Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Ez már veszélyes! A Ferrari szerint át kell gondolni az egyik legfontosabb új szabályt

Lantos András

Publikálva 03/05/2023 - 15:17 GMT+2

A spái WEC-hétvége több látványos balesetet is hozott, és ezek közül elég sok hozható kapcsolatba a hideg gumikkal. Két viszonylag meleg versenyt követően az Ardennek a megszokott arcát mutatta, a hatórás futam alatt 8 és 11 fok között ingadozott hőmérséklet. És mivel az idei évtől a csapatoknak megtiltották a gumik előmelegítését, ez elég sok ijesztő pillanatot eredményezett.

Spa 2023: az #50 Ferrari drámai balesete hideg gumikon

23 másodperc!

Ennyivel volt lassabb az #50 Ferrari a boxkiállása utáni első teljes körben, mint a meleg slickeken futó #7 Toyota.
Szándékosan a verseny legelejéről választottuk a példát, hiszen ebből a szempontból az volt a verseny legkritikusabb időszaka. A Ferrarinál a hideg és nedves aszfalt miatt esőgumikat tettek fel a rajtnál, ami az első néhány körben előnyt jelentett számukra, utána viszont a pálya felszáradása miatt a slickkel nyitó csapatok felé billent a mérleg.
Az olaszok kilenc kör után kénytelenek voltak kihozni mindkét autójukat, és egy hideg, még mindig kissé nedves pályára kellett visszamenniük előmelegítetlen slickekkel.
A verseny 11. körében Mike Conway meleg gumikon 2:05,930-at ment, miközben Nicklas Nielsen 2:28,670-re volt képes; és a Ferrari dánja úgy mozgott a pályán, mintha kézigránátokon lépkedne. Szintén érdekes, hogy a kivezető kört is beleszámítva 4 körre volt szüksége, mire értelmezhető tempót tudott futni a 499P-vel.
Az olaszok később még súlyosabban megtapasztalhatták, mennyire nehéz hideg gumin pályán tartani az autót, amikor másfél órával a verseny vége előtt Antonio Fuoco a kivezető körén az egyenesben csapódott a falnak, miután gázadásnál kitört az autó hátulja.
picture

Spa 2023: az #50 Ferrari drámai balesete hideg gumikon

Nem a Ferrari volt az egyetlen, amely küszködött a gumimelegítők hiányával (gondoljunk csak Brendon Hartley és a Toyota balesetére a kvalin), de talán nem véletlen, hogy ők voltak a legkritikusabbak a hétvége után.
„Szeretném leszögezni, hogy a szabályok mindenki számára azonosak, és mi is betartjuk őket, de véleményem szerint ideje átgondolni a gumimelegítők betiltását” – idézi Antonello Colettát, a Ferrari Attiva Sportive GT vezetőjét a Dailysportscar.
„Az az általános vélekedés a paddockban, a profik között, nem is beszélve a versenyzőkről, hogy a helyzet mostanra veszélyessé vált. Spában több balesetet és extrém szituációt is láttunk a hideg és a változó időjárás miatt, és ideje lenne komolyan elgondolkodni a kérdéskörön, mert ez egy súlyos biztonsági probléma.”
picture

Egy boxból kivezető kör okozta az #50 Ferrari vesztét.

Fotó: Ferrari S.p.A.

„Itt állunk a döntő fontosságú Le Mans 24h előtt, ahol éjszaka hideg lesz, a pálya pedig nagyon gyors. És ez nem csak számunkra jelent problémát; a balesetek több más autót és kategóriát is érintettek. Profi versenyzőket és gentleman drivereket egyaránt. És ezt a problémát már egy ideje jelezték.”
Való igaz, többen is felhívták a figyelmet rá egyből a betiltás után, hogy gumimelegítők nélkül kritikusak lehetnek a kivezető körök. A versenyzőknek Sebringben és Portimóban is óvatosnak kellett lenniük, de az igazi gondok csak most, 10 fok körüli aszfalthőmérsékletnél jelentkeztek.
A versenyhétvégék helyszínén dolgozó DSC újságírói több versenyzőt is megkérdeztek, és szinte mindenki egyetért abban, jobb lenne, ha visszahoznák a gumimelegítőket.
„Igen, vannak néhányan, akik próbálnak ebbe az irányba nyomást gyakorolni. Láttuk, mi történt Brendonnal az időmérőn. A boxból kihajtva olyan, mintha jégen mennél. Az egész a túlélésről szól” – idézik Conwayt.
Az FIA és az ACO nincs könnyű helyzetben. A gumimelegítők betiltása egy átfogó stratégia része, melynek célja, hogy fentarthatóbbá tegye a WEC működését. Az Endurance Világbajnokságon nem paplanokat, hanem melegítőszekrényeket használnak, amiket dízel generátorok látnak el árammal.
A mai korban, amikor az autóipart ezer oldalról szorongatják fenntarthatósági szempontból, ezek felszámolása egy teljesen érthető döntés. Sőt, a jövőben további szigorítások lesznek; idővel például csak egyféle gumikeveréket szállít majd a Michelin (a jelenlegi három helyett).
picture

Boxkiállás a Toyotánál Spában.

Fotó: Toyota Motorsport GmbH

Miközben a károsanyag kibocsátás csökkentése egy abszolút üdvözlendő lépés, az ACO és az FIA sem szeretné azt látni, hogy a centenáriumi Le Mans 24h-t a hideggumis kivezető körök döntik el. A versenyzők nagy része pedig már most kifejezetten tart a Dunlop-híd utáni lejtős és elég tempós Foret Esses kanyarkombinációtól.
Az Autosport rutinos sportautó-újságírója, Gary Watkins legutóbbi véleménycikkében még egy vetületre rámutatott. Lehet, hogy a melegítőszekrények kitiltásával jó pár liter gázolaj elégetését meg lehet spórolni, de a balesetek miatti többletmunka és logisztika (az AF Corsének például Olaszországból kellett átszállítania egy kasztnit az #54 egység számára egy hideggumis baleset után) szinte lenullázhatja ezt a környezeti nyereséget.
Jelen állás szerint a szabályalkotók nem terveznek változtatást Le Mans-ra, de a spái események kétségkívül nagy nyomás alá helyezik őket.
picture

Boxkiállás a Cadillacnél Spában. (Fotó: Cadillac Racing)

Fotó: From Official Website

A Michelin képviselője viszont a csapatok felelősségét is kiemelte.
„Tőlünk azt kérték, hogy olyan gumikat gyártsunk, amelyek előmelegítés nélkül is működnek. Pontosan ezt tettük. Ha a csapatoknak gumimelegítési problémáik vannak, válasszanak olyan keveréket, amely könnyebben megmelegszik. Van megoldás, ez csak választás kérdése, ami viszont stratégiai szempont is a csapatoknál” – mondta Pierre Alves a Sportscar365-nek.
Bár a Ferrari ezt hivatalosan nem erősítette meg, az amerikai oldalnál úgy tudják, Fuoco a legkeményebb (tehát legnehezebben megmelegíthető) keveréken volt, amikor a baleset történt.
Rövid távon talán megoldást jelentene, ha az időjáráshoz és a pálya hőmérsékletéhez kötnék a gumimelegítők használat, mint ahogy Daytonában csak az éjszaka lehetett feltenni a lágy gumikat, nappal nem. A szervezők számára viszont a fenntarthatóság területén mindenféle visszalépés rendkívül kellemetlen lenne.
Örülünk, hogy ezt a döntést másoknak kell meghoznia.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés