Tanulság: Ha forma-1-es pilóta vagy, ne utazz pizsamában, mert lekapcsolnak a határon

A japán Forma-1-es pilóta, Yuki Tsunoda elmondta, hogy pizsamára hajazó ruhájában hallgatták ki több órán át az Egyesült Államok határőrei, mielőtt beengedték az országba a hétvégi Las Vegas-i Nagydíjra.

Yuki Tsunoda

Fotó: AFP

Nem sokon múlt, hogy az amerikai határőrök hazaküldték Yuki Tsunodát, aki a hétvégi Las Vegas-i Nagydíjra érkezett az Egyesült Államokba.
A japán pilótát órákon át faggatták a határőrök, pedig minden létező irata megvolt, és korábban sem volt semmilyen problémája a belépéssel, úgyhogy nem nagyon értette a dolgot.
A 24 éves pilóta elmesélte az újságíróknak, hogy nem sokon múlt, hogy még a verseny előtt cuccolhat haza.
"Szerencsére azért néhány megbeszélés után beengedtek az országba" – mondta, majd hozzátette, hogy az a néhány megbeszélés az inkább egy hosszas vita volt.
Majdnem hazaküldtek. De most már minden oké, szerencsére itt vagyok.
"Eléggé csodálkoztam ezen, eleve azon, hogy megállítottak, és hogy ennyi ideig tartott kideríteni, hogy mi a helyzet. Talán nem volt több 2-3 óránál, de azért úgy éreztem, elég hosszúra nyúlt így az utazás" - mondta Tsunoda.
Az RB pilótáját bekísérték egy kihallgatószobába, teljesen egyedül, még a fiziója se mehetett vele, sőt, telefonálni sem hagyták.
"Fel akartam hívni a csapatot vagy a Forma-1-et, hogy segítsenek már, de nem csinálhattam semmit" - mondta, majd hozzátette, hogy azért van egy erős tippje, miért szaladt bele ebbe a kellemetlen szituációba.
Jó, egy pizsamaszerű ruha volt rajtam, szóval talán nem pont úgy néztem ki, mint egy Forma-1-es pilóta...
"Elég kemények voltak velem, de inkább nem mondtam semmit, nehogy még nagyobb bajba sodorjam magam" - mondta.
Las Vegasban a versenyhétvége a megszokottól eltérően alakul, helyi idő szerint csütörtök késő este rendezik a szabadedzéseket, pénteken hasonló időpontokban a harmadik gyakorlást, valamint a rajtsorrendről döntő időmérőt, szombaton éjszaka pedig a villanyfényes futamot.
Ez azt jelenti, hogy Európában, így Magyarországon is hajnali és kora reggeli időpontokban lehet élőben követni a vegasi eseményeket. Az időmérő edzés szombat reggel 7 órakor, a futam pedig vasárnap szintén 7 órakor kezdődik majd.
Forrás: The Guardian, MTI

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés