"Nem vagyok haragos, annál inkább csalódott" - Molnár Attila sikeredzője tudta meg utoljára, hogy Európa-bajnok tanítványa Hollandiában készül tovább
Karlik Pál, a 400 méteres síkfutásban fedettpályás Európa-bajnok, szabadtéren és „tető alatt” is magyar csúcstartó Molnár Attila edzője, a válogatott atléta elmúlt négy évben született sikereinek kovácsa az elmúlt hét első napján tudta meg, hogy elhagyja a legsikeresebb versenyzője.
Molnár Attila fantasztikus országos csúccsal jutott világbajnoki elődöntőbe 400 méteren
Videó forrása: Eurosport
"Nem tagadom, mindenre számítottam, csak arra nem, hogy elválnak az útjaink, Attila Hollandiába költözik, ahol annak a svájci sztáredzőnek a csoportjában folytatja a felkészülését, amelyhez az olimpiai- és világbajnok holland női sztáratléta Femke Bol is tartozik. Azon lepődtem meg a legjobban, hogy Attila a hátam mögött, minden érintettől titoktartást kérve építette fel a hollandiai projektjét, így aztán egészen addig, amíg fel nem jött a lakásomra és ott kész tények elé állított, sejtelmem sem volt arról, hogy mit forgat a fejében, kivel miben egyezett meg. Mondanom sem kell, rosszul éreztem magamat a bőrömben, amikor a mellbevágó bejelentés elhangzott, ami ellen még szót sem emelhetek" – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Karlik Pál, aki előtt a veszprémi Tóthné Stupián Anikó és Bartha László volt Molnár Attila edzője.
Karlik szerint nem ez lett volna az edzőváltás bejelentésének elvárható módja.
Ha korábban értesülök, semmiképpen sem tettem volna keresztbe Attilának, hiszen eddig egy közös célunk volt, a fejlődés, a jobb eredményre törekvés.
"Nem vagyok haragos, annál inkább csalódott. Kívánom, hogy legalább őt ne érje a jövőben csalódás, abban viszont nem vagyok biztos, hogy Hollandia lesz számára az ígéret földje. A konspiráció hónapjai után most egyszerre jól értesült lettem. Megtudtam, hogy Attila jövőben mekkora összegből gazdálkodhat, miként azt is, hogy a jövő évi felkészülésének és versenyzésének menetét már most papírra vetették."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/16/image-1275989e-b00a-43d2-80b7-16f61de293e5-85-2560-1440.jpeg)
Molnár Attila nagyot harcolt, az elődöntőben búcsúzott a vb-n
Videó forrása: Eurosport
"A svájci Laurent Meuwly, akire most bízta magát, kétségkívül a világ egyik legjobbnak tartott sprinter-, gátfutó és váltó 'szakos' edzője, a holland válogatott mesterembere, akivel még soha nem beszéltem. Csak köszönőviszonyban vagyunk, de ennek most már tényleg nincs jelentősége" – mondta Karlik Pál, aki azt sem titkolta, hogy ha fordulna a kocka, biztos, hogy nem fogadná vissza Molnár Attilát, aki nem mellesleg a férfi atléták sorában a hazai eredményességi sorrendben az olimpiai ezüstérmes és háromszoros világbajnoki bronzérmes Halász Bence mögött a második helyet foglalja el.
Forrás: Szalay Péter | SzPress Hírszolgálat
Borítókép: Molnár Attila a férfi 400 méteres síkfutás középdöntőjében a tokiói atlétikai világbajnokságon 2025. szeptember 16-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)