Kórházba került a Ferrari pilótája; szabálymódosítást sürgetnek a WEC-ben

Megdöbbentő történetet közölt ma az Autosport magazin; James Calado, a Ferrari gyári hypercar-pilótája még a WEC katari nyitánya után kórházba került, mivel rosszul lett. A háttérben egy egészen váratlan ok állt, a brit versenyző idén túlságosan sokat próbált fogyni, hogy ellensúlyozza a nagyobb termetéből származó hátrányokat, és a sivatagi forróságban ez visszaütött.

A hajrában matricázva is nyert a Porsche, drámai Peugeot-kiesés a legvégén

Videó forrása: Eurosport

A tavalyi Le Mans 24h győztese, aki mellesleg további kétszer nyert kategóriát a GTE Proban, és háromszor volt világbajnok, az Autosportnak elmondta, veszélyesen sokat próbált veszíteni a testsúlyából.
„Idén olyan volt, mintha beteg lennék, annyit fogytam. Katarban kórházba kerültem rosszul tápláltság miatt. Kezelni kellett, mert úgy futottam, hogy közben nem ettem. Ennyire szerettem volna fogyni.”
Egyszerűen túl veszélyes számomra lemenni arra a súlyra, ami szükséges lenne.
Calado elmondta, alapesetben nagyjából 70 kiló, és ez az apró termetű, könnyű versenyzőkkel szemben akár 20 kg túlsúlyt is jelenthet, ami körönként fél másodperc hátrány.
„Szeretnék én is részt venni az időmérőn, de túl nehéz vagyok hozzá. Jó lenne valamilyen rendszer, ami ezt kiegyenlíti, mint a gokartban vagy más bajnokságokban. Tudom, az endurance-ban nem könnyű, mert kettő vagy három versenyző van autónként, de meg kéne próbálni valamit.”
Nem a brit pilóta az egyetlen, aki felvetette ezt a kérdést; Andreas Roos, a BMW Motorsport főnöke már az FIA-nál és az ACO-nál járt a témával. Szerinte is kell valamilyen kompenzáció, mert rossz lenne, ha a gyártók csak a könnyű versenyzőknek adnának lehetőséget.
picture

Caladót idén pont lefotózták, ahogy Katarban futott.

Fotó: Getty Images

Az ACO technikai igazgatója, Thierry Bouvet is elismerte, foglalkoznak a kérdéssel, de még nem született döntés.
Korábban a Le Mans-i indulással régóta szemező Max Verstappen jelezte, az egyik ok, ami miatt még nem szánná rá magát az indulásra, hogy nagyobb testsúlya hátrányt jelentene a könnyű riválisokkal szemben.
A Forma-1-ben van testsúlykompenzáció; a 80 kilónál könnyebb pilóták autóját fel kell súlyozni az FIA által meghatározott minimumra.
Az LMP1-es időszakban a WEC is alkalmazott kiegyenlítést. Akkor a két vagy három pilóta testsúlyának átlagát nézték, és ha az 80 kilónál kevesebb volt, pluszsúlyt kellett az autóba tenni. A példa kedvéért 75 kilós átlagsúly esetén 5 kilót.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés