A judo-szövetség elnöke szerint több éremre is esélyes a magyar csapat a budapesti világbajnokságon

Cselgáncs-vb - Tóth László, Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke szerint a megfiatalított válogatott több éremre is esélyes a június 13-án kezdődő világbajnokságon, amelyen hat-nyolcezer nézőre számít a Papp László Budapest Sportarénában.

Nehéz helyzetben, a hajrában fordítva nyert az első körben Vég Zsombor

Videó forrása: Eurosport

Tóth László - aki egyben az európai szövetség elnöke is - kedden a felnőtt és az utánpótlás válogatottak UTE Megyeri úti Jégcsarnokában tartott keretedzésére időzített sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy Budapest 2017 és 2021 után már harmadszor rendezhet cselgáncs-világbajnokságot. Hozzátette: az idei lehet minden idők legnépesebb és legmagasabb színvonalú vb-je. A szervezők helyzetét szerinte megkönnyíti, hogy már rendelkeznek megfelelő tapasztalattal, ugyanakkor idén már nem kell olyan szigorú egészségügyi előírásoknak megfelelniük, mint amilyennek a koronavírus-járvány idején, 2021-ben.
Az elnök utalt rá, hogy a közelmúltban generációváltás ment végbe a válogatottnál, ennek fényében különösen biztatónak találja, hogy a megfiatalított csapat egy aranyérem mellett két ötödik és egy hetedik helyezést ért el a montenegrói Podgoricában múlt héten rendezett Európa-bajnokságon.
"Felszálló ágban lévő, fiatal csapatunkban benne van, hogy a versenyzőink az utánpótlásszintről kiindulva komoly eredményt érjenek el, és akár több érmet is szerezzenek" - fogalmazott Tóth, aki arra számít, hogy a régi generációból a 2021-es budapesti vb-n bronzérmes, ám az idei Eb-ről betegség miatt hiányzó Tóth Krisztián is indul majd a magyar fővárosban.
Bor Barna, a közelmúltban kinevezett szövetségi kapitány elvárását - az egy érmet és két pontszerző helyezést - Podgoricában sikerült túlteljesítenie a magyar válogatottnak, hiszen Özbas Szofi aranyérmes, Gyertyás Róza és Szegedi Dániel ötödik, míg Pupp Réka hetedik lett. A szakvezető arra számít, hogy a vb-n Tóth Krisztián mellett sérüléséből felépülve a junior világbajnok Sáfrány Péter, valamint a műtéten átesett Vég Zsombor is ott lesz a tatamin a minimum 18 fős magyar csapatban, amelynek a létszáma - rendező országként - akár kettő-négy fővel bővülhet is. Bor Barna a sérülések és betegségek miatt egyelőre konkrét elvárást nem fogalmazott meg, azt viszont elmondta, hogy a világbajnokságig előbb az asztanai Grand Slam-verseny, a zalaegerszegi országos bajnokság, majd két külföldi edzőtábor - előbb a spanyolországi Benidormban, majd a németországi Kienbaumban - vár a magyar kerettagokra.
Toncs Péter, Özbas Szofi edzője elmondta, a friss Európa-bajnok azért nem vett részt a sajtóeseményen, mert már korábban egyeztetett pihenését tölti külföldön. Hozzáfűzte: Szofinak jót tett a súlycsoportváltás - 63 helyett már 70 kilogrammban indult -, és mivel nem kellett fogyasztania, ez akkora plusz tartalékot adott neki, hogy viszonylag rosszabb állapotban is tudott meccseket nyerni. Felhívta a figyelmet arra, hogy Özbas Szofi az új súlycsoportjában már 17 mérkőzés óta veretlen, ráadásul eközben a győzelmeit tíz különböző technikával érte el és újoncként már a 14. helyre jött fel világranglistán, bár ezzel még nem lesz kiemelt a budapesti vb-n.
Kovács Antal, az MJSZ szakmai alelnöke még Szegedi Dánielt emelte ki a fiatalok közül, aki szerinte akár az éremre is esélyes lehet a 2028-as, Los Angeles-i olimpián. Az Eb-n ötödik Szegedi elmondta, úgy érezte, sokkal több volt benne Podgoricában. Szerinte a hazai közönség előtt húsz százalékkal többet tud nyújtani és a szurkolói támogatást a vb-n egy éremmel szeretné meghálálni.
picture

Párizs 2024 - A cselgáncsozó Pupp Réka ismét ötödik lett

Videó forrása: Eurosport

(MTI)
Borítókép: Vég Zsombor a magyar cselgáncsválogatott edzésén a Megyeri úti jégcsarnokban 2025. április 29-én. MTI/Bodnár Boglárka
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés