Molnár Attila a reményfutamba került 400 méteren

Párizs 2024 - Molnár Attila a reményfutamba került vasárnap 400 méteren a párizsi olimpián.

Molnár Attila kritikusan nyilatkozott

Fotó: AFP

Molnár Attila 400 méteren a reményfutamba került.
A Ferencváros futója, Molnár Attila egyike volt annak az öt magyar atlétának, aki teljesítette az olimpiai szintet és nem világranglistáról jutott ki a francia fővárosba. A tavalyi budapesti világbajnokságon 44.84 másodpercre javította saját országos csúcsát és lett elődöntős, valamint tagja volt a szintén rekorddöntő 4x400-as vegyes és férfi váltónak is.
Jó sorozatát idén folytatta, a márciusi fedett vb-n az ötödik helyen végzett, a júniusi Európa-bajnokságon pedig szintén döntőt futott és hatodik lett.
A 400 méteren - akárcsak 200-on - mindenki legalább kétszer rajthoz állt, a hat előfutamból ugyanis az első három helyezettek jutottak az elődöntőbe, a többiek a másnapi reményfutamba kerültek.
Molnár a négyes pályán kapott helyet, és nem sikerült beleszólnia a továbbjutó helyek sorsába, a célegyenesbe fordulva leszakadt a leggyorsabbaktól és 45.24 másodperccel hatodikként ért célba. A futamot az amerikai Michael Norman nyerte 44.10-zel.
Molnár Attila azzal kezdte futása után, hogy szerinte nem igazságos az új, vigaszágos rendszer, és az se, hogy így van, aki eggyel kevesebbet fut, mint a többiek.
"Ha továbbjutok holnap, eggyel több futással a lábamba fogok odaállni az elődöntőhöz, ami egy cseppet sem fair" - jelentette ki, hozzátéve, az új lebonyolítás szerint van aki taktikázik, és eleve a reményfutamra készül, nem futja meg az első kört.
"Én úgy éreztem, hogy mindent kiadtam magamból, ami a csövön kifér. Holnap ugyanígy, ugyanilyen szívvel fogok nekiállni, ez a dolgom, ezért jöttem ide. Azzal, hogy kijutottam, még csak fél munkát végeztem" - nyilatkozott.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés