap Hambou (Franciaország)
3. Murad Fatijev (Azerbajdzsán) és Ivajlo Ivanov (Bulgária)
Özbas Szofi szerezte a magyar cselgáncssport történetének 19. Európa-bajnoki aranyérmét. Ezen túl még 30 ezüstből és 56 bronzból áll az eddigi kontinensviadalok magyar éremtermése.
picture

Nézd meg, hogyan lett ezüstérmes Tóth Krisztián a bakui Grand Slamen

Videó forrása: Eurosport

Az eddigi Eb-k magyar érmesei:

aranyérmek (19):
Tuncsik József (63 kg, 1976, Kijev)
Csák József (60 kg, 1986, Belgrád)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1986, Belgrád)
Tolnai László (open, 1990, Frankfurt)
Nagy Zsuzsa (65 kg, 1991, Prága)
Csősz Imre (open, 1995, Birmingham)
Hajtós Bertalan (81 kg, 1998, Oviedo)
Ungvári Miklós (66 kg, 2002, Maribor)
Braun Ákos (73 kg, 2005, Rotterdam)
Hadfi Dániel (100 kg, 2007, Belgrád)
Ungvári Miklós (66 kg, 2009, Tbiliszi)
Joó Abigél (78 kg, 2010, Bécs)
Mészáros Anett (70 kg, 2010, Bécs)
Ungvári Miklós (66 kg, 2011, Isztambul)
Joó Abigél (78 kg, 2012, Cseljabinszk)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2013, Budapest)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2014, Montpellier)
Karakas Hedvig (57 kg, 2020, Prága)
Özbas Szofi (70 kg, 2025, Podgorica)
ezüstérmek (30):
Szabó Ferenc (65 kg, 1977, Ludwigshafen)
Varga Imre (+95 kg, 1978, Helsinki)
Varga Imre (+95 kg, 1980, Bécs)
Nagysolymosi Sándor (71 kg, 1981, Debrecen)
Ozsvár András (open, 1982, Rostock)
Fogarasi Dénes (78 kg, 1984, Liege)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1985, Hamar)
Parragh Katalin (48 kg, 1988, Pamplona)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1989, Helsinki)
Parragh Katalin (48 kg, 1990, Frankfurt)
Zsoldos Zsolt (78 kg, 1990, Frankfurt)
Csák József (65 kg, 1991, Prága)
Pekli Mária (56 kg, 1996, Hága)
Csák József (66 kg, 2000, Wroclaw)
Kovács Antal (100 kg, 2004, Bukarest)
Ungvári Miklós (66 kg, 2005, Rotterdam)
Hadfi Dániel (100 kg, 2006, Tampere)
Ungvári Miklós (66 kg, 2008, Lisszabon)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2009, Tbiliszi)
Bor Barna (+100 kg, 2010, Bécs)
Ungvári Miklós (66 kg, 2010, Bécs)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2010, Bécs)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2011, Isztambul)
Bor Barna (+100 kg, 2011, Isztambul)
Bor Barna (+100 kg, 2012, Cseljabinszk)
Karakas Hedvig (57 kg, 2015, Baku)
Tóth Krisztián (90 kg, 2016, Kazany)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2016, Kazany)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2018, Tel-Aviv)
Tóth Krisztián (90 kg, 2024, Zágráb)
bronzérmek (56):
Dávid Tamás (1962, Essen)
Szabó Ferenc (63 kg, 1971, Göteborg)
Ipacs László (80 kg, 1972, Voorburg)
Varga Imre (open, 1974, London)
Petrovszki Mihály (+93 kg, 1976, Kijev)
Tuncsik József (65 kg, 1978, Helsinki)
Molnár Károly (71 kg, 1978, Helsinki)
Varga Imre (open, 1978, Helsinki)
Kiss Endre (86 kg, 1979, Brüsszel)
Varga Imre (+95 kg, 1979, Brüsszel)
Gelencsér Imre (65 kg, 1980, Bécs)
Gyáni János (86 kg, 1981, Debrecen)
Ozsvár András (open, 1981, Debrecen)
Molnár Lajos (95 kg, 1982, Rostock)
Ozsvár András (+95, 1982, Rostock)
Gyáni János (86 kg, 1986, Belgrád)
Bujkó Tamás (65 kg, 1987, Párizs)
Tolnai László (open, 1988, Pamplona)
Csák József (65 kg, 1989, Helsinki)
Zsoldos Zsolt (78 kg, 1989, Helsinki)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1990, Frankfurt)
Wágner József (60 kg, 1991, Prága)
Kovács Antal (95 kg, 1992, Párizs)
Kovács Antal (95 kg, 1993, Athén)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1994, Gdansk)
Csősz Imre (+100 kg, 1998, Oviedo)
Csizmadia Zoltán (open, 2001, Párizs)
Kovács Antal (100 kg, 2002, Maribor)
Kovács Antal (100 kg, 2003, Düsseldorf)
Kovács Antal (open, 2004, Budapest)
Kosztolánczy György (open, 2004, Budapest)
Mészáros Anett (70 kg, 2005, Rotterdam)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2008, Lisszabon)
Braun Ákos (73 kg, 2008, Lisszabon)
Karakas Hedvig (57 kg, 2009, Tbiliszi)
Ungvári Attila (73 kg, 2010, Bécs)
Karakas Hedvig (57 kg, 2010, Bécs)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2012, Cseljabinszk)
Joó Abigél (78 kg, 2013, Budapest)
Bor Barna (+100 kg, 2013, Budapest)
Ungvári Miklós (73 kg, 2014, Montpellier)
Krizsán Szabolcs (81 kg, 2014, Montpellier)
Tóth Krisztián (90 kg, 2014, Montpellier)
Joó Abigél (78 kg, 2014, Montpellier)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2015, Baku)
Gercsák Szabina (70 kg, 2016, Kazany)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2017, Varsó)
Joó Abigél (78 kg, 2017, Varsó)
Ungvári Attila (81 kg, 2019, Minszk)
Pupp Réka (52 kg, 2021, Lisszabon)
Tóth Krisztián (90 kg, 2021, Lisszabon)
Özbas Szofi (63 kg, 2022, Szófia)
Ungvári Attila (81 kg, 2022, Szófia)
Tóth Krisztián (90 kg, 2023, Montpellier)
Pupp Réka (52 kg, 2024, Zágráb)
Pongrácz Bence (66 kg, 2024, Zágráb)
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés