2020 volt az Alfa Romeo Giuliette TCR-t építő Romeo Ferraris eddigi legerősebb éve a Túraautó Világkupán, a gyártótól független konstruktőr Jean-Karl Vernay-vel felállhatott az összetett dobogóra, és megnyerte a WTCR Trophy-t.


Mindezt úgy, hogy az év elején még nem is volt tervben a WTCR-indulás. A csapat éppen eladni készült világkupás autókat, hogy minden figyelmét a készülő elektromos projektre fordítsa, amikor beütött a járvány.
Az Túraautó Világkupa naptára rendesen átalakult, csak európai helyszínek kerültek be, így végül a Romeo Ferraris az utolsó pillanatban úgy döntött, bevállal egy ráadás szezont a WTCR-ben. Ilyen előzmények után még nagyobb élmény volt számukra ez a sikertörténet. 
Adria
Halasztják az olasz WTCR-futamot, a Hungaroring a következő állomás
17/07/2021 09:58
"Csodálatos év volt. 2020 mindenki számára nehezen alakult, és mi a Romeo Ferrarisnál egyáltalán nem terveztünk azzal, hogy ott leszünk a rajtnál. Minden az utolsó pillanatban állt össze, és az eredmények emiatt még figyelemreméltóbbak. Még hónapokkal a szezon után is nagyon erősek bennünk az érzelmek. Hiába volt ez egy rövidebb évad, semmivel sem tűnt kevésbé intenzívnek, mint a korábbi évek"
- mondta Michela Cerruti, a Romeo Ferraris projektvezetője az Eurosport Hungary-nek. 
Az, hogy az utolsó pillanatban döntöttek az indulásról, megfosztotta őket sok tesztlehetőségtől. Abban az évben, amikor a WTCR új gumiszállítóval, a Goodyearrel kötött szerződést, így egy óriási ismeretlen került be az egyenletbe. Megoldották.

Romeo-ferraris-muveszi.jpg

Fotó: Eurosport

"Kevesebbet teszteltünk, mint a többiek, és később is. Mi csak augusztusban mentünk az új gumival, míg a többiek már a télen kipróbálták, hűvösebb időben, ami jobban hasonlított az őszi fordulók időjárásához. De azért is sikerült nagyon hamar alkalmazkodnunk az autóval, mert a Goodyear kiváló gumikat gyártott. Gyorsan tanultunk, de ehhez kellett egy jó partner támogatása is." 
2021 elsősorban a kiegyensúlyozottság terén hozott nagy előrelépést a Romeo Ferrarisnál. A Giulietta egy-egy helyszínen (Szlovákia, Suzuka) már korábban is versenyképes volt, idén viszont minden pályán fel tudták venni a versenyt az élbollyal. Ebben bizonyára a rendkívül tapasztalt Vernay érkezése is nagy szerepet játszott.
"2018-ban nyertünk futamot a szinte teljesen újonc Kevin Cecconnal, 2019-ben Ma Qing Huát hoztuk vissza a győztesek közé, és mindkét évben több alkalommal is dobogóra álltunk. Egy olyan sokéves tapasztalattal rendelkező versenyzőtől, mint Vernay, ez csak a minimum lett volna, de tényleg nagyon jól működött minden."
Már a 2020-as szezon is egy ráadás év volt az olaszoknak, idén viszont meglépik a nagy váltást, a WTCR helyett 2021-ben már a PURE ETCR elektromos túraautó bajnokságban indulnak, amit a Világkupához hasonlóan az Eurosport Events szervez.
"Az ECU-korlátozások miatt nincs rá esély, hogy idén is láthassák a Romeo Ferraris-féle Giuliettákat a WTCR-ben. Nem tartjuk megtérülőnek az ehhez szükséges fejlesztést. Az ügyfélcsapataink szépen hozzák a győzelmeket világszerte; ahogy azt láthattuk Ausztráliában, és általában a mezőny elejében küzdenek, mint például az Egyesült Államokban, Daytonában." 

elektromos-giulia-202.jpg

Fotó: Eurosport

Miközben tehát a benzines Giuliettát az ügyfelek viszik tovább, a Romeo Ferraris az elektromos Giulia befejezésén dolgozik. 
"A közös alkatrészek beszerelése van hátra a Willamsnél
(Williams Advanced Engineering).
A Brexit és a koronavírus miatt ez a tél sem volt könnyű, de a közeljövőben ezzel is végzünk."
Úgy tűnik, Mario Ferraris csapata nem bírja ki emberfeletti kihívások nélkül. Kis konstruktőrként sikeresen vették fel a harcot globális méretű gyártókkal a benzines TCR-ben, és most ugyanerre készülnek az elektromos kategóriában. Hogy miért?
"Ez a szenvedélyünk, ezzel van tele a lelkünk. Ez a túraautózás lényege, hogy valami olyanért dolgozol, amit szeretsz, ami minden reggel erőt ad az ébredéshez, és ahhoz, amikor sokszor napi 10 órát kell dolgozni."
"Kívülről nézve képtelenség átérezni, mennyire stresszes volt számunkra a 2020-as évad, mennyi problémát kellett leküzdenünk, és hányszor éreztük azt, hogy szinte csoda volt a megoldás. A titkunk azokban az emberekben rejlik, akik a gyárban dolgoznak. Nekik van a legnagyobb szívük a világon. Imádjuk, amit csinálunk, és azt csinálhatjuk, amit imádunk."
WTCR
Ismét fejlesztik a Renault-t, és visszatérnének vele a WTCR-be
16/07/2021 10:52
Aragon
Huff: kifejezetten szeretek Yvan Mullerrel csatázni
15/07/2021 10:21