A 2026-os fuji WEC-forduló teljes programja és a TV-közvetítések

Eurosport | Google

Két héttel az austini versenyt követően folytatódik az Endurance Világbajnokság; a hétvégén Japánban, a jól megszokott Fuji Speedwayen rendezik majd a sorozat idei hatodik fordulóját. Ráadásul ez lesz a szezon utolsó elutazós versenye, hiszen a két záró fordulót Európában rendezik. Mutatjuk a hétvége programját, és hogy mikor, hol keressétek a közvetítéseket.

Történelmi Alpine-győzelmet hozott Fujiban a 100. WEC-futam

Videó forrása: Eurosport

Fuji és Magyarország között hét óra az időeltolódás; ők hét órával előrébb járnak, ami azt jelenti, hogy a hatórás verseny ugyan az éjszaka közepén kezdődik majd, az utolsó néhány óra viszont már teljesen élhető időszakra esik. 
A Toyotánál extrán várhatják a hétvégét, hiszen a Le Mans 24h megnyerése után otthon, a főnökség előtt is bizonyítani szeretnék: a nehéz időknek vége. A japán márka nagyon sokáig szinte érinthetetlen volt hazai pályán, 2012 és 2023 között összesen egyszer győzte le őket otthon a Porsche (2015-ben). Az utolsó két évben viszont nemcsak hogy nem nyertek, de még a dobogóra sem tudtak felállni. Tavaly egy hetedik, azelőtt pedig egy 10. hely jutott nekik odahaza. 
Az egy évvel ezelőtti verseny az Alpine számára jelentett örökre emlékezetes pillanatot, itt szerezte meg első és mostanáig egyetlen győzelmét a francia márka, amely a szezon végén távozik a WEC-ből. 
Közben a bajnokságra továbbra is igaz, hogy nem lehetne ennél szorosabb. Austinban a #20 BMW és a #7 Toyota is nullázott, így továbbra is 75-75 ponttal állnak az élen, de mögöttük a #8 Toyotának is csak 11 pont a hátránya. A gyártók között a japánok 9 ponttal előzik meg a BMW-t, a harmadik Ferrari pedig az amerikai győzelem után 26 pontra van tőlük. 
A Fuji WEC-forduló lebonyolítása a megszokott rendben zajlik majd, pénteken rendeznek két szabadedzést, aztán szombaton egy harmadikat és az időmérőt; utóbbi kettőről pedig lesz élő, angol nyelvű közvetítés az HBO Maxon. A vasárnapi hatórás futamot pedig az online felületünk mellett az Eurosport 1-en is élőben nézhetitek az elejétől a végéig, természetesen már magyar kommentárral.

Hol és mikor nézhetem a 2026-os fuji WEC-forduló eseményeit?

Péntek (09.25.)
  • 3:15 – Első szabadedzés [90p] - Live Timing
  • 7:30 – Második szabadedzés [90p] - Live Timing
Szombat (09.26.)
  • 2:20 – Harmadik szabadedzés [60p] – HBO Max, élő (angol)
  • 6:50 – Időmérő, LMGT3 [12p] – HBO Max, élő (angol)
  • 7:20 – Hyperpole, LMGT3 [10p] – HBO Max, élő (angol)
  • 7:40 – Időmérő, Hypercar [12p] – HBO Max, élő (angol)
  • 8:00 – Hyperpole, Hypercar [10p] – HBO Max, élő (angol)
Vasárnap (09.27.)
  • 3:30-10:30 – Fuji 6h – Eurosport 1 és HBO Max, élő (magyar)

Csatlakozz a több mint 2 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés