A versenyzőknél kezd betelni a pohár, elegük van az FIA-ból
Publikálva 21/11/2024 - 10:32 GMT+1
George Russell a Las Vegas-i Nagydíj előtt elmondta: a pilótákat meglepte a versenyigazgató Niels Wittich azonnali menesztése, és többek között az ehhez hasonló, hirtelen döntések vezetnek ahhoz, hogy elégedetlenek az FIA működésével. A brit szerint jóval nagyobb átláthatóságra lenne szükség, és nem utolsósorban arra, hogy a pilóták véleményét is figyelembe vegyék a döntéseknél.
George Russell nyílt kritikát fogalmazott meg az FIA-val kapcsolatban - Clive Rose
Fotó: AFP
A hétvégi Las Vegas-i verseny előtt komoly kritikát kapott az FIA vezetősége.
Brazília után két hét szünet következett a Forma-1-ben, de így is volt miről beszélni a sport kapcsán. A múlt héten ugyanis bejelentették, hogy távozik a posztjáról Niels Wittich versenyigazgató, mivel új kihívások foglalkoztatják. Bár a közlemény egyértelműen arra utalt, hogy a szakember kezdeményezte a távozását, nem sokkal később maga az érintett tisztázta, hogy inkább kirúgásról volt szó.
A döntés meglepetésként érte a Forma-1-es csapatokat is, hiszen három futammal a szezon vége előtt – úgy, hogy még az egyéni és a konstruktőri bajnokság sem dőlt el – minimum kockázatos lépés új embert kinevezni egy ennyire fontos pozícióba. Erről beszélt a vegasi hétvégén George Russell, aki ráadásul nem csak a saját nevében nyilatkozott, hiszen a pilóták szakszervezetének (GPDA) ő az elnöke.
„Egyértelműen nem tudtunk róla. Szerintem ez mindenkit meglepett. Most pokoli nyomás nehezedik az új versenyigazgatóra. Három futam van már csak hátra… Versenyzőként sokszor úgy érezzük, hogy ezeket az információkat mi tudjuk meg a legkésőbb. Pedig amikor közvetlenül érint minket, jó lenne, ha minket is bevonnának, hogy legalább megértsük, hogyan születnek meg ezek a döntések.”
Russell azt is elmondta, hogy ebben a tekintetben egységesek a versenyzők, és mindannyian nagyobb átláthatóságot várnának az FIA részéről. Wittich távozása kapcsán hozzátette: bár sok pilóta nem értett egyet a döntéseivel, vannak olyan helyzetek, amiket nem lehet azzal megoldani, hogy kirúgnak valakit és új embert ültetnek a helyére.
Wittich helyét a portugál Rui Marques veszi át, aki a Forma-2-es és a Forma-3-as futamokon volt versenyigazgató ezt megelőzően.
„Meglátjuk, mit hoz majd az új éra, de minden változás azzal jár, hogy egyet vissza kell lépni, mielőtt kettőt lépnél előre” – magyarázta a versenyző, aki elismerte: nem teljes most a bizalmuk az FIA irányába.
„Szerintem, ha meghallgatnának minket, és a tapasztalatainknak, a kéréseinknek megfelelő változások lennének, akkor ez a bizalom emelkedne” – mondta. „Most viszont szerintem vannak olyan versenyzők, akiknek elegük van az egész helyzetből. Ráadásul bizonyos mértékben úgy tűnik, hogy a rossz irányba tartunk.”
Russell egyébként azt is sérelmezte, hogy az FIA egyáltalán nem reagált a GDPA nyílt levelére, amelyben a káromkodásra vonatkozó szabályokat kritizálták.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés