Le Mans 2025 - szerdai program és közvetítések
Szerdán két szabadedzéssel és az időmérő első szakaszával kezdetét veszi a Le Mans 24h hivatalos programja a versenypályán is. Mutatjuk a nap teljes menetrendjét, és azt is, mikor és hol nézhetitek élőben az FP1-et, az időmérőt és az FP2-t, ami az első esti edzés lesz idén.
Legyen tied a döntés! Kapj értesítést a WEC és Le Mans hírekről egyenesen a mobilodra
Videó forrása: Eurosport
Idén jelentősen átalakul az időmérő lebonyolítása, aminek a Hypercar-versenyzők nagy része kifejezetten örül, mivel külön veszik a királykategóriát a másik kettőtől.
Ebből viszont szerdán még csak keveset fogunk érzékelni; mindössze annyit, hogy az időmérő első szakasza a szokottnál kicsit hosszabb lesz.
A Le Mans 24h hivatalos programja ezúttal is egy kora délutáni háromórás szabadedzéssel kezdődik majd, amit egy óra szünet után követ az időmérő, majd este 10-től az első sötétben megrendezett edzés.
Utóbbi azért fontos, mert a szabályok értelmében egy pilóta csak akkor indulhat Le Mans-ban, ha előtte megtett legalább 5 kört sötétedés után. És mivel a másik esti edzés, az FP4 idén rövidebb lesz, az FP2 jelentősége ebből a szempontból megnő.
A Le Mans 24h szerdai napjának teljes programja
- 9:00-9:30 – Porsche Sprint Challenge, 1. szabadedzés
- 10:00-10:45 – Ford Mustang Challenge, 1. szabadedzés
- 11:15-12:15 – Road to Le Mans, 1. szabadedzés
- 12:45-13:15 - Porsche Sprint Challenge, 2. szabadedzés
- 14:00-17:00 – Le Mans 24h, 1. szabadedzés (élő, Eurosport 2 és Max)
- 17:30-18:15 – Ford Mustang Challenge, 2. szabadedzés
- 18:45-19:15 – Le Mans 24h, időmérő, LMP2 és LMGT3 (élő, Eurosport 1 és Max)
- 19:30-20:00 – Le Mans 24h, időmérő, Hypercar (élő, Eurosport 1 és Max)
- 20:30-21:30 – Road to Le Mans, 2. szabadedzés
- 22:00-0:00 – Le Mans 24h, 2. szabadedzés (élő, Eurosport 1 és Max)
Koncert: 20:00-23:00 – Eddy de Pretto
Nyitvatartások:
Le Mans Múzeum: 9:00-23:00
Gokart: 10:00-12:30, 13:30-14:30 és 16:30-20:00
Szurkolói és gyártói zónák, hidrogén falu: 10:00-0:00
Le Mans Múzeum: 9:00-23:00
Gokart: 10:00-12:30, 13:30-14:30 és 16:30-20:00
Szurkolói és gyártói zónák, hidrogén falu: 10:00-0:00
És elő közvetítések egy picivel mindig korábban kezdenek majd, az FP1 esetében már 13:45-kor, az időmérőnél 18:30-kor, a második szabadedzésnél pedig 21:45-kor.
Mindegyik menetről lesz élő, magyar nyelvű közvetítés a Maxon, ezeket itt is eléritek, természetesen Max előfizetéssel.
Élő közvetítés - 1. szabadedzés
Élő közvetítés - időmérő
Élő közvetítés - 2. szabadedzés
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-3aa005a4-b0a3-450b-ba0a-4ec3abe66d16-68-310-310.jpeg)