Silverstone a második legfontosabb WEC-futam akar lenni Le Mans után

Eurosport | Google

2027-ben visszatér a WEC-naptárba a silverstone-i pálya, amely 2019-ig állandó szereplő volt a programban. A brit szervezők pedig nem aprózzák el a célokat: rövid időn belül a második legnagyobb és legfontosabb helyszínné szeretnének válni Le Mans után. Ehhez az kell, hogy az F1-rajongókat meggyőzzék, az endurance is legalább annyira érdekes műfaj.

Kevin Magnussen BMW-s egysége nyerte 2026-ban az Interlagos 6h-t

Videó forrása: Eurosport

Silverstone első körben egy négyéves szerződést írt alá a WEC-kel, tehát 2030-ig biztos a helyük a bajnokságban, de ők már az azutáni időszakra is terveznek. 
”A négyéves időszakon túlra is gondolunk. Mind a két fél masszívan benne van ebben a projektben. Ők (a bajnokság) nagyon szerettek volna Silverstone-ba jönni, mert úgy érzik, ez hozzáadott értéket jelent a sorozat számára. Én pedig nagyon elszánt vagyok azzal kapcsolatban, hogy ne kelljen csalódniuk” – idézi Stuart Pringle-t, a pálya igazgatóját a Sportscar365. 
”Le Mans-nal senki sem veheti fel a versenyt, nem látom akadályát, hogy hamarosan mi legyünk a második legfontosabb verseny a naptárban.” 
A silverstone-i Forma-1-es futamoknak óriási rajongótábora van, és Pringle szerint az a feladat, hogy az ő szívükbe belopják az endurance-versenyzést. 
”A legnagyobb kihívás elmagyarázni azoknak, akik a Forma-1 rajongói lettek, hogy ez legalább annyira jó. Kibontani számukra, és megmutatni, hogy ez egy elképesztő sakkjátszma, amit hat órán keresztül játszanak.”
Aki ma Le Mans után a második legnagyobb WEC-futam szeretne lenni, annak 100 ezer feletti helyszíni nézőszámot kell produkálnia. Egész pontosan idén Spában 101 606 néző volt a rekord. Pringle szerint ez megoldható, főleg, mivel a brit versenyzők és gyártók (Aston Martin, McLaren) jelenléte hatalmas segítség lesz az emberek mozgósításában.
Szerinte a MotoGP pont azért egy nehezebb feladat számukra, mert ott nincs se brit csapat, se brit gyártó, se brit versenyző. 
A silverstone-i WEC-futam főpróbája tavaly egy ELMS-verseny volt, ahova állítólag 110 ezren mentek ki. Ez mindenképpen azt mutatja, hatalmas az érdeklődés Nagy-Britanniában az endurance iránt. Illetve a verseny arra is alkalmas volt, hogy a szervezők megmutassák a promóternek, nyugodtan rájuk bízhatnak egy vb-fordulót is. 
De ennél többet is szeretnének: a jövőben a WEC mellett az ELMS-t is megtartanák önálló rendezvényként. Az a cél, hogy akik áprilisban kimennek az Endurance Világbajnokság versenyére, azok úgy térjenek haza, hogy: ”ez jó volt, szeptemberben megyünk az ELMS-re is.”
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 2 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés