Fedett pályás Eb 2025: Molnár Attila könnyedén, futamgyőzelemmel jutott Európa-bajnoki döntőbe 400 méteren
Fedett pályás Eb - A favorit Molnár Attila imponáló futással megnyerte elődöntőjét, és döntőbe jutott, míg Enyingi Patrik futamában negyedik lett, így nem került fináléba férfi 400 méteren az apeldoorni fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon.
Megint óriásit futott 400 méteren Molnár Attila
Videó forrása: Eurosport
Kora délután, a férfiak kétkörös távjának előfutamában mindkét magyar jól futott, Molnár könnyed futamgyőzelemmel, Enyingi pedig küzdelmesen kivívott második hellyel biztosította helyét az esti elődöntőben, melynek két futamából az első három-három helyezett került be a szombati fináléba.
A magyarok közül Molnár az első futamban térdelt rajtgépbe az ötös pályán. Az FTC európai ranglistavezető klasszisa szokásához híven nagyszerűen futotta meg az első kört, melynek végén az első helyen vágott be, innen pedig már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, és szépen felépített futam végén, 45.48 másodperces idővel ért be az első helyen.
"Ez most sokkal könnyebb volt, mint a délelőtti futásom. A saját tempóban tudtam futni, megszoktam a pályát, minden egyben volt" - kezdte értékelését Molnár, aki azt is elárulta, hogy az előfutamban futott először a pályán, így akkor tudta feltérképezni a borítást és a kanyar ívét. "Bízom benne, hogy most tökéletesen megtanultam, és ha ezt holnap tökéletesen berobbantom, akkor ez 45 alatt van. Holnap mindenki veszélyes lesz, és biztosan be fog valaki próbálkozni kétszáznál. Nekem az lesz a feladatom, hogy a támadást könyörtelenül visszaverjem, és a saját kezembe vegyem a sorsomat. Most egy nagyot pihenek, és készülök a holnapra."
Enyingi Patrikra lényegesen nehezebb feladat várt, különösen úgy, hogy a kedvezőtlennek számító kettes pályán indult. A gödöllőiek sprintere - aki influenzaszerű betegséggel küzd - az első kör végén a negyedik helyen volt, és hiába tett meg mindent és hajrázott nagyot, a folytatásban sem tudott feljebb zárkózni, 46.45-tel negyedik lett, így számára véget ért a kontinensviadal.
"Nagyon örülök az Európa-bajnoki hetedik helyemnek. Ez volt az első világversenyem, amin egyéniben futhattam, boldog vagyok" - mondta Enyingi Patrik, aki külön köszönetet mondott edzőjének, Körmendy Katalinnak, amiért tartotta benne a lelket. "Úgy álltam a futáshoz, hogy a maximumot kell adnom, és be kell jutnom a döntőbe, sajnos nem jött össze, de tényleg nagyon örülök a hetedik helynek"
A péntek esti programban még Kozák Luca lesz érdekelt, aki a női 60 méter gát 21.43-kor rajtoló fináléjában szerepel.
(MTI)
Borítókép: Molnár Attila a férfi 400 méteres síkfutás előfutamában az apeldoorni fedett pályás Európa-bajnokságon 2025. március 7-én. MTI/Illyés Tibor
Hirdetés
Hirdetés