Bojkottálják az ukránok a budapesti vb-t, mert a fehéroroszok használhatják a szimbólumaikat
Ukrajna nem vesz részt a budapesti cselgáncs-világbajnokságon, tiltakozásul amiatt, hogy a sportági világszövetség (IJF) engedélyezte a fehéroroszoknak az állami szimbólumok újbóli használatát.
Yelyzaveta Lytvynenko ukrán cselgáncsozó 7. lett a párizsi olimpián
Fotó: Getty Images
Az IJF végrehajtó bizottsága néhány napja döntött amellett, hogy a fehéroroszok június elsejétől indulhatnak nemzetközi versenyeken – a budapesti vb-n is –, úgy, hogy ismét viselhetik nemzeti címerüket, használhatják zászlajukat és himnuszukat.
Az ukrán cselgáncsszövetség bojkott-határozatáról a TASZSZ orosz állami hírügynökség adott hírt csütörtökön. A moszkvai ismertető szerint Kijev közleményben tudatta: "Nem küld hivatalos nemzeti csapatküldöttséget a világbajnokságra, mivel határozottan elítéli az IJF döntését, amelyet ellentétesnek tart az igazságosság, a felelősségvállalás és a szolidaritás alapelveivel a globális sportmozgalomban".
A nemzetközi szövetség 2022 szeptemberében eltiltotta az ukrajnai háborúban Oroszországot támogató Fehéroroszország sportolóit a nemzetközi versenyeken való részvételtől, 2023 áprilisában viszont engedélyezte az oroszok és a fehéroroszok számára egyaránt, hogy az IJF égisze alatt egyénileg, semleges sportolóként versenyezzenek.
A budapesti világbajnokságot június 13. és 20. között rendezik a Papp László Budapest Sportarénában.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés