A Valkyrie hypercarba vágyik az Aston Martint Spa 24h-győzelemhez segítő olasz pilóta
Mattia Drudi 2024-ben volt tagja az Aston Martin történelmi sikerének, amikor a brit márka először győzött GT-autóval a legendás spái egésznapos versenyen.
Troli lett az Aston Martin Valkyrie-ből, majd leszakadt az ajtaja
Videó forrása: Eurosport
Tavaly aztán ő volt a Heart of Racing LMGT3-as programjának profi pilótája, novemberben pedig a Valkyrie hypercart is kipróbálta. Azóta kicsit be van sózva.
"Ha egyszer vezethetsz egy ilyen autót, akkor utána újra vezetni akarod. A Vantage GT3-mal is jó versenyezni, de nagyon-nagyon imádtam, ahogy ezzel lehet menni, a gyorsaságot és leszorítóerőt" – mondta Drudi az Only Endurance-nak.
"Persze próbálok nem annyira erre fókuszálni, de azért foglalkoztat a dolog. Egyértelműen az a célom, hogy a jövőben hypercar-pilóta legyek."
Drudi röviden azt is összefoglalta, mennyire volt más a V12-es Valkyrie a Vantage GT3-hoz képest. A legnagyobb különbség szerinte a leszorítóerő, amit használni kell a kanyarokban. Aztán ott az ABS hiánya, ami miatt könnyű blokkolni a kerekeket.
Kiemelte még, hogy a nagy motorerő miatt okosan kell a gázra lépni kigyorsításkor; szerinte ez nagyon fontos tényező, amikor egy hypercart vezetsz. És jobb fizikum is kell hozzá; konkrétan külön nyakizom-edzéseket végzett, mert ami a GT-ben nem nagy probléma, az a csúcskategóriában már okozhat gondot.
Ez is érdekelhet:
- Miért fejlődött akkorát az év második felére az Aston Martin Valkyrie?
- Az Aston Martin jövőre már az élmezőnyben kezdené a szezont a Valkyrie-vel
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-3aa005a4-b0a3-450b-ba0a-4ec3abe66d16-68-310-310.jpeg)