Gusztustalan dolgokat csinált, évekre eltiltották az olimpiai ezüstérmes korábbi edzőjét

A brit atlétikai szövetség, a UK Athletics bejelentette, hogy a fegyelmi bizottság három évre eltiltotta mindenféle sporttal kapcsolatos tevékenységtől Andy Youngot, az olimpiai ezüstérmes futó Laura Muir korábbi edzőjét.

Szakadó eső, elképesztő hajrák, vitatható döntések – ilyen volt az atlétika-vb zárónapja

Videó forrása: Eurosport

Young és Muir 2011-től 2023-ig dolgoztak együtt – a brit versenyző ezalatt a 12 év alatt többek között olimpiai ezüstérmes lett 1500 méteren Tokióban, világbajnoki bronzérmes szintén ezen a távon Eugene-ben, és nyert két Európa-bajnokságot is.
A kapcsolat 2023 márciusában szakadt meg, amikor Muir és edzőtársa, az olimpiai negyedik Jemma Reekie otthagyták Youngot és a közös dél-afrikai edzőtábort, majd egyből hazautaztak. Az ügyről egészen sokáig csak zavaros részleteket lehetett tudni, ám az utóbbi egy év tárgyalásai során kiderült, mik történtek.
A fegyelmi bizottság ugyanis 39 vádpontot fogalmazott meg Younggal szemben, amiben kilencben – köztük hét súlyosban – találták bűnösnek a skót edzőt.
Young többek között Dél-Afrikában, egy vita után nem engedte a két sportolónak, hogy kiszálljanak a kocsijából, nagy sebességgel száguldozott velük, majd kitette őket az autóból és magára hagyta őket az út szélén
Emellett többször hangosan kritizálta és kigúnyolta azokat a sportolókat, akik sérüléssel kapcsolatos problémákról beszéltek; arra kényszerítette őket, hogy versenyezzenek vagy eddzenek, annak ellenére, hogy a fizioterapeuták másképp javasolták; korlátozta és megváltoztatta az egyik sportolója táplálkozási szokásait, annak ellenére, hogy ő már egy képzett szakemberrel dolgozott együtt.
Youngnak egy hosszú rehabilitációs folyamaton kell végigmennie, mielőtt 2026 áprilisában visszakapja az edzői licencét, az eltiltást ugyanis 2023 áprilisától, az ügy kirobbanásától kezdve számolják.
Muirék először félelemből anonimitást kértek a tanúskodás során, ám végül ők is nyíltan vállalták, hogy beszéljenek.
Jack Buckner, a UK Athletics vezérigazgatója "nehéznek, de kijózanítónak" nevezte az esetet, és dicsérte Muir, valamint a többi érintett informátor bátorságát.
"Hálásak vagyunk azoknak a sportolóknak, akik bátorságról tettek tanúbizonyságot azzal, hogy előálltak – nekik köszönhetően fény derült az elfogadhatatlan viselkedésre. Az utóbbi években megerősítettük a jelentési rendszereket, kibővítettük a szociális támogatást, és biztosítottuk a sportolókat, hogy független szakértői támogatás álljon rendelkezésükre, ha bármilyen aggályuk merül fel."
Muir megköszönte azoknak, akik kiálltak mellette.
"Teljes mértékben támogatom a testület döntését, és hálás vagyok, hogy a folyamatot ilyen alaposan végigvitték. Az atlétika mindig is a szenvedélyem volt, és örömmel mondhatom, hogy az utóbbi időben újra rájöttem, hogy mennyire imádom a sportágam, és azt is, hogy az edzéseket támogató és pozitív edzői környezetben is lehet végezni."
(részben ESPN, Reuters)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés