Minden adott lenne az átütő sikerhez, mégis rémálomba fordulhat az Aston Martin szezonja az F1-ben
Frissítve 02/03/2026 - 09:21 GMT+1
Világszínvonalú vadonatúj infrastruktúra, stabil anyagi háttér, minden idők legjobb tervezője és immár gyári státusz – mindezek ellenére produkálhatja az év legnagyobb égését az Aston Martin az F1-ben. Nagyban ludas ebben a Honda félresikerült motorja, de messze többről van szó ennél.
Ha kerékpár, akkor Eurosport! Kövesd velünk a bringás szezont elejétől a végéig!
Videó forrása: Eurosport
Közhely, de igaz a Forma-1-ben, hogy a nagy szabályváltozások mindig esélyt kínálnak arra a középcsapatoknak, hogy betörjenek az élmezőnybe. Márpedig az idei átalakulásnál, ahol egyszerre változnak a hajtásláncokra, a karosszériára és az aerodinamikára vonatkozó előírások, ez hatványozottan igaz lehetne.
Megalapozottan várhattuk azt, hogy az Aston Martin lesz az a csapat, amelyik megérkezhet a legnagyobbak közé – ha ugyanis a hátteret nézzük, már régóta nem közép-, hanem topcsapatként kell tekinteni rájuk, az előző évek eredményei ide vagy oda.
Amióta ugyanis Lawrence Stroll felvásárolta az egykori Force Indiát és neki köszönhetően átalakult Aston Martinná a gárda, a kanadai milliárdos elképesztő beruházásokba kezdett. Mostanra az egykor Jordan néven debütált silverstone-i istálló rendelkezik a legmodernebb, legszínvonalasabb infrastruktúrával, megújult a teljes gyár és technológiai központ, beleértve a szélcsatornát is.
Az építkezés pedig szakemberek frontján is zajlott a háttérben, idősebb Stroll számos nagy koponyát átcsábított más alakulatoktól, kezdve például Dan Fallowsszal, aki a Red Bulltól érkezett technikai igazgatónak. A legnagyobb fogás persze Adrian Newey, aki a Forma-1 történetének legsikeresebb tervezője, világbajnok autók sora fűződik a nevéhez a kilencvenes évektől kezdve a Williamsnél, a McLarennél, majd a Red Bullnál is.
Ráadásul komoly ugrást vártak attól is, hogy a történetük során először nem ügyfél-, hanem gyári csapat lesznek: az ő partnerükként tér vissza ugyanis gyári szinten motorgyártóként a Honda (amely a "kiszállása" után tulajdonképpen fél lábbal így is az F1-ben maradt a Red Bull oldalán, de ez egy külön történet). Magyarán: minden adott lehetne ahhoz, hogy az Aston Martin tényleg csatlakozzon a McLaren, Mercedes, Red Bull, Ferrari kvartetthez.
Ehhez képest nem túlzás kijelenteni, hogy a tesztidőszak legkellemetlenebb meglepetését szolgáltatta az Aston. Késve érkeztek meg az első tesztre, messze a legkevesebb kört teljesítették a három kollektív gyakorlás során – ami különösen nagy szó annak fényében, hogy a Williams egy az egyben kénytelen volt kihagyni a barcelonai bejáratást –, súlyos megbízhatósági gondokkal küszködtek, nem mellesleg kínosan lassúnak is tűnt az egyébként Newey-ra jellemző módon radikális megoldásokkal operáló AMR26-os.
Természetesen a tesztekből sosem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de jelen pillanatban azt sem lehet kizárni, hogy az Aston Martin kezdi meg sereghajtóként a 2026-os évadot – és ebbe beleszámítottuk már a teljesen új csapatként most debütáló Cadillacet is –, ami az évtized legnagyobb blamája lehet a Forma-1-ben.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/03/02/image-daf45ce7-ecbf-4e25-87a7-e50f49db0253.jpeg)
Aston Martin AMR26
Fotó: From Official Website
Mi lehet az oka ennek a pofonnak? Kézenfekvő elsőként a Hondára mutatni, a japánok ugyanis már az autó pályára gurulása előtti hetekben is elismerték: hátrányban vannak és nehézségeik adódtak az új hajtáslánc fejlesztésével.
A tesztek alapján kijelenthető, hogy ez még visszafogott megfogalmazás: jól mutatja a helyzetet, hogy miután az utolsó előtti napon Fernando Alonso alatt leállt az autó Bahreinben, és a Honda akkumulátorproblémákat azonosított az erőforrásban, a hátralévő bő egy napban mindössze hat installációs kört tudtak megtenni. Ráadásul a Honda azóta elárulta, hogy "abnormális rezgéseket" észleltek, ez károsította az akkumulátort, de a jelek szerint ezt a problémát nem tudják egyetlen alkatrész kijavításával orvosolni, azaz huzamosabb ideig szenvedhetnek a jelenségtől.
A Honda-motor nyilvánvalóan kulcsszerepet játszik a küszködésben, de ennél azért többről van szó. Maga az autó sem tűnik túl ütőképesnek, a pilóták tapadáshiányra panaszkodtak, ami azt jelzi, hogy aerodinamikailag is van mit behozniuk. Ráadásul állítólag a motorral kapcsolatos nehézségekre rátesz egy lapáttal, hogy Newey szokásához híven szűkre szabta az erőforrás hűtését.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/03/01/image-ef061907-5c68-4271-9ebd-ab9234d2ab3c.jpeg)
Adrian Newey Aston Martin
Fotó: From Official Website
Beszédes az is, hogy a nagy szakember-igazolások után már megkezdődött egyfajta kiáramlás is az Astontól: az említett Fallows például nem sokkal Newey bejelentése után távozott is tőlük. Ami viszont a leginkább jelzi, hogy valami nincs rendben a Stroll-féle alakulatnál, hogy egy éven belül három csapatfőnök irányította a gárdát – ráadásul jelenleg Newey tölti be ezt a pozíciót is, amely teljesen idegen a mérnöktől, és az említett késés a barcelonai tesztről arról árulkodik, hogy néhány alapvető nulladik lépést sem sikerült a vezetésével megugrania az istállónak.
Persze lehet mondani, hogy hátrányból indult azzal az Aston, hogy Newey a Red Bulltól való távozása után csak tavaly márciusban csatlakozhatott az Aston Martinhoz, azaz akkor állhatott munkába, amikor a többi csapat már két hónapja tervezte-fejlesztette-tesztelte a 2026-os modellt. Ezt a lebőgést azonban nehéz lenne csak erre fogni, érezhetően rendszerszintű problémákra vezethető vissza a jelenlegi küszködés.
Leírni ugyanakkor nem kell a teljes szezonra, pláne nem a teljes új érára őket. Newey és Alonso is hangsúlyozta, hogy elsődlegesen azt tartották szem előtt az AMR26-os tervezésekor, hogy jól lehessen fejleszteni, azaz bőven lehet fejlődési potenciál a versenygépben. Nem beszélve a Hondáról, bár nekik időbe telhet a problémák orvosolása – ahogy egy évtizeddel ezelőtt a McLaren oldalán is évekbe telt az, hogy aztán már a Red Bull-lal együttműködve felérjenek a csúcsra.
Egyelőre azonban gyári státusz ide, Newey személye oda, korlátnak lehetőségek emide, fejlesztési potenciál amoda, az Aston Martin teljesítmény terén nem igazolta azt, hogy helye lenne a Nagy Négyes mellett az élbolyban. Az pedig már csak egy mellékszál, hogy vajon mikor válik a nagyközönség számára is láthatóvá a csapaton belüli frusztráció – mindenekelőtt a Hondával anno a McLarennél már egyszer megégő Alonso révén…
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Lando Norris túljutott az őt bénító kishitűségen, világbajnok lett és bebizonyította magának, hogy képes legyőzni akár a legjobbakat is
- A korábbi F1-es versenyző szerint a Mercedes és George Russell a 2026-os szezon egyik favoritja, de esélyes a Ferrari, a McLaren és Verstappen is
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés