Pietro Fittipaldi dobja a formaautózást, és az endurance-re összpontosít
Eurosport | GoogleElengedi a formaautós álmokat Pietro Fittipaldi; a legendás Emerson Fittipaldi idősebbik unokája mostantól az endurance-ban igyekszik a csúcsra jutni.
Befutó - így nyerte meg a 2026-os Austin 6h-t az #50 Ferrari
Videó forrása: Eurosport
A 30 éves brazil pilóta 2019 óta a Haas F1-es csapatának teszt- és tartalékversenyzője, és 2020-ban két Forma-1-es futamon is indult náluk. Közben 2024-ben lenyomott egy mérsékelt sikereket hozó szezont az IndyCarban a Rahal Letterman Lanigan Racingnél.
Ezalatt endurance-versenyeken is indul; négyszer vett például részt a Le Mans 24h-n az LMP2-ben (legjobb eredménye egy 7. hely tavalyról), 2023-ban pedig a WEC-et is végigcsinálta, és Monzában futamot is nyert szintén egy P2-essel.
Idén az IMSA-ban és az ELMS-ben is megy, egy interjúban pedig nemrég elmondta, mostantól a sportautó-versenyzés lesz számára az elsőszámú terület, azon belül is a Hypercar- vagy GTP-kategória.
”Ez a cél egyértelműen. Mielőtt 2024-ben az IndyCart és Rahalékat választottam volna, kaptam pár ajánlatot a GTP-ből. Végül az IndyCarba mentem, de most visszatérek a sportautózásba, ahol viszont ezek az ülések már foglaltak. Úgyhogy újra lendületbe kell hoznom magam, hogy legyen esélyem ezekre a Hypercar/GTP helyekre” – idézi Fittipaldit a Motorsport.
Közben az öccse, Enzo továbbra is az amerikai formaautózásban mozog, idén második lett az IndyCar előszobájában, az Indy NXT-ben. Pietro szerint egy álom lett volna egy bajnokságban versenyezni a tesójával, de ezt már elengedte.
”A két testvér az IndyCarban őrület lett volna, de én most már teljesen a sportautózásra összpontosítok; ebben a műfajban látom a karrierem jövőjét.”
”Enzónak pedig kell egy lehetőség az IndyCarban, és ha megkapja az esélyt, biztos vagyok benne, hogy bizonyítani fog.”
Ez is érdekelhet
- McLaren: reméljük, minél hamarabb viszontlátjuk Lando Norrist a Hypercar-csapatban
- Váratlan fordulat – megakadhattak a tárgyalások az Alpine és a Geely között
- A Ferrari Austinban újra tesztelte a 2027-es autóját - képekkel
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-3aa005a4-b0a3-450b-ba0a-4ec3abe66d16-68-310-310.jpeg)