Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A halál már többször szembejött vele, ő azonban csak azért is az életet választja

Kálmán Laci

Publikálva 21/12/2021 - 11:07 GMT+1

Egyik riválisának sincs annyi győzelme lesiklásban, mint neki, Dominik Paris azonban még mindig a boldogságot keresi. A halálra sosem gondol, bár többször is farkasszemet nézett már vele. Idén ugyan nincs még dobogója, de jó néhányszor közel volt hozzá, úgyhogy semmi kétség, a forma adott ahhoz, hogy Pekingben megszerezze karrierje első olimpiai érmét.

Dominik Paris, Val Gardena 2021

Fotó: Getty Images

Dominik Paris lesiklásról, a tehénpásztorkodásról, heavy metalról és az ő sajátosan őrült világáról.

A 32 éves olasz lesikló egyértelműen a hegyek embere. Amikor egy edzés végén elhagyja a célterületet, az energiáit messziről is érezni lehet. Ugyanakkor ő egy szelíd óriás. Amikor 2019-ben világbajnok lett super-G-ben, azt mondta, megpróbálta a lehető legtökéletesebben érezni azt, ahogy a lécei a jeget érintették. A végtelenül finom vibrálást, elképesztően gyors tempónál.
Rettenetesen készült Val Gardenára, állt már itt ugyanis többször dobogón, győznie azonban egyszer sem sikerült. Most sem, super-G-ben hatodikként zárt, lesiklásban pedig úgy lett negyedik, hogy mindössze nyolc század választotta el a dobogótól. Úgy látszik, ez egy olyan lejtő, ahol a győzelmeket nem neki írják odafönn.
Sőt, úgy általában az olaszoknak sem, hisz lesiklásban legutóbb Kristian Ghedina tudott itt győzni, éppen húsz évvel ezelőtt.
Az elmúlt évtizedben Paris nyilván számtalanszor végiggondolta, mi az, ami nem működik neki Val Gardenán, mi az, amin változtatnia kellene. Persze lehet, hogy ez a lejtő egész egyszerűen nem passzol a karakteréhez, nem elég vad egy olyan valakinek, aki a Rise of Voltage nevű death-metal bandában énekel. Ugyanis minél kegyetlenebb, minél veszélyesebb egy lejtő, ő annál komfortosabban érzi magát rajta.
Eddig hatszor győzött Bormióban, négyszer Kitzbühelben. Mégis hogyan képes valaki maximális kockázatot vállalva nekiindulni a világ legveszélyesebb lejtőinek? Ráadásul egy olyan valaki, aki nagyon korán megtapasztalta, hogy még a legjobb őrangyal sem lehet mindig ott, hogy segítsen.
Tizennégy évesen kétségtelenül vigyázott rá valaki odafentről, amikor sisak nélkül, frontálisan nekiszáguldott egy autónak. „Biztos voltam benne, hogy senki nem jöhet szembe abban a kanyarban” – mesélte nemrégiben. Eltörte a sípcsontját és a szárkapocscsontját, nem kérdés, hogy a dolog sokkal rosszabbul is alakulhatott volna.
picture

Dominik Paris

Fotó: Getty Images

A bátyja kevésbé volt szerencsés 2013-ban. Ő motorozás közben ütközött frontálisan egy autóval. Dominik a közelben volt, amikor meghallotta a helikopter hangját, azonnal a helyszínre sietett. A testvére azonban akkor már holtan feküdt az úton. Természetesen jó időbe beletelt, mire a gyászát valamelyest helyre tudta tenni az életében.
Ezzel együtt azt vallja, hogy az embernek a lehető legteljesebb mértékben élveznie kell az életet.
Egy percet sem vesztegetek arra, hogy a halálra gondoljak. Élvezem az életet, és élvezem a sízést, ezekben vagyok a legjobb.
Amikor Paris fenn van a hegyen, nem látja a kihívást. „Számomra akkor izgalmas a dolog, amikor egy lejtő igazán durva. Ilyenkor ugyanis gondolkodni kell azon, hol tudsz különbséget összehozni, hol tudsz gyorsabb lenni, mint a többiek.
Minden az első megtekintés során kezdődik. Ilyenkor a versenyzők szépen lassan lesíelnek a lejtőn, a nehezebb részeknél pedig gyakran vissza is kapaszkodnak, hogy alaposan szemügyre vegyék azokat. Megnézik, hol vannak azok a nehéznek tűnő helyek, ahol mégis full gázzal tudnak lejönni. Minden a centiméterekről szól. A nagyobb csapatok minden trükkös pontra kitesznek egy edzőt, akik aztán megbeszélik a taktikát a versenyzőkkel.
picture

2021 Val Gardena Dominik Paris

Fotó: Getty Images

Paris nem tartozik azon sízők közé, akik sokáig méláznak egy pályán. Harminc-negyven perc elegendő a számára, hogy memorizálja a legfontosabbakat, mesélte egyik edzője, Raimund Plancker. Ennek köze lehet ahhoz, hogy nagyon rövid idő alatt nagyon sok információt tud feldolgozni.
Paris szerint nincs sok idő gondolkodni versenyzés közben. Persze, amikor egy nehezebb rész következik, annyi azért átfut az agyán, hogyan tudná azt a lehető legjobban megsíelni. A versenyszellem jót tesz a sebességnek. Gyorsabbá, precízebbé és végső soron pontosabbá teszi az embert.
Elengedhetetlen, hogy a versenyző a lehető legjobb állapotban legyen. Ha valamiért mégsem tökéletes a forma, a lejtővel való kapcsolat segíthet. Amikor Paris egy évvel ezelőtt Bormióba érkezett, nem volt egyetlen jó eredménye sem a keresztszalag-szakadása óta. De érezte, hogy a Stelvión percről percre növekszik az önbizalma. Végül negyedik lett, nem sokkal később Kitzbühelben pedig a harmadik.
Parisnak van az aktív versenyzők közül a legtöbb győzelme lesiklásban, szám szerint 15. A szakági világkupát azonban sosem sikerült megnyernie, eddig négyszer volt harmadik és egyszer második. A kristálygömb megszerzésében többször is egyik legnagyobb riválisa és jó barátja, Beat Feuz akadályozta meg. Sosem a győzelmek hiányoztak, inkább a kiegyensúlyozottság volt a gond. Vajon sikerülhet neki 32 évesen?
picture

Dominik Paris et Beat Feuz après la descente des finales à Soldeu

Fotó: Getty Images

Ha esetleg nem, attól még várnak rá fontos versenyek, ott lesz például februárban a pekingi olimpia, vagy Wengen, ami még szintén hiányzik a bakancslistájáról. Egyszer volt második, és vajon ki előzte meg? Hát persze, hogy Feuz.
Parist azonban nem annyira ez a rivalizálás, mint maga a helyszín izgatja. A kihívás, amit a világ leghosszabb lejtője jelent a sízők számára.
„Minden fontos készségre szükség van, hogy nyerni tudj ott. Ettől olyan izgalmas a számomra.”
Parisnek különleges a kapcsolata Svájccal. Nem volt könnyű gyerekkora, így aztán fiatal tinédzserként sem az volt a legnagyobb gondja, hogy hogyan maxolja ki a tehetségét, helyette házkörüli munkákat végzett. 18 éves korára saját magát hozta olyan állapotba, ami alkalmas volt arra, hogy berobbanjon.
„Messze laktam a völgytől, fenn a hegyen és tehénpásztorként dolgoztam az Alpokban, Splügenben. Amire nyár végén visszatértem, leadtam öt kilót, és tökéletesen fitt voltam.”
Ez 2007-ben volt, egy év múlva pedig bemutatkozott a világkupában. Amikor majd befejezi a pályafutását, vissza akar menni oda, és meg akarja nézni, hogy minden olyan-e, mint ahogy az emlékeiben él.
Az Alpokban töltött nyaraknak köszönhetem, hogy az életem most ott tart, ahol. Odafönn ugyanis az ember teljesen szabad lehet.
via NZZ
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés