Gyulai Miklós szerint a fedettpályás Európa-bajnok Molnár Attila óriási lehetőség előtt áll, világsztárokkal edzhet majd együtt

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke szerint óriási lehetőség előtt áll Molnár Attila, aki a világ egyik legjobb edzőjének tartott Laurent Meuwly irányításával Hollandiában folytatja pályafutását.

Molnár Attila nagyot harcolt, az elődöntőben búcsúzott a vb-n

Videó forrása: Eurosport

A 400-on fedettpályás Európa-bajnok versenyző szeptember 27-én jelentette be döntését, aminek volt negatív visszahangja is, mivel edzője, Karlik Pál úgy nyilatkozott, kész tények elé állították.
Gyulai Miklós hangsúlyozta, megdöbbentő, hogy egyesek egy ilyen hírből bulvárhírt csinálnak, hiszen itt "pozitív szenzációról" van szó.
Molnár Attila óriási lehetőség előtt áll, világsztárokkal edzhet majd egy csapatban
- fogalmazott, utalva arra, hogy az olimpiai és világbajnok Femke Bol is ennek a csoportnak a tagja.
picture

Szakadó eső, elképesztő hajrák, vitatható döntések – ilyen volt az atlétika-vb zárónapja

Videó forrása: Eurosport

Gyulai Miklós úgy vélte, Karlik Pálnak, aki 2021 óta irányítja Molnár Attila felkészítését, büszkének kell lennie az elért eredményekre.
Az idei évet értékelve Gyulai Miklós elmondta, ez volt a "legeredményesebb az elnöki pályafutása során". Hozzátette, Molnár Attila fedettpályás Eb-aranya, a 4x400-as váltó szintén fedettpályás vb-bronza, valamint a kalapácsvető Halász Bence szabadtéri világbajnoki harmadik helye mellett az utánpótlás világversenyeken is kiválóan szerepeltek a magyar atléták. A MASZ-elnök kiemelte, olimpiai ciklusokban gondolkodnak, a fő cél 2028, azaz Los Angeles, de a jövő évi Európa-bajnokság mérföldkő lehet az ötkarikás játékokig vezető úton.
picture

Lyles utolérte Boltot, dráma 400 gáton, elképesztő verseny hármasugrásban - Atlétika-vb, 7. nap

Videó forrása: Eurosport

(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés