"Nagyon biztató" – A 400-on magyar csúcstartó Molnár Attila először beszélt a Femke Bol edzőjével való közös munkáról

Biztatónak nevezte a formáját a fedett pályás Európa-bajnok futó, Molnár Attila, aki egy hónapja készül a világhírű edző, Laurent Meuwly csapatával Hollandiában. A 400 méter magyar csúcstartója a Magyar Atlétikai Szövetség honlapjának adott interjút.

Molnár Attila fantasztikus országos csúccsal jutott világbajnoki elődöntőbe 400 méteren

Videó forrása: Eurosport

Molnár Attila elmondta, egyre jobban érzi magát az új közegben, bár sok mindent meg kell szoknia.
"Emberek, életkörülmények, ételek, mi, hogyan, mettől meddig, meg hát maga az edzés, az egy másik paragrafus volt" - fogalmazott a rá jellemző stílusban. Hozzátette, nagyon örül a lehetőségnek, hogy a 2023-ban a nemzetközi szövetség által is díjazott svájci Laurent Meuwly csoportjában készülhet, amelynek tagja többek között az olimpiai és világbajnok holland Femke Bol is.
"Minden adott szerintem ahhoz, hogy itt az ember ki tudjon bontakozni" - nyilatkozott a 23 éves atléta, jelezve, hogy biztató állapotba került.
picture

Molnár országos csúcsa, fantasztikus befutó 10000 méteren - Ilyen volt az atlétikai vb 2. napja

Videó forrása: Eurosport

"Nagyon biztató, ennél többet nem fogok mondani. Kezdem megszokni az edzésmunkát, és most már kezd növekedni a teljesítményem színvonala. Kíváncsian várom a folytatást, és mindent bele. Most lehet még jobban és még többet rápakolni" - mondta.
Kapcsolódó:
Molnár Attila, aki a csapattal Dél-Afrikába utazik négyhetes edzőtáborba, arra a kérdésre, hogy fog-e fedett pályán versenyezni, így válaszolt:
"Ez még kérdés az edző bával, de úgy tűnik, hogy igen."
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés